Kedves barátnőmmel egy kávézóban találkozunk, és a capuccinók kirendelése után lelkesen kínálom az általam sütött, szigorúan zablisztből és zabpehelyből, némi aszalt gyümölccsel megbolondított, hozzáadott cukor nélkül készült "egészséges" sütimet.
-Tojás van benne? - kérdezi barátnőm, mire én bólogatok, de ő kedvesen visszautasítja, a finoman roppanós kekszet.
Meglepetten arról érdeklődöm, hogy a tojással épp mi baja, hiszen legalább 10 féle gyógyhatását említi a szakirodalom, annyit mond, hogy igazából semmi, csak most épp lúgosít, és ez a kávé is csak egy apró kitérő.
Mi az egészséges?
Tavasz van, és ilyenkor mindenki egy kicsivel jobban odafigyel arra, hogy a nehéz, téli ételek után, valami egészségesebb kerüljön a tányérjára. Vannak azonban olyanok, akiknél az "élettanilag" helyes táplálkozás már rögeszmévé válik. Nem csoda, hiszen az ételallergiákról szóló és egyéb, táplálkozással összefüggő rémhírek sokszor arra késztetnek minket, hogy megkérdőjelezzük, van-e egyáltalán olyan étel, ami nem ártalmas valamiért?
Ezen a nyomvonalon haladva, egyesek azonban kórosan ügyelnek arra, hogy pontosan megtervezzék, mikor-mit-mivel fogyasszanak, és hol szerezzék be az általuk egészségesnek vélt alapanyagokat. Őket a tudomány egy új elnevezéssel látta el:
Orthorexia nervosa
annak a tünetegyüttesnek a neve, amikor valaki az egészséges étkezés kóros megszállottja. Csak az általa biztonságosnak tartott termelőktől, csak biztonságos módon kezelt, tárolt, elkészített ételt hajlandó elfogyasztani. Az érintett gyakran igyekszik környezetét is meggyőzni arról, hogy kizárólag ez az egészséges, hosszú élet záloga.
Az orthorexia abban különbözik az anorexiától és a bulimiától, hogy amíg az utóbbiaknál a vágyott testsúly elérése a cél, addig az orthorexiásnak nem fogyás áll a hite középpontjában, hanem az egészségmegőrzés.
A jelenséget egy belgyógyász, Steven Bratman írta le először, 1997-ben. És amíg az anorexia és a bulimia inkább női betegség, az orthorexia érinti az erősebbik nemet is.
Hogy melyik társadalmi rétegből kerülnek ki az orthorexiások, arról egyenlőre még nem készült statisztika, de vélhetően nem sokgyermekes családok és a nyugdíjasok között kell őket keresnünk.
Ugyanakkor természetes törekvés, hogy egészséges, változatos, az évszakoknak megfelelő ételeket fogyasszunk, és ezzel tápláljuk a családunkat is. A baj akkor van, ha étkezési szokásainkat szigorú -áthághatatlan -szabályok közé szorítjuk, - kivéve persze, ha igazolt ételallergiával rendelkezünk - és bűntudatot érzünk, ha épp lecsúszik egy-két "ártalmasnak" tartott falat.
Népszerű költőnket Faludy Györgyöt kérdezték egykor, mi a legkedvesebb étele, amire azt felelte, hogy aki megjárta a börtönt, annak szinte minden. És ami jól esik, az nem árthat, igaz?
Pápai Ildikó
életvezetési tréner
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étkezési aranyszabályok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étkezési aranyszabályok. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. március 21., kedd
2016. április 12., kedd
AZ ÉTEL MINT DROG!
Az ételek függőséget okozhatnak. Ez a tény számomra azóta nyert valódi megerősítést, amióta autizmussal élő fiam kifli, pizza, és sültkrumpli iránti mágikus vonzalmát igyekszem kordában tartani.
A táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek régóta hangsúlyozzák, hogy az étel-függőség komoly probléma, és sok embernél a falánkság, az állandó evési kényszer nem jellemhiba, sokkal inkább egy hiánytünet kezelése!
A kutatók úgy találták, hogy a magas glikémiás indexű, hozzáadott cukrot, fehér lisztet tartalmazó illetve zsíros ételek a legaddiktívabbak (függőség-keltők),hiszen hangulatjavító hatással vannak a szimpatikus idegrendszerre.
A Michigan-i Egyetem szakemberei által végzett, több mint ötszáz embert vizsgálat alá vonó kutatás kiderítette, hogy a leginkább addiktív ételek közül a pizza és a sajt, még a csokit és a sültburgonyát is megelőzte!
Sajt fogyasztása során épp olyan jeleket analizáltak a tesztalanyok agyában, mint morfium fogyasztásakor!
Ennek oka a sajt igen magas kazeintartalma, ez a fehérje ugyanis a szervezetbe kerülve kazeomorfint termel, amely a fájdalomcsökkentéshez, és a jutalmazás érzéséhez kapcsolódó receptorokat stimulál! Emellett magas zsír és cukortartalma is úgy emeli a dopaminszintet, hogy kábítószer fogyasztáshoz hasonló örömérzetet biztosít a szervezet számára!
www.hvg.hu
A sebtében reggelire, uzsonnára bekapott ínycsiklandó péksütemények is úgy hatna ránk, mint a kábítószer, szerencsére azonban könnyebb "lejönni róluk"!
A szakemberek egyre több fórumon javasolják, hogy kerüljük a fehér lisztet, túlzott cukrot, és egyéb édesítőszert tartalmazó "gyors ételek" rendszeres fogyasztását, és főzzünk, süssünk otthon, egészségesebb összetevőkből. Ezek ára lényegesen magasabb, de az "átállás" hosszabb távon jobban megtérül, mert nemcsak az elhízástól, de egyéb emésztőrendszeri, sőt idegrendszeri problémáktól is megkímélhetjük magunkat, és gyermekeinket!

2014. november 27., csütörtök
Egyél, hogy boldog legyél..
és természetesen azért, hogy egészséges is! Fogyasztócentrikus világunkban, szinte egész nap ehetnénk, mert minden sarkon találunk egy gyorséttermet, kávézót, kisvendéglőt, így nagy a kísértés: egészségeset vagy finomat?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)