Benned, kedves olvasó anya, felmerült már a kérdés, hogy az anyaság iránti vágy ösztönszerű-e, akár az állatvilágban vagy egy univerzális, ember-női alapérzelem, amit családi mintáink, a mindenkori társadalmi-erkölcsi elvárások alakítanak?
Nézzük az ösztön kifejezést, ami a Magyar Virtuális Enciklopédia szerint a következő:"Az ösztön, az emberi viselkedés genetikailag programozott, a tanulás által kevéssé módosítható eleme illetve indítéka."
Tanulás által kevéssé módosítható elem.... akkor ez adhat magyarázatot arra,hogy az ősközösségi társadalmakban, ahol aligha volt jelen a tanult minta, a nők mégis képesek voltak ellátni gyermekeiket, sőt amíg a férfiak vadászgattak, addig a gyűjtögető anyának magával kellett hurcolnia gyermekét, a babahordozó elődjének megfelelő, gallyakból font durva tákolmányban, ami véresre marta az ősmama hátát.
A "SZERETŐ ANYA" ideálját a felvilágosodás ismert gondolkodója, Rousseau fogalmazta meg elsőként. Szerinte a nő maga szoptassa gyermekét, mert ez a kapcsolat alapozza meg a gyermek boldogságra való képességét. Hozzáteszi, hogy a férfiak nevelése is a nőktől kapott mintáktól, az anyai gondoskodástól függ!
Ennek az új anyaképnek a megerősítését Sigmund Freud még találóbban fejezi ki a XX.század elején: "Az anya odaadó és önfeláldozó, minden ellenkező esetben viselkedése deviáns és természetellenes." A két nagy gondolkodó 150 évnyi különbséggel fogalmazta meg azt az anyaképet, aminek alapjai - ideológiák, tabudöntögetések ellenére - mai napig szinte változatlanok.
És az anyaságra vágyók számára megannyi könyv és kurzus elérhetősége ellenére az sem változott, hogy ne érezzünk bizonytalanságot, félelemet, eufóriát, ha csecsemőnket a kezünkben tartjuk. Anyaságunkba vetett kishitűségünk az evolúció során alig változott. A pelenka- és főzelékszagú hétköznapokban a "még pár év és könnyebb lesz" ideát mantrázzuk, és a gyerek 10. születésnapja fényéveknek tűnik.
Számomra is felfoghatatlan volt, hogy a pervazív fejlődési zavarral, és varázsaltosan színes fantáziával megáldott serdülőm megint óránként eszik majd, és nemcsak az évszaknak megfelelő ruhájáért, de a tudatalattijáért, a vágyaiért, és a kritikai realizmusáért is én leszek felelős. Egy átloholt nap végén, vacsora után, amikor rongybabaként hevertem a kanapén és a szőnyeg szövetbolyhain csücsülő pormacskákat figyeltem, a gyerek közölte, hogy éhes. Ebben a pillanatban éreztem, hogy minden mozdulat a fájdalomküszöbömet súrolná, szóval vártam. Akár meg is gondolhatja magát, rajongásig imádott egyetlen gyermekem. Nem így történt. Elém lépett, megfogta a vállam és a szemem közé mondta: "Anya, te unatkozol!"
Hogy is fogalmazott Freud?
Az anya önfeláldozó, minden ellenkező esetben......
derűs anyák napját!
Pápai Ildikó
életvezetési tréner
