2016. szeptember 1., csütörtök

BECSENGETTEK - TIPPEK VIDÁM ÚJRAKEZDÉSHEZ

"Már csak 304 nap és kezdődik a nyári szünet!" - sugallja egy elszánt kiskölyök a közösségi oldalról, és kamasz fiam is azt kérdezte ma reggel, mikor kezdődik az őszi szünet? 
Minden kezdet nehéz, még az újrakezdés is, kell egy kis idő, amíg gyermekeink átállnak az iskolai időszámításra.

A jó hír azonban, hogy az idei tanév valójában 182 tanítási napból áll, és a közoktatási platform is belátta, a hazai rendszer komoly változásra érett. 
Ennek egyik eleme, hogy az első-és másodikos elemisták tanóráin 30 perc lesz a tananyagra fordított idő, a többit a pedagógus játékkal töltheti ki. Az esti híradóban megkérdezett tanárok elmondták, hogy ez nem számít "újdonságnak", hiszen eddig is figyelembe vették a kicsik terhelhetőségét, és ki-ki a maga módján iktatott be "pihenőket" a negyvenöt perces keretbe.
De hogyan oldhatjuk mi, szülők, az újrakezdéssel együtt járó feszültséget, a közösségbe kerülés által generált kisebb-nagyobb fertőzéseket? 

1. A lelki és szellemi fejlődés mellett az immunrendszer éréséhez is fontos , hogy a gyerekek minél több időt töltsenek a szabadban, mozgással, játékkal. Amíg kellemes az idő, használjuk ki, és az autóban ülés helyett sétáljunk, játszóterezzünk, bicajozzunk együtt.
2. A nyárutó több, ízletes vitaminforrást nyújt, pl. az áfonya, a szeder, a szőlő remek antioxidáns,  érdemes minden nap fogyasztani belőle, feltölti az energiaraktárakat és véd a meghűlésektől.

3. A kora őszi, légúti betegségeket megelőzhetjük probiotikumkúrával, erre bármelyik, gyógyszertárban kapható készítmény megfelel, de természetes probiotikumforrás a joghurt, kefír, savanyú káposzta, kovászos uborka is.
4. Nem lehet eleget hangsúlyozni az alvás fontosságát gyerekkorban. Sok pedagógus panaszkodik arra, hogy a gyerekek az éjszakába nyúló tévézés, virtuális csevegés miatt másnap elalszanak az iskolában. A kicsik alvásigénye 10-11, a nagyobbaké 9-10 óra körül ideális,  és a pihenés nemcsak a nagyobb koncentrációt segíti, de ellenállóbbá tesz a betegségekkel szemben.
Az iskolakezdéssel párhuzamosan pedig elkezdődnek a különórák, fejlesztő foglalkozások, amelyekkel még  nehezebb a család napi, heti rendjét összeállítani.
A következő héten a fejlesztő terápiák típusáról, kiválasztásáról szóló írással jelentkezünk!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner
egy autista kamasz anyukája