2014. október 9., csütörtök

Újjé a Ligetben...


Újjé a Ligetben nagyszerű....emlékeztek még a századforduló kedves kis dalára? Most újra elénekelhetjük, mert ezen a hétvégén két program is a főváros szívébe, a Városligetbe csalogat bennünket.

Székelyföld kedvelt süteményét már a város több pontján is megvehetik az édesszájúak, de a Kürtőskalács Fesztiválon, Október 10-12 között még el is készíthetik maguknak. A szervezők minden korosztályra gondoltak, mert nemcsak a diós, csokis, fahéjas,és ki tudja még hányféle cukormáz édesíti meg az odalátogatók perceit, de a fellépő művészek is. Dér Heni, Tóth Gabi, Takács Nikolas, és Csepregi Éva mellett több zenekart is hallhatunk, ha ennél a programnál döntünk, de ne menjünk haza vásárfia nélkül!

Emlékszem még, amikor néhány évvel ezelőtt, több barátunk is sörtúrát szervezett Münchenbe, hogy lefotózhassa Európa legnagyobb söröskorsóit, és persze meg is kóstolja a frissen csapolt italok arzenálját. Szerencsére már nem kell olyan messzire utazni, mert idén másodszorra rendezik meg a budapesti Oktoberfest-et, a Műlyégpályán. Hazai kézműves sörfőzdék, nemzetközi sörmanufaktúrák,  és világkonyha várja a fesztiválozókat.