"Ne dicsekedj annyit!"
Amíg az amerikai filmekben minden párbeszéd elején elhangzik, hogy "remekül nézel ki", "hallottam a sikereidről", "szuper vagy fiam, csak így tovább!", a mi kultúránkban valahogy mégis ellenszenvet vált ki, ha valaki büszkén vállalja a teljesítményét, és még szavakba is önti azt, vagyis dicsekszik.
Mi, nők, hajlunk arra, hogy folyton kételkedjünk a minket érő elismerések valódiságában, egy kedves bók után azonnal szabadkozni kezdünk, hogy "ugyan, láttál volna reggel", -és az ehhez hasonló suta mondatokkal gyakorlatilag megkérdőjelezzük a felénk irányuló elismerés hitelességét. Emlékszem még, amikor a kerületi magyar verseny után a gimiben, az ajándékkönyvért is lehajtott fejjel mentem ki, mert tudtam, ezért a dicséretért most hetekre a többiek céltáblájává válok.
Gyakori probléma az is, hogy kisebb-nagyobb sikereink esetén magyarázkodásba kezdünk, hogy valójában nem is mi, inkább a körülmények és a csillagállás segített hozzá bennünket.
Előfordul, hogy képtelenek vagyunk kidomborítani, milyen állhatatosan és eredményesen végezzük a munkánkat, pedig nem biztos, hogy főnökeink ezt maguktól észreveszik. Természetesen ismerünk olyanokat akik nem győzik nap mint nap fényezni magukat, miközben szavaik mögött zéró teljesítmény van, mégis jól el tudják adni magukat.
Fontos, hogy ne mások kárára, de magabiztosan álljunk ki magunkért, legyünk tisztában a képességeinkkel és ha arra kerül a sor, mondjuk el, mit köszönhet nekünk a cég!
Családi minta, téves hiedelem
Ha családunkban az érzelmi fukarság, a túlzott elvárások voltak jellemzők, az mind hatással lehet arra, ahogy felnőtt életünkben próbáljuk megélni, és kifejezni örömeinket. Ha a szüleinktől kapott "driver-ek", mint pl. erőltesd meg magad vagy légy tökéletes, azt sugallja, hogy még a jó is lehet még jobb,
a családi mítosz annyira belénk ívódik, hogy felnőttként is ezek a driver-ek irányítanak minket.
Tökéletesség mindenáron
Paul Gilbert pszichiáter és munkatársai egy kutatásukban azt vizsgálták, mely személyiségjegyek hajlamosítanak minket arra, hogy ne engedjük meg magunknak az elismerést. A jellemzők közül a legjelentősebbnek az önmagunkkal szembeni kritikusság és a perfekcionizmus bizonyult.
Az önkritikusság megakadályozhat minket abban, hogy saját érzelmeinket feltétel és minősítés nélkül el tudjuk fogadni és elhiggyük azt, hogy megérdemeljük az elismerést.
A perfekcionizmus pedig még siker vagy egy kellemes élmény esetén is inkább azt érzékelteti velünk, hogy mi az, ami nem elég jó, miért nem dőlhetünk még most sem hátra.
Posztold ki!
A közösségi média kiváló felület arra, hogy lássuk, ismeretségi körünkben kik azok, akik bátran adnak hírt nemcsak a reggeli kávéjukról, de arról is, ha lefutottak
10 km-t vagy átvették a diplomájukat. Érdemes tanulni azoktól, akik okosan, jól felépített eszközökkel tolják magukat és "terméküket" a virtuális piacon, hiszen
- nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani!
Ha tudjuk, hogy egy eredményért mennyit dolgoztunk, ha egy célunkat, számtalan munkaórával értük el, ha olyan tevékenységet végzünk, amiben szinte egyedülállóak vagyunk, akkor ne féljünk értékelni, elismerni magunkat, és ezt megmutatni a világnak.
Az elismerés, az elégedettség vagy akár a "like-ok" száma bennünket is tovább motivál, és másokra is átragad, így inspirálhatjuk azokat, akik még félnek megmutatni, mire képesek!
Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com
forrás:
pszichoforyou.hu
