Sziasztok!

Eljött a napja, hogy múltszázadi maradiságommal elkezdjek leszámolni és egyszersmind a rajtam röhögő barátoknak, kollégáknak, ismerő-söknek fityiszt mutassak. Ugyan még ma sem tudom mi fán terem a facebook, twitter, az okostelefon is gyakorta kifog rajtam és a blogolásról is csak halvány sejtéseim vannak egyenlőre, de az elhatározás legalább megszületett bennem. 

Értetlenül állok az olyan egyszerű mindenki számára evidens dolgokkal szemben mint, a letöltöm, feltöltöm, megosztom, linkelem, frissítem, posztolom, lájkolom (sztrájkolom), app-likálom, alkalmazom, witranszferen átlököm, kapott tömörítést kicsomagolom, majd természetesen archiválom. És akkor még említést sem tettem a logikus menürendszerek rejtelmes útvesztőiről, regisztrációkról, pin-kódok és jelszavak garmadájáról, amibe rendszeresen veszek bele hideglelések közepette. Egyszóval őskáosz uralkodik bennem mindezekkel kapcsolatban. Ám eljött a napja, hogy elinduljak a fejlődés útján, ha nem szeretnék teljesen a 21. század „süketnéma” analfabétájává lenni.

Dumából már harcedzett vagyok, ezért is esett választásom a blogra, mint civilizációs csetlés botlásom első állomására. Talán ez áll hozzám a legközelebb a kor összes modern vívmánya közül. A facebook világa, még riasztó és túlpörgött, túlzottan intenzív és interaktív számomra. Bénítólag hat rám a sok száz, ezer, tízezer kapcsolat, az infodömping, a folyamatos kommentek, posztok özöne. Az állandó készenlét, nehogy lemaradjunk valamiről, vagy valaki valaminkről. Nehezen azonosulok a már-már kényszeres élménymegosztásokkal, hogy mielőtt beleszúrnám a villám az ebédembe, gyorsan kattintsak róla egy fotót a telómmal, had láthassa ország világ, milyen szupcsi ebédem is van. No de ilyen világot élünk, ehhez kell lassanként idomulni, hát nosza.

De térjünk vissza a bloghoz. Úgy gondolom - tudom ismét a dinoszaurusz felfogásomnak adok ezzel hangot -, ha már csinálok valamit, legyen haszna is, meg értelme, ne csak önkielégítő célzattal bírjon – bár az sem utolsó szempont.

Ezért arra jutottam, hogy oldalam szóljon egyfelől a munkámról, a suliról, hiszen a napom nagy részét ez tölti ki, az érdeklődésem és figyelmem ez köti le. Aztán szóljon szabadidőről meg a mindennapokról, szórakozásról, kultúráról, végül, de nem utolsó sorban a gyerekekről, gyermekeinkről. A nevelésükről, azzal kapcsolatos minden nemű témáról, mert saját bőrömön tapasztalom, hogy mennyire nem egyszerű dolog. A legapróbb dolgok is tudnak nagy fejfájást, vagy éppen bosszúságot okozni. Hiába feszülünk meg, hogy a legtöbbet, legjobbat adhassuk nekik valami mégis közbeszól. Biztosan mindenki érzi néha úgy, hogy miért pont az enyém ilyen félresikerült, más gyereke bezzeg tud viselkedni, nyugton maradni.... mit ronthattam el? Na hát beszélgethetnénk ilyen dolgokról is, hogy bizonyosságot nyerjünk, nem vagyunk egyedül a problémával és erőt, kitartást merítsünk esetleg praktikákat a folytatáshoz. Beszélgethetnénk a kisebb nagyobb sikerekről, örömökről is. Megoszthatnánk hétvégi programokat, ötleteket egymással, hogy tartalmasabban telhessenek szabadnapjaink. És még a főzéstől sem zárkózom el, ha már úgyis fotózni kell az étkeket, mielőtt elfogyasztjuk - egyébként sem kóstoltam még virtuális csirkepörit.

Ilyen és ehhez hasonló témákhoz várnálak benne-teket mentornak, olvasónak, csevegőnek. Gyertek kapcso-lódjatok, sokasodjatok, ala-kítsátok igény szerint az eseményeket, hogy mind-annyiunk hasznára váljon. Mivel nekem ez a blogfalat elég nagy falat és az időm is változó mértékben enged majd alkotni, engedelmetekkel egy szerzőtársat meginvitálnék magam mellé.

Bemutatnám és üdvözölném körünkben Pápai Ildit a kreatív alkotótársamat. 

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket, jó szórakozást oldalunkhoz.

Juhász Miklós, továbbiakban Mika