2017. június 20., kedd

TE MIT OLVASOL IDÉN NYÁRON?

Év közben több könyv is hever az ágyam mellett jelezve, hogy vagy nem olvastam még el, vagy nem olvastam még el. Itt és most bevallom, úgy próbálom behozni a lemaradásom, hogy akár kettőt is elkezdek egyszerre. A nyár azonban más! Ilyenkor a naptej, a sebtapasz, és a gyógyszerek mellé mindig kerül egy-két izgalmasabb könyv is, abban a reményben, hogy az árnyékban majd előkerülnek. Azt hiszem ezzel a reménnyel nem vagyok egyedül még akkor is, ha már csomagolás közben sejtjük a végkimenetelét.

Hol olvasnak többet?
Egy nemzetközi felmérés alapján Indiában töltik a legtöbb időt olvasással az emberek, fejenként hetente átlagosan 10 óra 42 percet. A harminc megkérdezett ország közül Magyarország a 10. helyet foglalja el, a maga 6 óra 48 perces idejével fő/hét. A közép európai régióból a csehek vannak az élen, az egy főre jutó 7 óra 24 percnyi olvasással. A sereghajtók között szerepel Japán ( 4 óra 6 perc), Brazília, Korea, sőt még az Egyesült Királyság is, mindössze heti átlag 5 óra 18 perccel.
Magyarok kedvencei
Nyolc ország magyarsága körében, néhány éve végzett felmérés szerint olyan művek, mint az Egri Csillagok, a Kőszívű ember fiai, Az aranyember, a Pál utcai fiúk vagy akár a Tüskevár,  minden felnőtt magyar olvasó számára a legemlékezetesebb olvasmányok közé tartoznak, és egy családon belül több generáció is olvasta már.


Az e-book  még nem vette át a hatalmat 
Jó hír, hogy az elektronikus könyvet olvasók nem akarnak lemondani a nyomtatott példányokról sem, mondja egy amerikai kérdőíves kutatás. A megkérdezettek azt mondják, hogy általában akkor választják az e-book alternatívát, amikor pl.utazás során gyorsan, egyszerűen szeretnének hozzájutni az olvasnivalóhoz. A gyermekeiknek azonban még mindig a nyomtatott példányokból szeretnek olvasni!


A nők többet olvasnak mint a férfiak
Nem újdonság, hogy évről-évre hasonló számok mutatkoznak ezen a téren. A nők 53%-a vesz kezébe rendszeresen könyvet, míg a férfiak esetében ez a szám csak 40%!  Egy nagy, olasz könyv forgalmazó szerint erre az a magyarázat, hogy a nők járnak többet könyvesboltba, mivel általában a gyerekek könyveit is ők vásárolják meg, és a nők azok, akik még a legvaskosabb köteten is átrágják magukat, míg a férfiak nem szégyellnek egész oldalakat átugrani.
A fiatalokat már nem köti le
A 18-25 év közötti magyar fiatalok között végzett Ipsos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek egynegyede soha nem olvas könyvet, további 35%-uk csupán néha-néha. Leginkább a szakmunkás végzettségűek vannak távol a könyvektől, 82 %-uk lényegében nem vagy alig olvas, az érettségizetteknél 52, a diplomásoknál 18 százalék  azok aránya, akik ritkán forgatnak könyvet. A megkérdezettek közül sokan azzal érveltek, hogy a hétköznapi teendők sorába nem fér bele az olvasás.
Sajnos napjainkban a virtuális világ gyorsasága valóban nem kedvez az elmélyülésnek, és az okos telefonok, közösségi oldalak naponta többszöri "átfutása" nagyjából kielégíti az emberek információ éhségét. 
Pedig ahogy Szerb Antal író, irodalomtörténész mondta egykor, és ma is nagyon aktuális:
"A világnak égető szüksége van egy kis jóságra, és aki a könyveket szereti, rossz ember nem lehet."



Én minden esetre kettővel tervezek, hosszú még a nyár!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner

források: www.nyest.hu
www.pszichoforyou.hu