Ez is eljött. Ballag a fiam. Ez elmúlt nyolc év képei diafilmként peregnek előttem, és csak én tudom mennyi sírás, mennyi nevetés, mennyi kétség és mennyi remény fér bele nyolc esztendőbe. És persze nemcsak egy autista gyereket nevelő család életébe.
Nem tévedek, ha azt állítom, mindenki emlékszik még a ballagására, és ha az osztálytársak nevére már nem is, de egy-két fotó emlékeztet bennünket arra, hogyan léptünk át észrevétlenül a gyerekkorból a "majdnemfelnőttvagy" státuszba.
De mióta is ballag a magyar diák, honnan ered ez a szokás?
A szó maga a latin 'valetans' = búcsúzó szóból ered, a szokás pedig Selmecbányáról, ahol a XIX. század 70-es éveiben az erdészeti és bányászati akadémia végzős hallgatói a "Ballag már a vén diák...." kezdetű dal éneklésével búcsúztak el iskolájuktól. A ballagás szokása a XX.század elejére már általánossá vált. Az 1920-as évektől a "Ballag már...."kezdetű nótát felváltotta az "Elmegyek, elmegyek..." magyar népdal. Szokássá vált, hogy a ballagás előtti éjszakán a végzősök szerenáddal köszöntik tanáraikat, a ballagás napján pedig az iskola zászlaját követve, egymásba kapaszkodva, tarisznyával a vállukon mennek végig az iskola folyosóin.
Már a ballagási szokások is új köntösbe bújtak, a diákok számtalan ötlettel színesítik, például lufit engednek az ég felé, sőt ballagnak az óvodások is, teljes joggal, hiszen az igazi felhőtlen évek ott is véget érnek.
Mi, édesanyák, és édesapák, csak rajtuk látjuk igazán az idő visszafordíthatatlan múlását. Ezért használjunk ki minden napot, amit gyermekeinkkel tölthetünk, hiszen mindegyik megismételhetetlen.
Most megyek, mert Gerivel még gyakorolnunk kell a ballagási nótát, ami nálunk az LGT híres dala lesz: Valaki mondja meg.. a Képzelt riportból.
Valaki mondja meg a hosszú élet miért tűnik úgy mint egy pillanat,
Valaki mondja meg mi az, hogy elmúlt,
Valaki mondja meg, hol maradt?
Ezt sem úszom meg bőgés nélkül. De nem is akarom.
Pápai Ildikó