2015. szeptember 15., kedd

HOGYAN TALÁLJUNK ISKOLÁT SNI GYERMEKÜNKNEK?

A kérdésre sokféle válasz lehetséges, a legkifejezőbb talán az, hogy hosszas, és alapos kutatás, információszerzés, iskolai nyílt nap megtekintése után. Jó ha tudod, szülőként, ebben munkában, szinte csak magadra számíthatsz.
 Múlt heti írásomban kitértem arra, hogy a sajátos nevelési igény megállapítása vagy annak kizárása a tanulási képességet vizsgáló szakértői bizottságok feladata. Ezen túlmenően a gyermek figyelemmel kísérése, időszakonkénti felülvizsgálata, számára iskola kijelölése, sőt a bizottság kéri is, hogy pl. intézményváltásnál vegyük fel velük a kapcsolatot. És hogyan történik mindez a gyakorlatban, azt saját példánkkal tudom szemléltetni:

A beiskolázás még egy egészségesen fejlődő gyermek esetében sem könnyű. Kiválasztani a legjobb, legközelebbi iskolát, a legkedvesebb tanító nénit, nagyon nehéz feladat. Egy SNI gyermek esetében ennél jóval bonyolultabb. Annak idején,  nyolc évvel ezelőtt a szakértői bizottság kérdése az volt, hogy találtam-e alapfokú intézményt a gyermekemnek? Igyekvő szülőként persze találtam, - a drámaian szűk keresztmetszetből -, lakóhelyünkhöz közeli, gyógypedagógia, módszertani intézményt. A bizottságot képviselő gyógypedagógus hölgy ennek örült, és ő sem tudott volna ennél jobbat javasolni, - mondta. Hogy mindez megismétlődik néhány évvel később, azt nem sejtettem.
A hetedik évfolyam végén elkezdtem a középfokú iskolák feltérképezését. Egy speciális általánosból az útlevél jobbára a szakiskolákig elegendő, de természetesen van példa arra, hogy egy gyermek képes középiskolába bekerülni, és bent maradni. 
Gergő fiam ép értelmű, autizmussal élő gyermek, aki a tanulásban akadályozottak tanterve szerint tanult 8 éven át, de ezt a szintet messze meghaladta teljesítményében. Szülőként úgy gondolom, jár neki egy esély a gimnáziumba való bekerülésre, és ott majd lesz módja bizonyítani.
Az iskola nyílt napján, idén ősszel elmondták, hogy felvételi beszélgetésen fogják eldönteni, hogy a gyermek alkalmas-e a beiskolázásra, de a szakértői bizottság friss szakértői véleményét hozzuk magunkkal a felvételire. Mivel csak a 6. osztályban készült szakvélemény volt a birtokomban, 2015 januárjában írtam egy levelet a kerületileg illetékes bizottságnak, hogy a középiskolai felvételi okán, kérem hozzák előbbre a fiam 2015 év végi felülvizsgálatának időpontját, és egyben kértem, hogy a továbbtanulási esélyek tisztázásában konzultálhassak velük. Egy héttel később megkaptam a választ, mely szerint nem áll módjukban előre hozni a vizsgálatot, minden időpontjuk foglalt, de egy konzultációra tudnak fogadni. Néhány héttel később, a beszélgetésen elmondtam a gyógypedagógusnak, hogy ezt az iskolát találtam, mi a véleménye? Továbbá egy hónap múlva felvételi lesz, mégis meg kéne vizsgálni a gyereket még az előtt. A hölgy kedvesen megnyugtatott, hogy nagyon felkészült vagyok, biztosan a legjobb helyet találtam a gyerekem számára,  és a középiskolákra nekik igazán nincs rálátásuk, mert csak 16 éves korig vizsgálnak. Az intézményeknek pedig el kell fogadni a két évvel korábbi szakvéleményt is. Fél órán belül végeztünk. Hazáig azon tűnődtem, miért kell elfogadni valamit, ami nem mutat reális képet? Hiszen a gyerekek két év alatt meglehetősen sokat képesek változni. Vagy nem?
 Autista gyermekem a februári felvételi vizsgán meglepően jól szerepelt. A felvételiztető tanárok kérték a friss szakvéleményt, ami nem volt nálam. Két hét múlva megérkezett a levél, hogy Gergőt felvették a gimnázium 9. évfolyamára.
Túl a ballagáson, még a nyaralás előtt, a beiratkozáson kérték ismét  a szakértői véleményt, amelyben az áll, hogy Gergő együttnevelését javasolják, tehát integrálható egy -autizmusra jogosult -, többségi iskolába. Mivel ez a papír, a fenti okok miatt nem volt nálunk, így nem iratkozhattunk be, még az érvényes felvételi ellenére sem. Ekkor majdnem sírtam.
Az igazgató biztosított róla, hogy amennyiben behozom a szakvéleményt a nyár folyamán, beiratkozhat a gyerek. Másnap, június 24-én egy hosszabb levelet írtam a szakértői bizottságnak, hogy tisztelettel kérem, hozzák előbbre a vizsgálatot, mert a szakvélemény hiányában nem vehetik fel a gyereket, ne hagyjanak bennünket bizonytalanságban. Két héttel később érkezett a válasz, amelyben egy augusztus 4-i vizsgálati időpontot kaptunk, mindazok után, hogy 2015. januárja óta könyörögtem szóban, írásban egy korábbi időpontért. Szóban forgó napon, az épület teljes felújítása kellős közepén, betonkalapács zúgása mellett a gyerekem egy órás tesztelésre került. A vizsgálat eredménye nem volt túl fényes. A gyógypedagógus csodálkozva hallgatta,hogy gimnáziumba vinném a gyerekemet, akit már fel is vettek, már csak ez a papír hiányzik a boldogságunkhoz. Kifejtette, hogy a vizsgálat alapján Gergő nem érett a gimnáziumi színvonalhoz és tempóhoz való felzárkózásra, de ha az iskola vállalja, akkor próbáljuk meg. Mivel másnap indultunk nyaralni, kértem, minél előbb küldje el a szakvéleményt. Így szomorkásan, B-terv nélkül, negatív gondolatokkal átjárva próbáltuk csodálni az osztrák hegyeket. .Egy héttel később megkaptuk a szakvéleményt, amely még mindig nem volt tökéletesen megszövegezve a gimnázium számára. Egy újabb körtelefon, egy újabb kérés, újabb magyarázkodás.
A Gergőt vizsgáló gyógypedagógusnak volt még egy próbálkozása, hogy éljek fellebbezéssel a szakértői véleménnyel kapcsolatban, de akkor már csak egy megoldás volt számomra elfogadható, hogy végre beírathassam a fiamat egy olyan iskolába amit én találtam, ahová felvették,  ahová járnak autizmussal élő diákok, ahol van a problémára forgatókönyv, van fogadókészség, van kis létszámú osztály, van esély!!!!!
Végül, 2015. augusztus 24-én hivatalosan is az iskola tanulója lett.
És ebben a történetben nem a hosszú bizonytalanság volt a legszomorúbb, hanem a "különleges indok", nevezetesen egy autizmussal élő fiatal, - aki kimeríti a SNI fogalmát - iskolaváltása, és a szülők teljes magára hagyása.
Nem hibáztatok senkit, a bizottságokban dolgozó, túlterhelt gyógypedagógusokat legkevésbé. Mi 12 éve, a diagnózis óta vagyunk ebben a rendszerben, és  úgy érzékelem, az elmúlt években semmi nem változott. A vizsgálóban évről-évre ugyanazok az özönvíz előtti székek,  a kopott, kerék nélküli kisautók, ragacsos-piszkos építőkockák, kitört hegyű színes ceruzák, és megtépázott, szamárfüles mesekönyvek várják a vizsgálatra érkező, és szorongva várakozó kicsi-és nagyobb gyerekeket.
Valaki mondja meg, mikor lesz változás?

Pápai Ildikó
életvezetési tréner