Mert az minden családnak van. Legalább is karácsonykor.
Semmi nem kényszerít minket, mégis készülődünk, hiszen ez néhány nap, az esztendő "csúcspontja"!
Ha mi felnőttek, a véghajrában megfeledkeznék erről, érdemes a gyerekek csodaváró képességét eltanulni. Fiam, a karácsonyi listabajnok, minden évben nagyjából tíz alternatívát vés fel egy A/4-esre, semmit nem bíz a véletlenre. Amikor gondterhelten rákérdezek, hogy a felsoroltak közül mégis melyik lenne az a kettő, na jó, három, amit igazán szeretne azt feleli: "Én rábízom Jézuskára!"
Nálunk régi rutin, hogy 23-án éjjel díszítünk fát, ezzel is nyújtva a hedonizmus édes napjait, de a legutóbbi, hajnali két órás fafaragás után eldöntöttem, a gyerek a következő szezonban már segíteni fog. Anélkül, hogy misztériumról lerántanánk a leplet, este hat körül felkerülnek a gömbök, angyalok és egyéb bigyók a fára, majd vacsora után Gergő elköszön, elbarikádozza a szobája ajtaját azzal az indokkal, hogy "nehogy kijöjjek, és meglássam Jézuskát munka közben!"
24-én reggel nyolckor még pizsamában lepődünk meg a színes csomagocskák láttán, és amíg Geri a Lego dobozokról tépi le vadul a díszcsomagolást, én kanapéra felhúzott lábbal csodálom egyszülött fiam boldogságát, és noszogatom apát, készítse el a sokadik ugyanolyan fotót erről az alkalomról is. Miért?
Mert emlékezni szeretnék. Emlékeztetni magam arra, hogy milyen szerencsés vagyok, mert családban élek, gondoskodhatom valakiről, tartozom valahová, számítanak rám, én is számíthatok valakire. Védőburokban élek.
Mégis, ez a legmagányosabb ünnep, -mondják-, ha valaki egyedül van. Nem tudom milyen, mert sosem voltam egymagam ilyenkor. De, ahogy az egyik legkedvesebb, szinte megunhatatlan karácsonyi film, az Igazából szerelem kultikussá vált betétdala, a Christmas is All Around (A karácsony körülvesz) sugallja, hagyjuk, hogy az ünnep és a szeretet körülvegyen bennünket!
Bízzuk rá magunkat Jézuskára, de ne feledjük, a karácsonyunk is olyan lesz, mint amilyenek mi vagyunk!
Áldott Ünnepet Kívánok
Pápai Ildikó
életvezetési tréner
