2020. március 29., vasárnap

MI KÖZE AZ ESZKIMÓKNAK AZ EGÉSZSÉGHEZ?

Járványon innen és túl az "egészség" szó jelentése általában a betegség elkerülését jelentette, de  ezekben a napokban  új értelmet nyert, felértékelődött, már nemcsak valami, rajtunk kívül álló dologként gondolunk rá. Védekezünk maszkkal, felvesszük a kesztyűt, tartjuk a távolságot, hogy ne legyünk betegek! De miként őrizhetjük meg az egészségünket igazán hosszútávon?


Mérgező élelmiszerek és civilizációs betegségek
Fogyasztói kultúránk szinte kiköveteli, hogy gyorsabb fordulatszámon pörögjünk, és mindennel időt spóroljunk, akár még az étkezéssel is. Gyorsan felszívódó, üres kalóriákat veszünk magunkhoz, étkezésünkből jórészt hiányoznak a mikrotápanyagok, amelyek védenek bennünket a betegségektől.


"Bélflóránk megváltozott, gyulladáskeltő mikrobák szaporodtak el benne, amelyek krónikus betegségeket idéznek elő, és ezek a negatív változások, amelyek kiterjednek a teljes immunrendszerünkre, kimutathatóan a mentális képességeinket is gyengítik." -mondta többek között, 
Prof. Dr. Paul Clayton, napjaink legelismertebb táplálkozástudománnyal foglalkozó szakembere, a Legyen az ételed a gyógy-szered" című magyarországi előadásában.


Makkegészséges grönlandi eszkimók titka
A kanadai sarkkutató és etnológus, Vilhjalmur Stefansson több hónapot töltött eszkimó barátai társaságában, és önkísérletének tanulságait levonva, már 1930-ban kijelentette, hogy: a szénhidrátmentes, csak húst és halat tartalmazó eszkimó diéta tökéletes egészséget eredményez! Azóta több táplálkozáskutató is megerősítette a tényt, hogy a zsírsavak egészséges egyensúlya  a szervezetben, súlyos betegségek kialakulását képes megakadályozni. 
Nézzük, hogy miért?
Az emberi sejt memránjaiba különböző zsírsavak épülnek be. Ezek lehetnek gyulladáscsökkentő és fokozó hatásúak, mindössze attól függ, hogy a 4 zsírsav közül, melyikből keletkeztek?
Az Omega3-akhoz tartozó EPA és DHA nevű zsírsavakból gyulladáscsökkentő "jó hormonok" keletkeznek csakúgy, mint az Omega6-okhoz tartozó DGLA-ból. Azonban szintén az Omega6-okhoz tartozó arakidonsavból (ARA) gyulladáskeltő, "rossz hormonok" lesznek. Ezért lenne célszerű, hogy minél több  EPA,DHA és DGLA épüljön a sejtmemránjainkba, hiszen ezekből keletkeznek a "jó hormonok", és minél kevesebb ARA vagyis gyulladáskeltő hatású.


Mentális kapacitás és vitális egyensúly együtt
Mivel napjaink krónikus betegségeiben a gyulladás központi szerepet játszik, ezért a gyulladáscsökkentő hatás miatt az Omega3 zsírsavak szinte mindegyikben ajánlottak! Véralvadásgátló, szívműködést stabilizáló és tumor növekedést gátló hatása mellett a DHA-nak azonban más, fontos szerep is jut a szervezetben: a retina, a spermiumok, az idegsejtek, és az emberi agy nagy mennyiségű DHA-t tartalmaznak. Valószínűsíthető, hogy a helytelen táplálkozás következtében a nem kielégítő DHA mennyiség is szerepet játszik az ebmerek IQ-jának folyamatos, drámai csökkenésében.



A skandináv egészségprogram nem csupán egy halolajat kínál, hanem egy komplex tápanyagot, amely kiváló minőségű EPA és DHA zsírsavakban, az erős antioxidáns polifenolokban, és hidegen sajtolt, extra szűz olivaolajban gazdag keveréke, szervezetünk egészséges egyensúlyát tartja fenn.

Bizonyított hatása 120 nap alatt, minősített laboratóriumban: egyszerű vérteszt segítségével egyértelműen kimutatható a két legfontosabb zsírsav az EPA-DHA aránya a szervezetben, és sejtjeink fluiditása-anyagcseréje illetve áteresztő képessége.
Az egészségprogramot Prof.Dr. Paul Clayton és csapata állította össze, amely egyedülálló módon képes:
-megszüntetni a szervezetünkben lévő krónikus gyulladásokat,
-sejtjeinek fito-és mikrotápanyagokkal ellátni,
-tisztítani és táplálni emésztőrendszerünket, bélflóránkat,
-védeni és stimulálni immunrendszerünket, hogy minél hatékonyabban vegye fel a harcot a kívülről érkező támadásokkal.
A témáról bővebb információt kaphat:
Juhász Rózsa 70/775-6105  számon vagy ide írhat:
juro60@gmail.com



Pápai Ildikó