2017. november 29., szerda

ÉS MEGTÖRTÉNIK A CSODA!

Bekopogott a tél, és a mérsékelt havazás némileg megzavarta azt a rutinszerű mozdulatsort, amivel általában beindítom nemcsak a kocsit, de az egész napot is. Gyermekem arccal az ég felé, vigyázz állásban kérdezte, megmarad-e a hó, miközben én próbáltam láthatóvá tenni a szélvédőn kívüli világot.



Indulás után átbeszéltük kinek-kinek a napi programját, és mielőtt kiszállt volna, Gergő még figyelmeztetett, hogy ne felejtsük feldíszíteni a lakást, mert jön a Karácsony!
 Mert jön! Első lépései picit lomhák, majd egyre szaporábbak.
A délutáni sötétség, és a hideg esték elől mi  az adventi várakozásba menekülünk, vakító fényű plázákban bámészkodunk, adakozni is próbálunk, körbe vesszük magunkat fényesen csillogó lámpásokkal és sorra vesszük, mit is kell tennünk, a szeretet ünnepéig. Nemcsak a gyerekek, mi is listát írunk, nehogy kimaradjon valami, ami a tökéletes, bejgli illatú pillanatokat veszélybe sodorhatná.
Várakozni egyformán jó, minden évben, hiszen a Karácsonyt nem lehet megunni!



Mi a titka ennek a néhány napnak? Hogy ilyenkor az egész világ megváltozik kívül és belül. Még a legelvetemültebb helyeken is magukba szállnak az emberek. Mindenki befelé, és a szeretteire figyel. Ilyenkor minden érzelem jóval erősebben tükröződik vissza egymás tekintetéből, és ahogyan a megtartó szeretet, úgy a fel nem oldott sérelmek is felszínre tolulnak, ezért is mondják pszichológusok, hogy Karácsony a legkritikusabb ünnep!
Van, akinek a magány, és van, akinek az állandó nyüzsgés teszi gyötrelmessé ezt  a néhány órát, de nincs olyan ember, aki ne élne át legalább egyetlen olyan pillanatot, amikor szívében megszületik a csoda!
Ebben a kegyelmi állapotban elfogadjuk a sorsunkat, hálát és jóleső elégedettséget érzünk azért, hogy létezünk, és hogy boldoggá tehetjük a velünk élőket.
Ez az ünnep biztonságot ad és reményt, hogy még minden jóra fordulhat odakint, és idebent is. Legalább most az egyszer, higgyünk a csodában!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner