A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogyókúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogyókúra. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 8., kedd

GRILLSZEZONBAN FOGYNI? IGEN, JÓ ZSÍROKKAL!

Ezen a nyáron megint nem fogok lefogyni! - mondta egy kedves barátnőm, miközben a közös grillezéshez előkészítettük, az előző este bepácolt húsféléket. Felkiáltását több nézőpontból is cáfolhatjuk, amit én ott, akkor meg is tettem, de táplálkozástudományi szempontból még alá is támaszthatjuk.

Felnőtt szervezetünknek, de a fejlődésben lévő gyermekeknek is szükségük van zsiradékokra. A zsír többek között részt vesz a sejthártya felépítésében, bizonyos hormonok előállításában, segíti a zsírban oldódó vitaminok felszívódását, csökkenti a stresszt  és jóval több energiát ad, mint a gyorsan felszívódó szénhidrátok! 
A zsírok sem egyformák 
A zsírokat különböző zsírsavak - telített és telítetlen 
zsírsavak - alkotják, melyeknek más-más élettani hatásuk van, mindkettőre szüksége van a szervezetnek. Tudjuk, hogy telített minden állati eredetű zsiradék,  de az ideális táplálkozásban a telítetlen vagyis növényi eredetű olajoknak, zsíroknak  1:3 arányban kell szerepelnie!!

Ezekből  tegyünk minden nap a tányérunkra, különösen nyáron a salátánkra, salátánkba:
- oliva, lenmag, repceolaj,
-olajos magvak, pl. dió, mogyoró
-tengeri halfajták, pl. lazac, tonhal
-avokado, spenót, rukkola, olivabogyó
A telítetlen zsírsavak között is a többszörösen telített omega 3 zsírsav a favorit, amelyet naponta ajánlatos fogyasztani, bevitele bármelyik növényi olajjal lehetséges illetve heti 1-2 alkalommal halfogyasztással.
Nem lehet eleget hangsúlyozni, mennyire kevés halat eszünk mi magyarok, pedig grillezéshez is számtalan fajtát választhatunk, pl. afrikai harcsa, naphal, keszeg, makréla, pisztráng, busa, tonhal, kardhal, ponty és lazac is sütögethető, bár a szakavatottak halsütő rácsot ajánlanak hozzá, mert jóval gyorsabban átsül, mint bármelyik húsfajta.

Zsírokkal fogyni is lehet?
Igen!  A zsír sokkal jobb "üzemanyag" a szervezetünkben, mint a szénhidrátok vagy a fehérjék. A zsír "elégetéséből" 6x annyi energiához juthatunk, és közben sokkal kevesebb salakanyag termelődik. 
Ha edzéssel szeretnél fogyni, akkor szükséged van extra adag omega 3-ra is. Ha naponta 1-2 grammnyit fogyasztasz, jobban megy majd a testmozgás, az anyagcseréd pedig felgyorsul.
A kapszulán kívül megtalálod a tengeri halakban, a len- és chiamagban, a vörös áfonyában, és a kiviben!
És ha nemcsak fogyni, de szépülni is szeretnél, akkor szerezz be kókuszolajat, kapj be egy teáskanálnyit minden ebéd vagy vacsora előtt, és biztosan nem fogod degeszre enni magad. Fürdés után pedig kend a bőrödre, hajadra, napokig hidratál és selymes érzetet ad!


Pápai Ildikó
életvezetési tréner

források: hazipatika.com 
mindmegette.hu





2016. november 16., szerda

TÁPLÁLKOZOM, TEHÁT VAGYOK!

Most úgy ennék valami finomat!!- sóhajtunk fel időről-időre, de pontosan nem tudjuk meghatározni, hogy mi is lenne az, amire igazán vágyunk. 
Táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek mondják, hogy az éhségnek üzenete van, és meg kell különböztetnünk a fizikai illetve érzelmi éhséget. Egy frissen megjelent életmód irányzat a "gastro-coaching" egyre többet foglalkozik az evés érzelmi hátterével.

Az éhségérzet létfenntartásunk egyik kulcsa, ilyenkor a szervezetnek energiára van szüksége, amit tudatos táplálkozással, gondosan kiválasztott, egészséges ételekkel kellene pótolnunk, de az esetek nagy részében  a körülményeink határozzák meg, épp mivel tudjuk éhségünket csillapítani, de ilyenkor valami "masszív" kajára vágyunk. Az érzelmi evés abban különbözik ettől, hogy ilyenkor általában  édes, szénhidrátban gazdag fogás lebeg előttünk, és egy szorongásos időszak után alig várjuk, hogy betámolyogjunk a cukrászdába. 

Nem mindenki édes szájú, így a csülök pékné módra is enyhítheti a lelki krízist, és nincs is semmi baj, ha időnként ezekkel a falatokkal "jutalmazzuk" magunkat.
Akkor van gond, ha ez a jutalmazás rendszeres, érzelmi szükségletté válik, mert akkor az evéssel csak átmenetileg lesz csillapítható.

"Nem az a testünk van, amit szeretnénk, hanem amilyenre szükségünk van!" - olvasom egy cikkben, és ezzel cseng össze a következő hír is:
Friss kutatások támasztják alá azt a korábbi eredményt, amely kimondja, hogy a hipotalamuszban található úgynevezett AgRP neuronok érzékelik, ha a szervezet kalóriahiányos állapotba kerül, és az AgRP fehérjék termelésébe kezdenek. Ez utóbbi molekulák legátolják a hálózat teltségérzetért felelős részét - ezáltal elérve, hogy együnk. A kutatók génmódosított egereken vizsgálták ennek a neuron-csoportnak a hatásmechanizmusát. Amikor "kikapcsolták" ezen idegsejteket,vagyis blokkolták aktivitásukat, az egerek nem hagyták abba az evést akkor sem, ha már bevitték a szervezetükbe a napi kalóriaszükségletet.-
Ezek a felfedezések főleg azon eredmények fényében fontosak, amelyek arra engednek következtetni,hogy a  legtöbb fogyókúra kudarcba fullad, amiért gyakran nem is a mi falánkságunk, hanem az agyunk felelős. Az agy ugyanis egy részben génjeink által meghatározott, részben élettapasztalataink által formált "kiindulási ponthoz" igazodik, és makacsul próbálja súlyunkat ennek a pontnak a közelében tartani. - írja a szakirodalom.


Érdemes tehát végiggondolnunk, hogy testképzavarunkat valójában mi okozza, és mi lehet gyakori éhségérzetünk hátterében? Hányadik fogyókúránk nem hozta meg a várva várt sikert? Milyen ételre lenne szüksége ténylegesen a szervezetünknek a sebtiben bekapott gyors-és félkész ételek helyett? Egyáltalán szánunk-e időt a minőségi, közös étkezésre, megadjuk-e a módját?
A nagy, karácsonyi lakomák előtt érdemes egy kis önvizsgálatot tartani, hogy a családi asztal mellett NE gyötörjön majd bennünket a bűntudat!
Forrás: www.pszichoforyou.hu www.hazipatika.hu

Pápai Ildikó
életvezetési tréner