2017. május 10., szerda

JÖNNEK A SZUPERÖREGEK!

Még a csúcsidő előtt valamivel, a metrón üldögélünk a gyerekkel, mire a soron következő állomáson egy idős úr szinte beszökken a kocsiba, és ahol van megkapaszkodik. Megbököm a kamaszt, adja át a helyét, mire a bácsi, - nagyjából 70 és 80 közé taksálom -, mosolyogva annyit mond, köszöni szépen, de két megállót ő is állhat! 
Hogy ő már az új "szuperöreg" generáció egyik fürge tagja, azt nem tudom, de jó volt látni, ahogy ruganyos léptekkel távolodott el később.

Kitoljuk az időskor  felső határát?
Az öregedéssel foglalkozó japán kutatók szerint eljött az ideje, hogy az  öregség korhatárát 65 évről feljebb vigyék, mivel egyre több idős ember őrzi meg fizikai és szellemi frissességét. 
Biokémiai kutatások szerint az ember agyának térfogata az ötvenes évei elmúltával kezd zsugorodni, és a memória is romlásnak indul. Az Alzheimer-kór esetében például az emlékek elraktározásában és előhívásában részt vevő agyterületek kezdenek jelentősen zsugorodni. Ezek az agyi változások az idő előrehaladtával normálisnak mondhatók, de egyre több bizonyíték sugallja, hogy korántsem egyetemes és szükségszerű.

A Massachusettsi Általános Kórház kutatói ezekre az agyterületekre összpontosították vizsgálatukat. A tanulmányban 40 idősebb - hatvanas-nyolcvanas éveikben járó-, valamint 41 fiatalabb - 18-35 éves kor közötti - ember kognitív képességeit tesztelték. Az MRI-vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az idősebb alanyok egy részének emlékezőtehetsége vetekedett a fiatalabbakéval. Ennek a 17 "szuperöregnek" az esetében az agy memóriagépezetének számos része vastagabbnak és egészségesebbnek tűnt, mint velük egykorú társaiké.

Szellemi-fizikai kondíció megőrzés
A kutatók kihangsúlyozták, hogy míg az agykéreg - az agy lebenyének külső rétege, amely fontos szerepet játszik a gondolkodás, a beszéd, a tudatosság és az emlékezet irányításában-, és az agy más területei általában zsugorodnak a kor előrehaladtával, addig a "szuperöregek" agyában az érintett területek egy része a méretét tekintve hasonló maradt a fiatal felnőttekéhez.
A kutatás konklúziója, hogy azok a nem genetikai tényezők, mint pl. a jó kondíció, a helyes étrend, az agy trenírozása olvasással, nyelvtanulással, ellenállóvá tehetik az embert az időskori elbutulással szemben.
A japánok pedig tudnak valamit, mert számos anti-aging konferencián javasolták már, hogy a 65-74 év közöttieket nevezzék félöregnek, a 75 felettiek lennének az öregek, a 90 évnél idősebbek pedig a szuperöregek!!
Bizonyára tudja ezt Johanna Quass, a német tornásznagyi is, aki 88 évesen már öregnek tartotta magát a rúdugráshoz, és abban az évben hagyott fel végleg a tornával!

Fiatalok figyelem! Ne lepődjetek meg, ha néhány éven belül  az edzőteremben, a nyelviskolákban, a táncparketten egyre több alig-öreggel,  fél-öreggel, öreggel és szuperöreggel kell felvennetek a versenyt! Én szóltam!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner