2018. november 14., szerda

AZ OLVASÁS, MINT ÖNISMERETI ESZKÖZ

Charlotte Bronte Jane Eyre című könyvét álmodozó kamaszlányként olvastam először, azután kisebb-nagyobb szünetekkel újra és újra. Elragadott, megbabonázott a szegény sorsú nevelőnő tisztasága, okos visszafogottsága, és gazdag szállásadója, Mr. Rochester mélyről felszakadó, lassan kibontakozó, szívszaggatóan szomorú egymásra találása. Olvasás közben át tudtam adni magam nemcsak Jane vívódásának, de határozottan éreztem az arisztokrácia képmutatásába belefáradt, súlyos terhet cipelő férfi magányosságát.  Ezt az érzést ma úgy neveznénk:  "aha" élmény, mert erre is jó az irodalom!


Hogyan lesz az olvasásból irodalomterápia?
Miközben olvasunk,  a főhős "szemén" keresztül látjuk a világot, érezzük át a személyközi viszonyokat, és ezek a sorsok olyan mintázatok, melyeket felismerhetünk saját életünkben is. Az irodalomterápia erre alapoz. A művészetterápiák egyik ágaként olyan személyiségfejlesztő módszer, amely irodalmi művekből kiindulva, irányított olvasással segíti a résztvevők önismeretének fejlődését.  A szöveg feldolgozása során nem a metaforákra és hasonlatokra fókuszálnak, nem történik "műelemzés", egész egyszerűen hagyják, hogy a résztvevőkre hasson a történet.


Segít az elakadások, blokkok feloldásában!
Minden szövegértelmezés egyénenként más: benne van az olvasó személyisége. Egy történet főhősének megoldási stratégiái ötleteket adhatnak a saját megoldásainkhoz is. A történet kizökkent egy beragadt gondolkozási struktúrából és más utakra terelhet bennünket, szélesíti a látókörünket, és eddig nem ismert nézőpontokat fedezhetünk fel.
"Az irodalomterápia olyan, mint amikor egy csodálatos szöveg mindenkiben kicsit más húrt penget meg." - írja Demeter Lilla, irodalomterápiás csoportvezető.


Kinek ajánlják?
Bárkinek 3-99 éves korig, de elsősorban azoknak, akik elakadtak egy munkahelyi vagy magánéleti problémában, nem képesek megfelelni  a túlzott elvárásoknak, nem tudnak túllendülni valamilyen eseményen. Ez az önismereti módszer rendkívül demokratikus és szelíd módja annak, hogy az egyén elmélyítse önismeretét, és megértse cselekedete mozgatórugóit. A terápiás csoportokban a résztvevőknek lehetőségük van biztonságos környezetben feldolgozni az őket ért nehézségeket. És ahogyan Vekerdy Tamás írja: 
"Az olvasás, - ha élvezetet okoz - segít élni. Átélni és túlélni is!"

Pápai Ildikó
életvezetési tréner
www.idobenvagy.com

Források:
tanacsadokiskolaja.hu
szovegterapia.hu