2016. június 2., csütörtök

IGAZI FESZTIVÁLHÉTVÉGE TÖBB HELYSZÍNEN!

Gazdag nyárköszöntő programok várják a budapestieket ezen a hétvégén is: 
Sörfanatikusoknak kötelező, és egy ideig talán az utolsó sörfesztiváli részvételt kínálja a péntektől-vasárnapig tartó Utolsó Budai Sörfesztivál. A Vár és környéke felújítása miatt idén utoljára lehet megkóstolni a nagy hazai sörgyárak régi és új ízeit, az import sörkülönlegességeket és kicsi, hazai sörfőzdék termékeit  a csodálatos Oroszlános Udvarban.
Bp. 1014 Szent György tér 2. Június 02-05-ig!


A tavalyi, nagy siker nyomán idén is megrendezi nagyszabású koncertjét a Budapesti Fesztiválzenekar. A TérTánc Koncert a Hősök terén lesz, ahol ötszáz, hátrányos helyzetű gyerek táncol majd együtt a zenekar élő játékára.
2016. június 3. szombat, 18 óra, VI., Hősök tere


A már tradíciónak számító Total Dance Festival ezúttal a Budapest Parkban kerül megrendezésre, ahol a 80-as, 90-es évek világsztárjai és hazai előadói varázsolnak retro hangulatot a fák közé.
Bp. 1095 Soroksári út 60. 2016. június 4.

Judafest Utcafesztivál helyszíne lesz vasárnap a VII., kerület Kazinczy-Király-és Wesselényi utca közötti szakasza. Egy napra fesztiválhangulatban fürdik a környék, szabadtéri színpadokkal, a zsidó kultúrához kapcsolható színes programokkal és gasztronómiával.
2016. június 05. 10-20.00 óráig

Tartalmas hétvégét mindenkinek!!