A következő címkéjű bejegyzések mutatása: új évi lista. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: új évi lista. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 9., szerda

ÚJ ÉLET HOLNAPTÓL!

Megszegtem első és egyetlen újévi fogadalmam, hogy nem olvasom el a horoszkópomat, nem hagyom magam befolyásolni, hiába ordít messziről a sokadik "óriási fordulat a szerencsében a disznó évében!" felirat, csakazértse nyitom meg.


Először megzabolázhatatlan "Ló" énem falta a kínai jövendőmondás magvas sorait, amelyekből megtudtam, hogy 2019-ben lesz fent és lent, de a végeredmény csakis rajtam múlik. Oroszlánként azt a kincset érő tanácsot kaptam, hogy a tavaly halogatott döntéseket idén bizony hozzam meg! Valahogy deja vu érzésem volt, tavaly mintha ugyanígy próbáltam volna fejest ugrani az előttem álló esztendő titkokkal mély tengerébe.., de azért bízva a szerencsémben. Ami állítólag nem vak, sőt nem más, mint jól átgondolt lépések sorozata.


Új élet - holnaptól!
A szilveszter utáni első napok bágyadtságát lassan felváltja a lelkes tervezés, mintha az év többi napja ne lenne legalább annyira alkalmas új szokások elsajátítására, mégis szeretnénk tiszta lappal kezdeni. "Ha szeretnél változtatni az életeden, változtasd meg a szokásaidat!"- mondják az életvezetési tanácsadók, és valóban minden azzal kezdődik, hogy az áhított változásnak hol találunk helyet az életünkben. 


 Van egyáltalán jelentősége az újévi fogadalmaknak?
Igen! Erős motiváló és személyiségfejlesztő hatással bírnak, mert ha már egyet is sikerül beváltanunk, az hosszútávon elégedetté és büszkévé tesz minket!


1.Mire érdemes fogadni?
Elérhető, a mindennapi életünkbe illeszkedő célokra.
Ne akard holnapra vagy egy hónap múlva azt, amiért mások évekig dolgoztak! Tervezz lépésről-lépésre.
2. Szabjunk időkorlátot!
Számtalan vágy és kívánság verseng a kegyeinkért, de tudjuk, hogy már egy célért is nagyon meg kell dolgozni. Sokat segít, ha határidőt adunk magunknak, én például elhatároztam, hogy a tavasz beköszöntéig felfrissítem az angol tudásom, és keresek egy helyet, ahol ezt másokkal együtt megtehetem.
3.Válasszunk társat és támogatót!
Nagy segítség, ha van egy barátunk, aki mellénk szegődik például az edzéseken, hiszen a megtorpanás és a feladás minden tervben ott lapul, de ketten már  rá tudjuk bírni egymást a folytatásra!
4.Írjuk le, mit szeretnénk elérni!
Az írás segít tisztázni a gondolatainkat, és emlékeztet minket valós céljainkra, nem engedi, hogy letérjünk az útról. Egy kedves barátnőm elhatározta, hogy idén hálanaplót fog vezetni, úgy érzi,  ha leírva látja, milyen tartalmas, értékes életet él, nem kell magát másokhoz hasonlítania.


És ha éppenséggel úgy döntesz, hogy idén nem fogadsz meg semmit, akkor se legyen lelkiismeret furdalásod! Miért ne szólhatna ez az év mindannak folytatásáról, amit 2018-ban elkezdtél, de ebben az esztendőben még nagyobb elmélyüléssel, lendülettel, és örömmel fogod folytatni, legyen az sport, alkotás, tanulás, a hivatásod vagy a családodról való gondoskodás! Mert jöjjön bármilyen nehézség, amit figyelemmel és  szeretettel veszünk körül, az fog fejlődni az életünkben 2019-ben is. 
A végeredmény pedig csakis rajtunk múlik!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com

2018. január 3., szerda

KUTYAJÓ ÉVÜNK LESZ!

Komoly kihívás január első napjaiban arról írni, mit is várunk el a friss, ropogós, bánatos-szürkén induló új esztendőtől? Egyáltalán várunk-e valamit vagy csak folytatni szeretnénk ott, ahol tavaly abbahagytuk? Mivel nem szeretnék abba a hibába esni, hogy unásig ismételt közhelyeket soroljak fogadalmakról és azok szappanbuborékszerű kipukkadásáról, ezért megkérdeztem néhány ismerősömet, ők milyen terveket dédelgetnek az előttük álló hónapokra?


Válaszaik között a gyógyulás, a lakásfelújítás befejezése, megkezdett tervek beérése, jobb munkahely, könyvkiadás és még szerelemvárás is helyet kapott. Hát kérem, még mondja valaki, hogy az ember nem optimista? Csupa egészséges, elérhetőnek látszó cél, hiszen ha saját sorsunkról van szó, akkor teli vagyunk reménnyel és bizakodással!


És van okunk a bizakodásra! Ezt a kínai asztrológia is megerősíti, mert a február 16-án kezdődő KUTYA éve, az előrejelzések szerint mindig a legszebb reményű évek egyike. "Sok ember életében az egészség, az egészséges életmód kerül a középpontba, különös tekintettel a táplálkozásra és a rendszeres mozgásra. Ez eddig jól hangzik, és az elemzés még azt is kiemeli, hogy számos olyan lehetőség adódik idén, egzisztenciális és párkapcsolati téren, amelyet csak észre kell venni, és meg kell ragadni! Nem szabad semmit feladni, a kitartásnak meglesz a gyümölcse!"

Ezzel a frappáns mondattal akár be is fejezhetném a cikket, de akkor hiányozna belőle az életvezetési tréner szakmai és emberi megközelítése, amit az új esztendő első hetének kellős közepén, kizárólag tapasztalati úton szerzett következtetésből szedek pontokba, vagyis az én listám:
1. Tervezgetés ide vagy oda, csak az fog valóban fejlődni és gyarapodni általad, amire a figyelmedet, az idődet és a tudatosságodat helyezed.
2.Lelki békédet úgy őrizheted meg, ha nem hasonlítod össze magad másokkal. Mindenki épp ott tart az életében, ahol tartani kell.
3.Fizikai és mentális egészséged nem rajtad kívül álló dolgok, Te felelsz értük.
4.Maradj kíváncsi, próbálj ki, tanulj új dolgokat.
5.Tölts több időt azokkal, akik fontosak Neked!
Ugye milyen egyszerű?
Rajta, csináld meg a saját listádat! Tedd ki az íróasztalodra, nehogy úgy járj, hogy év végén hiányérzeted támadjon!
A szokásos "boldogújévet" helyett pedig egy Garai László verssel kívánok mosolyt, reményt és bizakodást Neked, Kedves Mikuszi blog olvasó!
"Adjon Isten egészséget, kenyeret, bort, tehetséget,
tiszta szívet, éles elmét, hitet adjon, jószerencsét!
Adjon Isten hű családot, ne túl sok, de jó barátot,
önzetlen és szép szerelmet, s adjon hozzá békességet!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner