2015. január 7., szerda

A barátság

Ildicoaching

Még most is emlékszem arra kora nyári délelőttre, amikor   megláttam a szomszéd ház kertjében játszadozó, magányos kisfiút. Néhány évvel fiatalabb volt az enyémnél, aki kitartóan hintázott a mi kertünkben. Kettejük közt annyi volt a markáns különbség, hogy Marci, a szomszéd, véget nem érő sztorikkal, láthatatlan ellenséggel viaskodva, nyomdakész dialógusokkal szórakoztatta magát. Ha van egy nem beszélő gyereked, akkor olyan misztikus elragadtatással figyeled a szövegelő kölyköket, akár a Tyrannosaurus Rex gigászi csontvázát a New York-i Természettudományi Múzeumban. 
Ettől a naptól fogva, minden egyes alkalommal kirángattam Gerit az udvarra, amikor feltűnt Marci a szomszédban. Hívtam a kisfiút is, jöjjön át, nógattam Gerit, menjünk át mi, de a két, egymás melletti társasház kertje, az egy darab hinta és homokozó, nem csigázta fel a kiskamaszokat. Pedig én barátot akartam a gyerekemnek. Nagyon nagyon.
Marci sajátos világa (édesanyja szerint) sokban hasonlít a fiaméhoz. A különbség a fent említett, zseniális szótöbblet és választékosság, amivel a kisfiú ébredéstől lefekvésig "dolgozik." Következő találkozásunk egy játszótéren esett, amikor Marci anyukájával, szinte "egymásra találtunk", csodálkoztunk is, hol voltunk eddig? Mielőtt levettük volna a gyerekekről a "pórázt", megkértem Marcit, figyeljen Gerire, mert ő kicsit más, és néha eltűnik. "Hááát, én még figyelhetek, de hogy Ő figyel-e, az kétséges!" - felelte.

Idén, ünnepek után néhány nappal hívtam Marcit Xbox-ozni, mert nála is kedvenc. Amikor átjött láttam, hogy tök egyforma pólóban vannak, narancssárga alapon, gördeszkázós hód, baseball sapkában. "Ez egy tök jó fotó lesz rólatok, álljatok a Karácsonyfa elé" - adom ki nekik az ukázt. "Geri, öleld át Marcit, így olyanok lesztek, mint a jó barátok"- fut ki a számon. Geri magához rántja Marcit, mire az behajlított nyakkal megszólal: "Szerintemmm..mi már fénykép nélkül is barátok vagyunk!" Majd villám gyorsan előszedik a konzolokat, megkezdődik a játék, és a kicsi, 20 perces, emelt hangú,  túlfűtött taktikai utasításai  után az autista szelíden csak ennyit mond: "Oké Marci, most már nyugodj meg."
Egy-egy parti nagyjából két óra nálunk. Ilyenkor csak figyelem őket, hallgatom a kurta-furcsa párbeszédüket, és azt gondolom: mennyire csodálatosak!
Pápai Ildikó
anya-életvezetési tréner