Minden családban állandó egymásrautaltságban és érzelmi kölcsönhatásban élnek a közösség tagjai. A család ma is menedék, komfortzóna, ahová a világ zaja elől vissza lehet húzódni, ahol elfogadnak, megértenek, jó esetben feltétel nélkül szeretnek minket, ezért gyakran abba a hibába esünk, hogy elvárjuk, a többiek olvassanak a gondolatainkban. Ha nem így történik durcásak, elégedetlenek leszünk, negatívan reagálunk a többiek érzelmi életére is.
Már megint mi bajod van?
Családban élőként hajlamosak vagyunk kritikusan figyelni a többiek viselkedését, megjegyzéseket is teszünk azokra, de saját hibáinkat nem szívesen vesszük észre. Szeretünk indirekt módon is közölni dolgokat, pl:
"mondd meg anyádnak....", "szólj már a gyerekedre...", vagy kényesen ügyelünk arra, hogy nálunk ne essék egy hangos szó sem, ne lássák a gyerekek, hogy baj van. Ilyenkor rettegünk kimondani a másik felé, hogy valamivel nem értünk egyet, nem fogalmazzuk meg nyíltan a gondolatainkat, kinek hiányzik a napokig tartó feszültség? De, a kommunikációs problémákhoz egy idő után pszichoszomatikus tünetek fognak kapcsolódni, akkor még inkább hárítunk, a feszültség halmozódik, és egy betegség formájában bukik a felszínre. Sajnos előfordul, hogy a tüneteket a gyerekünk fogja produkálni, hiszen közvetítő szerepet tölt be a szülők között, kifejezve ezáltal a felnőttek egymás iránti, - ki nem mondott - igényeit!
"Az életben tényleg a család a legfontosabb. Vannak napok, amikor imádjuk őket, máskor szeretnénk inkább titkos árvák lenni, de végül ők azok, akikhez mindig hazatalálsz." (Szex és New York c. film)
Válságban a klasszikus családmodell?
A legkisebb társadalmi egység anyából, apából és legalább 1 gyermekből áll. "Az apa a kenyérkereső, az anya otthonteremtő és neveli a gyerekeket."- mondja a jól ismert sztereotípia. Manapság a család szó jelentheti az egy gyermekes kiscsaládot, a több gyermekes nagycsaládot, a szülőpár egyik tagját nélkülöző csonka családot, és a mozaikcsaládot, amelybe a szülők vérrokoni viszonyban nem lévő gyermeket hoznak az előző kapcsolatukból.
A család egy szervezet, bonyolult kapcsolatokra épül, például a nő részéről a feleség-férj, anya-gyermek szerepeket és elvárásokat foglalja magába, és a nő kiteljesedéséhez hozzátartozik az anyaság, erről sok szó esik. Arról jóval kevesebb, hogy a férfi kiteljesedésére is az apaság megélése, felelőssége teszi fel a koronát. A jól működő családnak szerves része az apa érzelmi mintájának hozzájárulása a mindennapi élethez, vagyis a férfi ne várja el, hogy "példabeszédei" által, rezzenéstelenül tiszteljék, mert a gyerekek érzelmi fejlődése szempontjából nagyon fontos az általa nyújtott rugalmas, pszichológiai támasz!
"A család nem csak azokat az embereket jelenti, akik felneveltek. És nem csak azokat, akiknek ugyanaz a vér csörgedezik az ereikben, mint neked. A család az, ahol szükség van rád." (Meg Cabot)
Gondolatolvasás helyett egyértelmű üzenetek!
A családi élet érzelmi, kulturális, morális és anyagi biztonsága nemcsak a gyerekek számára, de a szülők számára is nélkülözhetetlen az egészséges, kiegyensúlyozott élethez. Ennek működéséhez azonban egyértelmű kommunikációra van szükség minden fél részéről, tehát annak mondjuk az üzeneteinket, akinek szánjuk, és azt mondjuk, amire gondolunk. Még így is fennáll a lehetősége annak, hogy félreértenek bennünket, ha a másik fél éppen nincs fogadókész állapotban.
A "már ezerszer megmondtam".., "már megint nincs normális kaja..", "valaki vigye ki a szemetet..", "úgysem érted, miről beszélek..", mondatokat tartsuk fenn azokra az esetekre, amikor NEM akarjuk, hogy értsenek bennünket. Az összes többire ott a nyílt, direkt, finomhangolt kérésként megfogalmazott üzenetek lehetősége, próbálkozzunk!
Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com
forrás:
mipszi.hu