LÚZER-E AZ, AKI NEM SIKERES?

Egy harmincas évei közepén járó, kellemes megjelenésű, éles eszű férfi sittes zsákokat cipel építkezéseken, de szabadidejében frappáns weboldalakat szerkeszt, remekül programoz, olyan rendszerhibákat hárít el, amelyekre a szervizben csak ingatják a fejüket. Mindezt baráti szívességből, szinte ingyen, ha van elég türelmed kivárni a számtalan ígéretet követő, néhány hónapos "határidőt". Hogy miért nem vállal jól fizető, programozói állást azt feleli, nem bírja a kötöttségeket.

Erre a típusra hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy lusta, örök vesztes, vagyis lúzer, mert életkilátásait megjósolva, vélhetően még tíz év múlva is itt fog tartani.
De mit is jelent "lúzernek" lenni és egyáltalán vesztes-e az, aki mai mércével mérve nem sikeres?
Meglepő tény, hogy a lúzer kifejezés épp egy olyan időszakban és kultúrában született, ahol egy vadonatúj, ma már a világ legfejlettebb iparága indult útjára. Számítógépes környezetben, úgy 1975 körül Amerikában jelent meg a kifejezés, amikor vidám hacker-ek úgy gondolták, hogy a "user" vagyis felhasználó szót átírják "loser"-re, és a kezdeti felháborodás után a szóból,  egy segítő opció is született.

Tükörfordítása  azonban "vesztes", és ha a fenti példát vesszük alapul, és maradunk a számítógépes nyelvezetnél, akkor felnőtté válásunk során azok a "driverek" működtetnek minket, amelyeket otthonról hozunk, és amelyek általában úgy szólnak, hogy "erőltesd meg magad", "tégy meg mindent azért, hogy valamiben eredményes legyél", "tanulj-fejlődj"! Ellenkező esetben a világ reménytelen, tehetségtelen baleknak fog címkézni minket.

Pedig a hosszútávú elégedettség, a külső környezet ismeretében csak kis részben, pusztán 10%-ban bejósolható, mondja Shawn Achor, bestseller író és boldogságkutató. A maradék 90%-ot csak az adott élethelyzetet vagy pillanatot a saját bőrén tapasztaló személy tudná megmondani. Ez a nagyobb rész az a sajátos mód, ahogyan az egyén látja a világot maga körül, függetlenül attól, hogy az ténylegesen milyen.

Vagyis, ha saját megelégedettségünket folyton egy jó teljesítményhez fogjuk igazítani, ritkán leszünk boldogok, mert mindig feljebb kerül a "léc"! Ha azonban olyan tevékenységekkel vesszük körbe magunkat, melyek a hétköznapokban is örömforrásként szolgálnak, pl. séta, edzés, meditáció, főzés vagy egyéb jó cselekedetek, amelyekben el tudunk mélyülni, akkor az örömérzet hatására agyunk ráhangolódik egy új mintára, és sokkal pozitívabbnak fogjuk észlelni a külvilágot.
Épp úgy, ahogyan a szóban forgó fiatalember, aki hetek óta válasz nélkül hagyott esemesek után végre felbukkan, hogy ránézzen a számítógépünkre, és arra a kérdésre, hogy mi  történt vele mostanáig, azt feleli: "hú, sok minden, de volt benne jó is!" - majd kér egy kávét, ránk mosolyog majd belemélyed a monitorba.

Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com