2016. augusztus 18., csütörtök

MIT IS ÜNNEPELÜNK AUGUSZTUS 20-ÁN?

A tűzijátékhoz kapcsolódó állami ünnepet vagyis az állami ünnepet lezáró tűzijáték eredetét próbálom elmagyarázni a fiamnak, amikor elakadok. Mert sokszor emlegetjük ugyan, hogy augusztus 20-a államalapító Szent István királyunk napja, mégsem tudjuk igazán, mit is takar ez a magyarázat, de mint történelmünk számtalan jeles napja, ez is izgalmas múltra tekint vissza.

A források szerint I. István uralkodása idején ekkor tartották az ún. törvénylátó napokat Fehérvárott, ami akkor királyi székhely volt. A hagyomány szerint István - aki Mária oltalmába ajánlotta országát - augusztus 15-én halt meg 1038-ban. István napja, a király szentté avatásával 1083-ban került augusztus huszadikára. Jelentőségét mutatja, hogy már II. András is kötelezte magát 1222-ben az Aranybullában, hogy mindig megtartsa ezt a napot. 1686-ban, Buda - törököktől való - visszafoglalása után a  győzelem napját tették meg Szent István ünnepének, és ez így maradt 1771-ig, amikor XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát,  kihúzta belőle Szent István napját is.
Mária Terézia később rendelettel tette újra ünnepé, és hozatta vissza a Szent Jobbot Raguzából, (Dubrovnik) Budára.

Az 1867-es kiegyezés idején merült fel, hogy nemzeti ünnep és munkaszüneti nap is legyen egyben, de erre még sokat kellett várni, hiszen a király halálának 900. évfordulóján 1938-ban hozott törvény ismerte el, és ebben az évben hordozták körbe az egész országban a királyi ereklyét.
Ebben az időszakban kezdett összekapcsolódni az aratók ünnepével is, és kapott az új kenyér szimbolikus jelentőséget.
A II. világháború utáni pártok igyekeztek saját képükre 
formálni az ünnepet, a Szent Jobb körmenetet 1948-ban be is tiltották, helyére bekerült a légi-és víziparádé, és a tűzijáték.

A rendszerváltás után 1989-ben, több mint negyven év szünet után újra elindulhatott a körmenet, az új országgyűlés pedig három nemzeti ünnepet emelt ki: március 15. augusztus 20. és október 23., ekkor lett belőlük munkaszüneti nap is egyben.
Forrás: www.vs.hu
Augusztus huszadika tehát,  első királyunk emlékén keresztül a magyar államiság kezdetét és a keresztény nyugathoz való csatlakozásunkat jelenti. 
Napjainkban körmenettel, tisztavatással, új kenyérrel, az ország tortájával, mesterségek ünnepével, és az ország számos városában kulturális eseményekkel, tűzijátékkal ünnepeljük hazánk 1100 éves történelmét.

Válasszunk a számtalan, színes program közül, ünnepeljünk együtt!!
A programokat, és a legjobb tűzijáték néző helyeket itt találjuk: www.welovebudapest.com