2014. december 14., vasárnap

MikulásGyári pillanatok

"A két mesekönyvet a kisvakondról, Gerikém, azt vigyük el, már kinőttél belőle!!!"- agitálom a fiamat, hogy immár harmadik éve, most is állítsunk össze egy  ajándékcsomagot, amit a Mikulásgyárba elvihetünk. "És olyan matchboxot is hozhatnál, amiből neked már két, sőt három egyformád is van itthon!"- megy tovább a lélektani hadviselés, mert Gergő úgy ragaszkodik minden darabhoz, akár egy igazi műgyűjtő.
Gondos, finom mozdulatokkal kivesz két, valóban egyforma autót a dobozból, forgatja, nézegeti: "-Esz jó lesz, de a töppivel még játszom!"-feleli, majd a nyomaték kedvéért rácsapja a fedelet a dobozra, és faképnél hagy.
Egy piros kendős labrador, egy hóember, két vakondos mesekönyv, érintetlen, kicsomagolatlan memóriakártyák és négy darab autó kerül a csomagba, amivel elindulunk. Messziről világít a buborék-sátor az 56-osok terén, és már sötétedik, de a gusztusosan becsomagolt ajándékdobozokkal, szatyrokkal, csomagokkal sorban álló emberek  száma nem apad. Leadjuk a motyónkat, és találkozunk két öt évessel is a családból, akikkel az áttetsző celofánon át figyeljük az épp szolgálatban lévő Mikulást, és számtalan segítőjét. Virág, átszellemült hangon közli, hogy ő bizony be akar menni a játékszentélybe, és miért is ne? 

Türelmesen várunk a bebocsátásra, majd bepillantást nyerünk Európa egyik legnagyobb jótékonysági akciójának vakítóan fényes-piros díszletébe, ahol a Mikulás bácsi ki tudja hányadszorra hallgatja meg a "kiskarácsonyt", de ezúttal is csodálkozva figyel, majd  boldogan szórja a szaloncukrokat. "Na, tetszett a Mikulásgyár?"-kérdezem kifelé jövet, mire Virág hevesen bólogat,  Gergő közli, hogy éhes, de Soma tudja mire várok: "Igeeen, pedig én azt hittem, hogy Mikulás az nem is létezik...."

Hogy mit ért meg a kamasz és az öt éves az adakozás, az adni vágyás, a mások segítése élményéből, azt nem tudnám hitelesen megfogalmazni, de amellett, hogy kedves családi program még az ünnepek előtt, mi felnőttek is részesei leszünk valaminek, amit én egymás iránti felelősségvállalásnak hívok, és amit jó volna átmenteni az esztendő többi napjára is.
Pápai Ildikó