Szinte hihetetlen, de a nyár derekán járunk már. Pörögnek az eseménydús táborok. A kínálat végeláthatatlan listájával szembesülünk, amikor el kellene dönteni, hogy jövő héten hova menjen a gyerek, mert se szabadság, se nagyszülő nem áll rendelkezésre eleget. Hova menjen, mit csináljon hát? Egy a lényeg, hogy jó helyre kerüljön és legyen sok-sok program, nehogy unja magát, ha már ennyi pénzt áldozunk az elhelyezésére. Mivel jó szülők vagyunk, természetesen a legjobbat szeretnénk a gyerekünknek. Ezért aztán a kínálatdömpinget nézve, nehéz dönteni az egyre nagyobbat, újabbat, többet, jobbat kínáló nyári szünidei programokból. A kelepcében vergődő szülő talál is egy-két tucatot a tuti jóból. De melyik legyen....
Én egyszerre látom és élem meg mindkét oldal szemszögét, a szülőét aki a legjobbat szeretné a gyermekének és a pedagógusét, aki a legjobbat kell, hogy szolgáltassa a szülőnek. A kényszer mókuskereke nálam is megvan, csak szakmai oldalról. Évről évre újabb programokat kell kitalálnom, hogy mind a szülők, mind a gyerekek érdeklődését fenntartsam, az elvárt igényeket kielégítsem. Egyfelől ez kiváló szakmai edzőtábor számomra, mely mozgatja az agykerekem, fitten tartja a kreativitásom és alkalmazkodó képességem. Másfelől viszont nagy teher, ami nyomja a vállamat. Ugyanis nem gondolom, hogy jó az irány, amerre száguld a világ és a kereslet - kínálat piaca.
Egyre intenzívebb, felfokozottabb, ingerdúsabb az élet. A nyári szünetnek a feladata pontosan a lecsillapodás, pihenés, kikapcsolódás és regenerálódás lenne. Nem mondom, hogy nem kell az izgalom, változatosság és kaland a gyerekeknek, csak a mérték és a forma.... az a fontos. Sokkal többet kellene a nyugodt semmittevéssel, természetben levéssel tölteni.
Több mint két évtized tapasztalatával a hátam mögött egyre inkább meggyőződöm erről az álláspontomról. Régen rengeteg elutazós tábort szerveztem, amikor napi 24 óra jutott a gyerekekre, programokra, együtt levésekre. És milyen jó volt.
Aztán az igények változni kezdtek. Egyre inkább teret hódított a napközis tábor, értelem szerűen az elutazós programok rovására. A napjaink ekkor még lassú folyásúak, játékosak, szabadak voltak, csupán a rendelkezésre álló idő kezdett erőteljesen fogyatkozni. Azután megjelent a konkurencia és fokozni kezdték a kínálatot, tempót. Jó ideig nem foglalkoztam vele, mert lelkiismeretes és rutinos szakemberként megtehettem, hogy figyelmen kívül hagyom a tendenciát. Végül egy új szülőgeneráció és az internet berobbanása hozta meg a váltást. Egyik évről a másikra szembesülni kellett azzal, ha nem vagy jelen a fórumokon, nem pörögsz, elnyomnak a gomba mód szaporodó konkurensek. Hirtelen a nyugalomból, derűből a felkorbácsolt viharos 21. századba csöppentünk. Azóta évről évre fokozni kell a tempót, élvezetet, kínálatot, hogy megfelelhessünk az új generáció, új elvárásainak.
Az eredményét látjuk. Ha egy átlagos napra ébredünk, gyerekeink unják magukat, ha azt mondjuk ülj le játszani, vagy rövid lejáratú lesz, vagy nem is megy már. Helyette, had nézzek tévét... had tabletezzek kicsit... had játszak a telefonon... menjünk valahová, mondjuk kalandparkba, játszóházba... lényeg, hogy csináljunk már valamit. Ezzel az én gyerekeim sincsenek máshogy, én is elviszem néhanapján kalandparkba őket, de ugyanakkor kivonulunk a természetbe is kirándulni, sziklát mászni, matatni a fűbe, pancsolni a tóba, vagy egyszerűen otthon maradunk kicsit játszani.
Úgyhogy, legyen kedves mindenki kihúzni a csíkot a természetbe és csak úgy lenni ott és élvezni az évszázados semmittevős programokat, mert tudhatnak valamit, ha még a kaland táborban is elviszik a prímet. Amikor pedig következő programunkat tervezzük, mindezt ne feledjük.
Mika
Mika
