Sok gyerek.
Az enyém nem. Egy 15 éves fiúval nyaralni több okból is praktikus. Nem kell már felpakolni a fél lakást, ha strandra akarunk menni, elég egy törölköző, egy frizbi, és egy kitömött pénztárca. Magamnak vizet, almát, kekszet viszek, "csak a gyerek lakjon jól" felkiáltással, beállítom a napi "ebéd limitet", kb. háromezer forintra. Sok? Kevés? Nem tudom.
Az első csobbanás után menetrendszerint jön a kijelentő mondat: "Anya, éhes vagyok!" Száradás után irány a büfé. A mirelit csirkemell és hasáb már megvolt tegnap, javaslom válasszon mást. Egy pár sültkolbász, hasábbal, ketchuppal, és egy kóla 1.800,-Ft. Nézem az órát, 12 percen belül bekerült a szervezetbe. Sétálunk vissza a plázsra, útközben jégkrém, természetesen veszünk, de erről már én sem mondok le, és megteszem azt, amit otthon, év közben soha: iszom egy kólát is!!
De nem a strand-gasztronómiáról akartam írni, sokkal inkább a nyaralás lényegéről:
mert az alig várt egy-két hétre készülve, mindenki bepakolja mindazt, amit fontosnak tart: könyvet, naptejet, gyógyszereket, karúszót, társasjátékokat és a bankkártyát.
De, képesek vagyunk-e valóban elengedni magunkat?
Otthon hagyni az otthoni gondokat, elengedni a szabályokat, és csak létezni, szabadon? Abban a tudatban, hogy ez most a pihenés, a regenerálódás, a töltődés ideje. Hiszen nem történik semmi, ha a gyerek jégkrémet ebédel és fagyit vacsorázik, és mi lángost falunk egy hétig. Egy nyaralás összekovácsolja a családot, és a közös együttlét csodája, hogy lesz majd mire emlékezni. Mert ne felejtsük el, a gyerekeknek kiváló a memóriájuk!
Felhőtlen, vidám nyaralást kívánok mindenkinek!!!
Pápai Ildikó
életvezetési tréner
klubvezető
