2019. február 6., szerda

DRÁGÁM, ADD AZ ÉLETED!

Ez a címe az egyik kereskedelmi csatorna kihívásokkal teli házaspár show-jának, és valljuk be őszintén, semmi túlzás nincs ebben a címben, ha a saját házasságunkra is gondolunk. Boldogító igen-t rebegve ugyanis sejtelmünk sincs arról, mivel fog járni az 5-10-20 vagy akárhány év, amit együtt brusztolunk végig.


Randevú egy életen át..
olvasom egy programajánlóban, ami a Házasság hetére hívja fel a figyelmet, amit idén 12. alkalommal rendeznek meg egyházak és civil szervezetek, és amiről én most hallok először, elnézést kérek. Pedig házas vagyok, és nem tegnap kezdtem. Az országos rendezvénysorozat arra igyekszik fókuszálni, hogy a házasság igenis érték, a család pedig megtartó erő, ebben az értékvesztett világban. Ez a hét az elköteleződés ünnepe...,olvasom tovább, és közismert, emblematikus házaspárok fognak előadást tartani arról, hogyan lehet megalapozni, fejleszteni, ápolni és megvédeni a párkapcsolatunkat éveken át, vagyis együtt maradni valakivel, aki szinte mindenben különbözik tőlünk!


"A boldog házasság egyetlen titka a megfelelő személy kiválasztása."   (Michelle Pfeiffer)

Szerelem kontra evolúció
Kedvenc pszichológusom, Szendi Gábor szerint a szerelmi házasság tele van önbecsapással. A kölcsönös rokonszenv, a barátság, sőt még az érdek által vezérelt kapcsolatokban is több a reális emberismeret. Nincs "igazi", egyszerűen nem létezik. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből gyúrhatna egy "igazit". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül becsiszolódott, vagyis "igazivá" vált!


Na, igen, egy kapcsolat sokféleképpen lehet jó vagy rossz, hiszen a benne élők is sokfélék, és idővel változnak az igényeik, ami általában nem szimultán történik.
 Most Te is felsóhajtasz!
Mert a türelemmel, a megértéssel, az alkalmazkodással nem lenne semmi probléma, ha mindkét fél beletenné a magáét. Mert a hétköznapok mókuskerekében épp az illúzió foszlik szerteszét,  hogy valamikor mégiscsak ő volt nekünk a nagy Ő, akiért az egész cirkuszt bevállaltuk. Kell tehát lennie valaminek, amit úgy hívunk: együtt rezgés, egymásra találás vagy az egész, szerelemnek nevezett valami csak mézesmadzag, és az evolúció, meg a szaporodási ösztön a magyarázat mindenre?
Nem hiszem.
Valamikor őt választottuk. Mi tetszett benne? Talán a szeme, a mosolya, a kedvessége, a figyelme? Naponta, amikor látjuk esendőségét, influenzajárvány idején a bedagadt orrát, a jól sikerült nyaralás során újra beleszeretünk, megint nevetünk a viccein, majd hazaérve fejére olvassuk a hibáit, hiszen még mindig mellettünk van. Ilyenkor gondoljunk arra a fiúra és lányra, akinek egykor meg akartuk ismerni lelkének minden apró titkát. Véletlen volna, hogy még mindig együtt vagyunk?


Figyeljünk az arányokra!
Abban talán egyetértünk, hogy mindegy, férfiról vagy nőről van-e szó, egyszerre vágyunk a biztonságra és az izgalomra, ezzel a paradoxonnal éljük le az életünket! Ismerek egy olyan párt, ahol tányércsapkodás után is szerelmesen bújnak össze, és olyat is, ahol a férj csak legyint, ha a felesége hetek óta próbál vele beszélni, miközben imádja az asszonyt, csak konfliktushelyzetben leblokkol. Közismert színésznővel készítettem interjút, amikor kapcsolatairól kérdeztem azt felelte, hogy citromból nem lehet narancsot facsarni. Azt a férfit, aki nem olyan tökéletes, mint a nő, ellenben szeret, és szerethető, az igenis meg kell simogatni. A kölcsönös törődés, a valódi érdeklődés, az élmények megosztása és  a humor, a legjobb házasságmentő!

"Néha megkérdezik, mi a titka a hosszú házasságunknak. Minden héten kétszer időt szakítunk arra, hogy elmenjünk egy étterembe. Finom, gyertyafényes vacsora, lágy zene, tánc. A feleségem kedden megy, én pénteken."
(Henry Youngman)

Mit mond a szakértő?
Egy sikeres párkapcsolat nem a véletlen műve! - mondja
 dr. Mihalec Gábor, pár-és családterapeuta, számos sikerkönyv szerzője, aki szerint a kapcsolat minőségén folyamatosan dolgozni kell, hiszen közös életüknek mindig a benne élők a legjobb ismerői, és egymás erőforrásai is egyben. Akik úgy érzik, külső segítségre van szükségük, azok se "csak" a terapeutától várják a csodát, nagyon fontos, hogy érezzék az elkötelezettséget egymás iránt!

Az emberi érzelmek kiszámíthatatlanok, még évek múltán is, és egyetértek  Woody Allen-nel, aki a házasságról úgy fogalmaz: "...húsz-harminc-negyven évig együtt ébredni valakivel, sokkal nagyobb csoda, mint szétválasztani a
Vörös-tengert."


Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com


Házasság hete programjait itt találod:
programturizmus.hu/ajanlat-hazassag-hete.html