2016. április 26., kedd

MINDFULNESS - ÉLD MEG A PILLANATOT!

Kamasz fiam egy éve  szinte minden nap rejtvényt fejt. 
Teszi ezt úgy, hogy közben a táblagépén is kikeres ezt-azt vagy épp letölt valamit, mellette pedig szörfözik a rajzfilmcsatornákon, nehogy lemaradjon Mr.Bean legújabb csínytevéséről. 
 Természetesen én is képes vagyok főzni, virágot ültetni, és leckét átnézni majdnem egy időben, de egy anya erre van szocializálva, és általában a felnőttek többsége is. Pszichológiai vizsgálatok szerint, ébren töltött időnk több mint ötven százalékában nem tudunk egyetlen dologra koncentrálni, folyton elkalandozunk attól, amit éppen teszünk, mert a tegnap vagy éppen a holnapi nap eseményein rágódunk.

A figyelem összpontosítására alkalmas meditációs technikákat ma már egészségvédő mechanizmusként is alkalmazzák,  és egyik legnépszerűbb fajtája a mindfulness, magyar fordításban leginkább "tudatos jelenlétnek" nevezhetjük.
 A módszer a buddhizmus alapjain nyugszik, Jon Kabat-Zinn a 70-es években dolgozta ki az éber figyelmen alapuló stresszcsökkentő tréninget, és a mester szerint gyakorlásához még spirituális nyitottság sem szükséges.
A tudatos jelenlét tanulható, és rendkívül hasznos módszer. Gyakorlása során arra törekszünk, hogy szándékosan, tudatosan és akaratlagosan rögzítsük figyelmünket a jelenben, ítélkezés nélkül átengedve gondolatainkat és élményeinket a tudatos figyelem szűrőjén.
Ez a meditációs technika nemcsak tökéletesen kikapcsol, de hatékony a stressz és az ezzel összefüggő betegségek megelőzésében. 
Tudatos jelenlét során az "itt és mostra" fókuszálunk és úgy látjuk a dolgokat, ahogy vannak. Ez a viselkedés lehetővé teszi számunkra,  hogy figyelmünk tartósan az aktuális élményre irányuljon, átadva magunkat a cselekvés örömének. 
Erről az jut eszembe, hogy mennyire szeretek síelni, dacára annak, hogy nem tudok. Én akkor és ott, a havas lejtők varázsában, minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy eljussak a legközelebbi "hüttéig", és siklás közben semmi, de semmi más nem férkőzhet a fejembe. Számomra ez az élmény olyan tudatos jelenlétet ajándékoz, amit más tevékenység során még nem sikerült "gyakorolnom".
Javaslom Kedves Olvasó, találd meg azt az elfoglaltságot, hobbit magadnak, amely során képes leszel  tökéletesen elmerülni az adott élményben, és kisöpörni minden olyan kósza gondolatot, ami megakadályoz a tudatos jelenlét megélésében. 
Pápai Ildikó
életvezetési tréner