2018. november 30., péntek

ADVENTI PROGRAMOK HÉTVÉGÉRE

A csípős hideg egyértelműen jelzi számunkra, hogy  belecsöppentünk a télbe, és december első hétvégéje is az adventi készülődés előszobája. Számtalan ingyenes program várja a fővárosiakat, például a 145 éves Budapest tiszteletére, fényfestésben megelevenedő történelem, a Deák téri evangélikus templom falán. Egyedi, kézzel rajzolt animációt láthatunk a római kortól napjainkig.
2018. december 2. 17.15 órától a Városháza Parkban


A Várkert Bazárban vasárnaponként minden a karácsonyi készülődésről szól, zene, bábszínház, kézműves programok, élő Betlehem várja a családokat. December 2-án, a Kolompos együttes lép fel, de hónap végéig minden vasárnap izgalmas programokkal várják a családokat.
Várkert Bazár 1013 Ybl Miklós tér 2-6. december 2. 10 órától


A belvárosi Anker't Piac is népszerű minden évszakban, de  vasárnap, a megszokott házi készítésű portékák mellett már a fa alá szánt, különleges  termékek is kaphatók lesznek! Megéri kinézni!
Budapest, 1061 Paulay Ede u. 33.



Rendhagyó sétára invitálják a látogatókat a Nemzeti Galériába, ahol ezúttal az állandó kiállítások mellett a Habsburg nádori kriptától a kupoláig be lehet járni a palota épületét, és meg lehet csodálni a kupolából látható egyedülálló panorámát.
Budapest, 1041 Szent György tér 2.



Az Adventi időszakban minden kerület készül ingyenes programokkal is a családok számára, ezek itt találhatók: