Kellemes nosztalgiával éltem végig kísértetiesen hasonló élményt, amikor a fiam elsős lett, és még 7 éven át. De hogy a gimnáziumi évnyitón is a versmondó lány szavai közben csendüljön föl a Szózat, az udvar két oldalán felállított hangszórókból, és a lányok pirosra rúzsozott, rágózó ajakkal, a fiúk pedig Iphone fülessel a fülükben "hallgassák" végig a ceremóniát, az már nekem is sok volt. A "sokk" pedig folytatódott, mert ahogy felkísértem kamasz fiamat az osztályába, annyi szitokszóvirág hullott a lábam elé, az itt-ott csapatokba verődve, egymást üdvözlő diákok szájából, hogy azzal szótárat lehetne megtölteni.
Amikor kiderült, hogy a teremben nincs szemeteskuka, és nincs egy polc vagy egy szekrény, ahová a gyerekek a -mindennap használatos, és akár tisztálkodásra is alkalmas - holmijukat tehetnék, akkor kicsit ingerült lettem.
"Az első napok mindig nehezek, gyereknek, szülőnek szoknia kell a változást."-mondta az osztályfőnök, majd hazaküldött minket azzal, hogy ezen a héten még délre lehet jönni a gyerekekért, mert nincs kész az órarend.
Gergőtől elbúcsúztam, aki úgy nézett rám, mintha egy kajmánoktól hemzsegő tóba löktem volna, szemei nem az örömtől csillogtak. Kiléptem a kopott, kaszárnyaszerű folyosóra, és elindultak a könnyeim. Úgy éreztem magam, mint 8 évvel ezelőtt, amikor az elemiben hagytam ott a szőke angyalt.
Kedves Anyák, Kedves Apák! Az idő múlik, de a szorongás nem változik: Elég jó lesz a gyereknek itt?
Tegnap a fészbúkón megosztott valaki egy írást, Vekerdy Tamástól. Ez a zseniális ember többek között úgy fogalmazott, hogy a mai iskolarendszer megbetegíti a gyerekeket, mert már régen elavult. Túlterheli őket, és nem az életre nevel. Egyet tehetünk: legyünk cinkosai a gyerekeinknek, hogy oldjuk a szorongásaikat. -
Szeptember elseje óta azon töprengek, mennyit változott a világ azóta, hogy én iskolába jártam. A gyerekek jóval túlterheltebbek, iskola után is van számtalan külön órájuk, a szüleikkel jó esetben lefekvés előtt váltanak néhány szót, és társas kapcsolataikat javarészt a neten élik át.
Valóban óriási a változás, ami az elvárásokat és a terheket illeti. Kevesebb lett az idő a játékra és a valódi kapcsolatokra. Biztos hogy jó ez nekünk? Nekik?
Pápai Ildikó
életvezetési tréner
