2016. július 14., csütörtök

KELETI KÉNYELEM, NYUGATI NYUGALOM BALATONALIGÁN

Nekem a Balaton a Riviéra..mondogatom már egy ideje, és gyorsan hozzáteszem, hogy Balatonaliga. Mert a település magas partjáról elénk táruló tó látványa szemkápráztatóan gyönyörű a nap minden órájában, ősfás strandján heverészve pedig épp a múlt héten gondolkodtam el azon, miért nem újítják fel a 10 hektáron  elterülő üdülőkomplexum egymás mellett sorakozó, egykor legendás "pártvilláit"?  
Hogy miként vált a fővárostól alig egy órára található falucska a kommunista idők "Floridájává", az még az 1800-as évekre nyúlik vissza.

A Balaton igazi fejlődése a Déli Vasút megépítésével kezdődött, amikor 1861-ben megindult a forgalom a tó irányába. A vasút Budapestet a tengerparttal, Fiumével kötötte össze, mert ebben az időben a magyar birtokosok inkább külföldre utaztak nyaralni, csak később fedezték fel maguknak a "magyar tengert".
1902-ben egy balatonfőkajári birtokos, Tóth Ede fürdőtelepet létesített itt vendéglővel és kabinokkal, és 64 villatelket kínált fel eladásra abban a reményben, hogy a főváros közelsége ide vonzza majd a módosabb családokat. 1907-ben Balatonaliga néven törzskönyvezték a fürdőtelepet, és számtalan újabb villa építését kezdték meg. A 30-as években pedig villanyvasutat építettek, és rendszeres buszjáratokat indítottak, a nyaralni vágyók örömére.

A II. világháborút követően a családi fürdőzök helyett egyre gyakoribbá vált az iskolás gyermekek és munkások üdültetése. 1948-ban a pártvezetés kisajátította  a fürdőhelyet, lebontották a legtöbb villát, az ott lakókat kitelepítették. A területet két részre osztották: Aliga I. néven a hűséges pártkatonák ingyenesen üdülhettek az újonnan épített kockahotelekben, míg Aliga II. egy géppisztolyos őrökkel védett elzárt terület volt a legfelsőbb vezetés számára, szintén újonnan épített "bungalókkal". Itt nyaralt egykor a híresen paranoiás Rákosi, akinek nyugalmára éjszaka a vízen, motorcsónakkal járőröző katonák is vigyáztak. Az egykori, hivatalos iratokban csak "aligai objektumnak" nevezett terület egy falat nyugat volt az itt nyaraló kiváltságosok számára, ahol a villákban külföldi italokkal, déligyümölccsel dugig rakott hűtőszekrényekből csemegézhettek, az étteremben pedig akár az éjszaka közepén is elkészítették kedvenc ételeiket.

"Balatonon sül a lángos, itt nyaral a Kádár János"-zengte a 60-as évek szlogenje, és amikor a párt ajándékaként "Bauhaus" stílusban - fa árnyékolókkal, terméskövekkel -  felépült az a bizonyos IV-es villa, a párt túlzottan is puritán első titkára csak annyit mondott: "pazarló urizálás". Egyetlen luxusa volt, egy színes televízió, amin esténként megnézte a híradót, napközben sakkozott és horgászott, a számára kialakított aprócska szigeten, ami most a kutyások számára kijelölt fürdőhely.

Az aligai üdülőterület legkeletibb csücskében épült fel az oszlopos villa, ahol egykor Hruscsov, Brezsnyev, Gagarin és Fidel Castro is megfordult, aki állítólag imádott ping-pongozni, és gyönyörködni a panorámában. "Tudtak élni"-állapítom meg magam is, amikor megállok az életveszélyesnek nyilvánított épület teraszán. A ma is Castro-villaként emlegetett ház fakó-piros zsalugátereivel, mohás diszköveivel, kopott oszlopaival titokzatos, meseszerű hangulatot áraszt, filmforgatások, mezítlábas esküvők pompás színtere.

És ahogy hajdanán a pesti ember akár csak egy napra is leruccant ide, manapság is megéri egy hétvégét itt tölteni, mert a Club Aliga 800m-es, ősfás strandján szörfoktatás, strandröplabda, gyermekjátszótér, dodzsem, masszázs, büfésor, retro kockahotel felújított szobákkal, étterem, kertmozi, és disco várja a Balaton szerelmeseit.
www.clubaliga.hu

Pápai Ildikó