2017. március 6., hétfő

A NYELVTANULÁS LASSÍTJA A MENTÁLIS ÖREGEDÉST!

Nem elég, ha tudsz angolul, beszélj nyelveket is! - mondja viccesen a városi szleng, de komoly igazságtartalommal bír, hiszen az angol jó néhány évtizede világnyelv, vagyis az üzleti, politikai, zenei élet, és az internet világa is ezen a nyelven "beszél".
Hogy mennyire nem egyszerű, akár még az angol, de más idegen nyelvek elsajátítása sem, arról mindenkinek van már tapasztalata, aki próbálta. Az Eurostat felmérése szerint mi, magyarok elmaradunk az uniós átlagtól a tanult nyelvek számában, sőt alulmúljuk az európai átlagot a beszélt idegen nyelvek számában és a nyelvismeret mélységében is. Ennek okait évek óta kutatják az oktatásért felelő hivatalok, és hiába szól millió érv amellett, hogy már alsós évfolyamokon kezdjék el a gyerekek nyelvoktatását, ez eddig még csak alapítványi iskolákban jelenik meg. Egyetlen apró fény csillant meg a hazai nyelvoktatás egén, hogy ettől az évtől ingyenessé válik az első nyelvvizsga megszerzése. Figyelem, ez csak a nyelvvizsga díjra vonatkozik!

Kell a motiváció!
Hogy ki, és milyen indokkal áll neki nyelvet tanulni, annak több oka is lehet, pl:
1. nyelvet tanulni öröm,  - csak egy jó tanár és testhezálló módszer kell hozzá
2. nyelvet tanulni hasznos, - segít az állásváltoztatásban, és turistákat  is útba tudunk igazítani
3. javítja a kognitív képességeket,  - késlelteti a mentális hanyatlást
Ez utóbbi témában több kutatási eredmény látott napvilágot, amelyek szerint pl. a kétnyelvűség évekkel későbbre tolja az időskori leépülést. Egyes vizsgálatok arra is kitértek, hogy egy új nyelv megtanulása javítja-e gondolkodási-megismerési képességeket vagy a jobb kognitív adottságú emberek nagyobb eséllyel tanulnak-e meg idegen nyelveket?


Talán nem meglepő, hogy épp egy brit professzor, az Edinburgh-i Egyetem kutatója, Thomas Bak igyekezett erre a kérdésre választ találni. 262 helyi születésű ember intelligencia-tesztjének adatait vizsgálta meg, amit a résztvevők 11 éves korukban töltöttek ki. Ugyanezeket a személyeket 2008-2010 között, a hetvenes éveikben újra megvizsgálták a kutatók. A csoportból 195-en még 18 éves koruk előtt tanultak meg egy idegen nyelvet, 65-en ezután.
A tesztekből az derült ki, hogy akik két vagy több nyelvet beszéltek, jelentősen jobb gondolkodási képességekkel rendelkeztek, és ez a tény egyaránt jelen volt azoknál, akik gyermekkorukban, és azoknál is akik felnőttként fogtak bele egy második nyelv elsajátításába.

De miért adjuk fel?
Tíz emberből nyolc, most épp nyelvet tanul, és ezek között ott vannak azok, aki évről-évre, újra és újra nekifognak, mint jómagam is. Újévi fogadalmaink között is szerepel a nyelvvizsga megszerzése, vagy legalább meglévő tudásunk csiszolgatása, és néhány hétig tart is a lendület. Gyűjtjük a teszteket, szótárazunk, moziban a feliratosat választjuk, társalgó csoportokat keresünk, de egyszer csak megtorpanunk. Mi lehet a feladás oka?
Ennek magyarázatát egy "nyelvmotivátor" Kőrösi Bálint oldalán találtam meg:
Bálint szerint,  - aki a maga által kidolgozott módszerrel, öt év alatt, öt nyelvet sajátított el -, tudatosítanunk kell magunkban,hogy a nyelvtanulás hosszú folyamat, nem várjunk gyors sikereket. Ugyanakkor szeressük, és tiszteljük a kiválasztott nyelvet, és keressük meg a hozzánk legközelebb álló tanulási módszert. 
Honlapján olyan tanácsokat olvashatunk pl., hogyan álljunk neki a tanulásnak, miként tehetjük hatékonyabbá a szavak tanulását és még sok egyéb, igen hasznos ötlet.
www.otevotnyelv.com

A végső konklúzió tehát, hogy a nyelvtanulás - iskolázottságtól és intelligenciaszinttől függetlenül - akkor is késlelteti a korral járó kognitív hanyatlást, ha későbbi életszakaszokban fogunk bele egy idegen nyelv elsajátításába!

Hajrá, idősebbek is elkezdhetik!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner