A budapestieknek ki sem kell tenniük a lábukat a városból ezen a hétvégén, ha piknikezni, fesztiválozni támad kedvük.
Az Olimpia Park születésnapján idén is lesz zene, bábszínház körhinta, és a Vigyél haza! Alapítvány szervezésében, a park melletti sétányon kutyafesztivál is, ahol az árván maradt négylábúakat örökbe is lehet fogadni!
A program ingyenes! A park megközelíthető a Jászai Mari és a Kossuth tértől is, mindössze 1 perc sétával.
2018. május 12-13.
A tavasz pedig még a legforgalmasabbnak tartott, budai boulevardon is tombol, hiszen a Bartók Béla út üzletei, kávézói idén is összefogtak, hogy egy fesztiválhangulatú hétvégét ajándékozzanak az itt lakóknak.
Az "Eleven tavasz" keretében utcazene, street art, virágültetés, sport-és ügyességi programok szerepelnek, és érdemes a helyi kávézókat, cukrászdákat is felkeresni, mert meglepetésekkel készülnek!
2018. május 12. A program ingyenes!!
Ilyen még nem volt! 70 múzeum állít ki egy épületben!
A Múzeumok Majálisa programban a Nemzeti Múzeum belső tereiben ízelítőt kaphatunk az ország legnépszerűbb tárlataiból, interaktív és játékos formában is, a gyerekeket se hagyjuk otthon!!
Fővárosunk legszebb szigete, a Margitsziget "zónákra" tagolódik a hétvégén. A kétnapos, családi majálison minden korosztályra gondoltak, lesz nagyszinpad neves előadókkal, többek között:
Art zóna pl. lufihajtogatással,
Interaktív zóna Lego építéssel,
Extrém zóna extrém sportokkal,
Fesztivál zóna pl. hajfonatok készítésével,
Családi zóna pl. óriás társasjátékkal, és
Minifalva a legapróbbaknak!
A rendezvény ingyenes!!!
további részletes programokért látogasd meg:
gyermekprogramajanlo.hu
programturizmus.hu
Tartalmas hétvégét!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyermek-és családi programok. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 11., péntek
2018. február 2., péntek
PROGRAMOK A FARSANG HAVÁBAN
"A február az már majdnem tavasz!"- , ezzel a felkiáltással igyekszünk elterelni a figyelmünket a hétvégére beígért havazásról, de van néhány olyan program is, amit érdemes megnézni, ha esik, ha fúj.
Itt van például a Hatszín Teátrum a belváros szívében, ahol hétvégén egész nap gyermek előadásokkal várják a kicsiket, és a kamaszokat. Megismerkedhetünk Adrian Mole újabb kínszenvedéseivel, újra élhetjük a Rendíthetetlen Ólomkatona meséjét, és találkozhatunk Móka Mikivel is, aki változatlanul mosolyt varázsol a gyerekek és szüleik arcára! Jegyek még akár aznapra is elérhetőek.
Budapest, VI., Jókai u. 6.
www.hatszin.hu
Csodálatos kirándulócélpont a Karcagi Lombkorona Sétány, ami közel 6 méter magasról mutatja meg nekünk az erdő fáinak élővilágát, a fészkeket, az oduk lakóit! A tanösvény egész évben ingyenesen látogatható!
további információk: www.nefag.hu
Három napos farsangi mulatságot rendeznek, immár hagyományosan Miskolcon. Téli ételek, jelmezverseny, sztár előadók és zenekarok lépnek fel több színpadon, este pedig tűzijáték várja a látogatókat.
www.miskolcifarsang.hu
Újra nyit a Kacat Bolhapiac a kilencedik kerületben! A szervezők célja, hogy a gyerekektől a felnőttekig mindenki szívesen böngésszen a felkínált cikkek között, jó hangulatban!
2017. február 03. szombat, Budapest, 1094 Tűzoltó u. 22.
Nyitva: 9-14 óráig
Tartalmas hétvégét Mindenkinek!

2017. október 26., csütörtök
FARAGD, VIDD ÉS ADAKOZZ!
"Teljesen nyilvánvaló, hogy Halloween-kor ijesztegetni kell!"
-hangzott el a reggeli rádióműsorban. Néhány éve pedig az is nyilvánvaló, hogy tököt veszünk, megfaragjuk, és kisétálunk vele a Hősök terére, és rácsodálkozunk, hányféle "arcot" lehet adni ennek a zöldségnek. A Töklámpás Fesztivál szervezői arra kérnek mindenkit, hogy vigyen magával 1-2 konzervet vagy egyéb tartós élelmiszert, hogy azokat összegyűjtve, átadják a Gyermekétkeztetési Alapítványnak, ahol eljuttatják majd a rászoruló családoknak.
2017. október 28. 19-21 óráig, a program ingyenes!
Egy új, őszi kiállítás nyílt a Vajdahunyad várban!
A Jégtorony titka címmel egy képzeletbeli, sarkvidéki utazásra, izgalmas kincskeresésre buzdítanak, a több mint 1000 négyzetméteres kiállítótérben. Az utazásra szöveges játékfüzetet adnak a szervezők, és sok játékkal, ajándékkal várják a családokat!
Megtekinthető: 2017. 11. 05-ig, 10-17 óráig Jegyár. 1750,-Ft
Filmünnep a Cinema City mozikban!
Október 26 -29. között szinte minden filmet 790-990.-Ft-os áron lehet megtekinteni, többek között olyan alkotásokat, mint az Aurora Borealis, vagy a premier előtti Budapest Noir! Nincs értelme otthon maradni!
Csokit vagy csalunk! Gyerekbulival és forralt borral várják a családokat a Ráday utcában, ahol idén is remek lesz a hangulat, a belépő mindössze egy töklámpás!
2017. október 28. 16 órától Bp., 1092 Ráday utca
Ha kíváncsi vagy, milyen lehetett a 30-as évek Budapestjének izgalmas, buja, éjszakai élete, akkor most egy játék során megtapasztalhatod. Az október 31-én bemutatásra kerülő film, a Budapest Noir, a két világháború közötti korszak éjszakai életét és mindennapjait mutatja be, és erre épül az a játék is, ahol 5 állomáson, térképpel fedezheted fel a korabeli főváros sötét arcát. A játék ingyenes, jelentkezni tudsz:
1067 Eötvös u. 23/b vagy 1077 Csányi u. 2.
A Hosszúlépés.Járunk? és a Big Bang Media közös játékán páros belépőt nyerhetsz a film premier előtti vetítésére.
Játék kezdete: 2017. október 28. 20 óra
Tartalmas hétvégét mindenkinek!

2017. október 12., csütörtök
FESZTIVÁLOK, KIÁLLÍTÁSOK HÉTVÉGÉRE
A késő nyári időjárás kedvez a hétvégi programoknak, és a
Star Wars rajongóknak is. A Corvin Művelődési Házban rendezett kiállításon makettek, diorámák, terepasztalok láthatók, és fanatikus gyűjtők kincseibe pillanthatunk bele.
2017. október 13-15.
Erzsébetligeti Színház Bp., 1165 Hunyadvár u. 43/c.
kulturliget.hu
Az édesszájúakat Budán a Gesztenyéskertben várja az idei
Kürtöskalács Fesztivál. Koncertekkel, gyerekműsorokkal, mesterségbemutatókkal és természetesen számtalan kalács variációval!
2017. október 13-15.
Budapest, 1124 Gesztenyéskert
Aki a kolbászt szereti....az a vonatokat is, mondhatnánk, mert a Disznótoros és Kolbászfesztivált idén is a Magyar Vasúttörténeti Parkban látogathatjuk meg. Az eddigiekhez hasonlóan lesz kóstolás, vásár, gyerekprogramok és nosztalgia muzsika!
2017. október 13-15.
Budapest, 1142 Tatai út 95.
kolbaszfeszt.hu
Kellemes hétvégét mindenkinek!

2017. július 27., csütörtök
NE MARADJ OTTHON A HÉT VÉGÉN!
Izgalmasnak ígérkezik a hétvége, és nemcsak a vizes versenyek záróünnepsége révén. Mert ha víz, akkor miért ne csobbanhatnánk akár éjfélig is a 8. alkalommal megrendezendő Strandok Éjszakája programon!
A rendezvényben résztvevő fürdők listáját megtalálod:
www.furdoszovetseg.hu
A Palatinus Strandfürdő gondolt a kicsikre is, ott egész nap, változatos, élménydús programokkal várják a családokat!!
Strandok éjszakája: 2017. július 28. 18-24 óráig
Balatonszárszón is a gyerekeké lesz a főszerep, ahol hetedik éve népszerű a Sárkányfesztivál. Ilyenkor Süsü érkezik sárkányhajón, és valóban minden a sárkányok, és a gyerekek körül forog egy héten át, koncertek, mese előadások, interaktív játszóház várja a kicsi és nagyobb Süsü rajongókat!
2017. július 29 - augusztus 5-ig!
Nagyszabású újjáépítésen esett át a Diósgyőri Vár az elmúlt években. Visszakapta egykori patináját és a megújult környezetben rendezik meg az ország talán legnagyobb történelmi játékát. A XVIII. Középkori Forgatag során valósághű lovag viadalok, fáklyás felvonulás, korhű udvartartás és vásárok várják a látogatókat.
2017. július 29-30.
A legendás óceánjáró történetét sosem lehet megunni, tudják ezt a Titanic Kiállítás szervezői is. 2007 után újra, de most háromszor nagyobb területen, több száz, eredeti műtárggyal, különleges látvány elemekkel hívják időutazásra a látogatókat, hiszen a modern technika segítségével még az óceán mélyén fekvő roncsokat is megidézik.
A kiállítás megtekinthető: volt VAM Design Center,
Budapest, VI., Király u. 26.
Időtartama: 2017. július 20 - december 31.
Kellemes időtöltést mindenkinek!!!

2016. szeptember 15., csütörtök
ÉDES HÉTVÉGE SZÍNHÁZAKKAL, VÁGTÁVAL ÉS VONATOKKAL
Nincs ok szomorkodni az elmúló nyár felett, hiszen a budapesti ősz olyan sokszínű programkínálatot nyújt, hogy már ezen a hétvégén is bőven lesz miből válogatni.
Például csokoládé-és édességünnep a Bazilika előtti Szent István téren, ahol idén VI. alkalommal rendezik meg az ország különböző pontjairól érkező tradicionális és új édességek promenádját. Az ide ÉDES NAPOK látogatása ingyenes, és a nassolni valók mellett zenés,-és gyermekműsorok is láthatóak lesznek.
2016. szeptember 16-18.
www.edesnapok.hu
Az idei SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA már napközben elkezdődik, hiszen erre a napra autómentessé válik az Andrássy út, és az Operaház előtti kivetítőn több előadásból is részleteket láthatunk. Harminc színházban, több száz programot kínálnak, mindezt egy karszalag megvásárlásával élvezhetjük. A választásban a rendezvény honlapja segít:
www.szinhazakejszakaja.hu
Ha még nem tudjuk, hová vigyük a gyereket, ha esni fog az eső, akkor a MINIVERSUM remek választás. Az 1200 méteres vágányhálózaton futó vonatok Magyarország-Ausztria-és Németország legszebb tájait idéző terepasztalon zakatolnak végig. A minivilágot ebben a formájában csak ezen a hétvégén láthatjuk.
Budapest, 1061 Andrássy út 12.
Nyitva: Sz: 9-21.00 V:9-19.00 óráig
A magyar lovashagyományokra épülő, történelmi hangulatú lovasversenyt nemcsak mi, de a turisták is tátott szájjal nézik, hiszen a nagyszabású rendezvényen nemcsak a lovak teljesítménye, de a huszáregyenruhát viselő, lovassportot kedvelő és űző honfitársaink küzdőszelleme is figyelemre méltó. NEMZETI VÁGTA
2016. szeptember 16-18. Budapest, Hősök tere

2016. július 29., péntek
MÉG MINDIG BALATON - SÁRKÁNYOK, BOROK, SZÍNHÁZ
Egy kereskedelmi rádió reggeli műsorában megkérték a hallgatókat, írják meg sms-ben, hol nyaralnak idén nyáron. Az üzenetek majd' mindegyike a magyar tengert említette. Nem véletlenül. Az utóbbi években a tó és környéke "vérfrissítésen" esett át, és a meglévő, szerethető hagyományok mellett, számtalan, új program is kínálja magát az nyaralóknak.
Itt van mindjárt egy olyan fesztivál, amiből sosem lehet "kinőni". A balatonszárszói Sárkányfesztivál gyereknek, örökifjú felnőttnek egyaránt szórakoztató program, amely a leghíresebb magyar sárkány, Süsü köré szerveződik, de természetesen látható lesz Csukás István többi, kedves mesefigurája is. A zenés mesejátékok mellett kézműves programok és gasztronómia várja a családokat!
Balatonszárszó, 2016. 07.30-08.06.
A Balatonlellei Borhét már több, mint két évtizede nyitja az augusztusi borfesztiválokat. Kis faházakból legalább 100 féle bort kínálnak a pincészetek tíz napon át! A programot népművészeti kirakodóvásár, finom ételek, néptánc együttesek műsora, este táncház színesíti!
Balatonlelle Wine Week 2016. 07.29.-08.07.
Básti Juli és Puskás Tamás művészházaspár honosították meg 2000-ben, a Keszthelyi Nyári Játékokat. Azóta minden nyáron színházi előadások töltik meg élettel a Festetics Kastély Parkját. A Ma este megbukunk című előadás a Centrál Színház idei évadának vígjátéksikere, most leköltözött Keszthelyre, és - én már láttam - őszintén ajánlom figyelmükbe, ha egy önfeledt, rekeszizmokat jócskán megdolgoztató estére vágynak!
Keszthely, Festetics Kastély 2016. 07.28-08.12.
www.keszthelyinyar.hu
Mivel a fröccs igazi magyar "találmány", nem is múlhat el a nyár friss, gyöngyöző ital nélkül. A siófoki Borpart tíz napig kínálja kis-és nagyfröccseit finom borokból és a klasszikus szódavíz buborékjaival. A Borparton mindenki talál magának látni és kóstolnivalót, lesz táncház, retro disco, salsa est, és ingyenes koncertek Siófok Fő terén!
Siófok, Wine Beach 2016. 07.29-08.07.
Forrás: www.programturizmus.hu
Kellemes szórakozást!!!

2016. június 23., csütörtök
FESZTIVÁLOK, MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA, FOCIFIESTA A HÉTVÉGÉN
Néhány éve megszokhattuk, hogy Budapest nyáron fesztiválvárossá változik. Idén sincs ez másképp, és a rendezvények többsége már nemcsak a hétvégére korlátozódik.
A Gold Beer Fest hatnapos programjában az ízletes kézműves sörök mellett kalandpark, vidámpark, kiállítás és számos hazai előadó, többek között Tóth Gabi, a Unique, Copy Con, Belga és még sokan mások várják a fesztiválozókat a budapesti Hungexpo területén 2016. június 20-26-ig!
A magyar származású szabadulóművész, Houdini emlékét őrző múzeum nyílt a Várban, ahol a mester személyes ereklyéit tekinthetjük meg, és az Adrien Brody főszereplésével, hazánkban forgatott "Houdini" című filmet is. House of Houdini megalapítója David Merlini.
Budapest, 1014 Dísz tér 11.
Hurrá, ismét Múzeumok Éjszakája, és több mint 300 múzeum, kiállítóhely, közel 2000 programmal várja a látogatókat 2016. június 25-én!
A helyszínek közötti közlekedést elektromos kisautók segítik, melyekre megváltott karszalaggal lehet felülni!!
A Millenáris Park idén negyedik alkalommal rendezi meg a Hamburger Days-t, ahol színvonalas szakmai zsűri tartja rajta szemét a készülő burgereken. Idén, június 23-26-ig élvezhetjük a különleges szendvicseket.
Budapest, 1024 Kis Rókus u. 16-20.
A foci őrülteket pedig továbbra is várják a rajongói közösségi terek, a jó hangulat és a hideg sör!
KELLEMES HÉTVÉGÉT,
JÓ SZURKOLÁST MINDENKINEK!!

2016. március 10., csütörtök
PROGRAMOK HOSSZÚ HÉTVÉGÉRE
Somogy megye festői szépségű kistelepülése Patca, itt található a Katica Tanya. Iskolás csoportok, kis-és nagyobb gyerekes családok számára kialakított "élményvölgyben" számtalan játék lehetőség várja a látogatókat. Van itt csúszdaház, kalandpark, tó-és állatsimogató, lehet lovagolni és séta kocsikázni is. Március 12-15. között az 1848-as eseményekre emlékezve lesz zászló-és kokárdakészítés, filmvetítés, kenyérsütés, és a bátrabbak az íjászatot is kipróbálhatják.
www.katicatanya.hu
Retro Édesség és Marcipán Fesztivál idézi fel gyermekkorunk ízeit, többek között a csokis mignon-nal, fatörzzsel, és kakasnyalókával, de az egykor kedvelt édességek mellett marcipán különlegességeket is lehet kóstolni a fesztiválon. A kicsiknek gyerekprogramokat, a felnőtteknek koncerteket kínál az Akvárium Klub,
2016. március 14-15-én.
rendezvenyinfo.hu/retro-edesseg-es-marcipan-fesztival
A budapesti tavasz visszatérő programja az idén is látható
Orchidea Kiállítás, a Vajdahunyadvárban. A négy napos program újdonsága, hogy az otthon már nem virágzó növényeinket elvihetjük magunkkal, és a kiállítás szakemberei praktikus tanácsokkal látnak el bennünket, az orchideafélék otthoni gondozásával kapcsolatban.
A rendezvény időtartama: 2016. március 11-14.
www.programturizmus.hu/orchidea-fesztival
Az esztendő egyik legnagyobb aerobik eseménye, a
10. Coca-Cola Testébresztő, ahol a mozgás szerelmesei a különböző fitnesz irányzatok újdonságaival, kiegészítőivel ismerkedhetnek, lesz táplálkozás tanácsadás, és lehetőség az edzésformák kipróbálására is.
2016. március 15. Syma Csarnok
www.testebreszto.hu

2016. január 15., péntek
ŰRHAJÓK ÉS PALACSINTA HÉTVÉGÉRE
Igazi különlegességet láthatunk mától a Millenárison, ami gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt izgalmas programnak ígérkezik. GATEWAY TO SPACE, a Nasa és az űrrepülés történetét feldolgozó hatalmas kiállítás érkezett hozzánk Brüsszelből. A világ legnagyobb űrgyűjteménye, ahol a rakétaépítés, az űrhajósok felkészítése és mindennapjai mellett a Földön kívüli élet titkaiba is beleláthatunk.
2016. január 15-március 15-ig a Millenáris Parkban.
Hideg napok jönnek, de egy finom palacsintával biztosan fel tudjuk melegíteni a hangulatunkat. Erre gondoltak a
SÜTIT AKAROK! cukrászda dolgozói is, amikor kitalálták a Palacsinta őrületet erre a hétvégére. De a klasszikus édesség mellett találunk itt "mindenmentes" vagyis laktóz, cukor és glutén nélkül készült tortákat, krémeket, és egyéb nyalánkságokat. A hely kedvessége marasztaló!
Budapest, 1023 Frankel Leó út 72. Nyitva H-SZ 8.00-20.00 és Vasárnap 9.00-18.00 óráig.
A sportembereknek sem kell lemondaniuk a mozgás öröméről még a hideg ellenére sem.
ZÚZMARA FÉLMARATON ÉS FUTÓFESZTIVÁL, a Hungexpo G pavilonjából, a vásárváros és a Kincsem Park egyes részeiből kialakított, 7 km-es útvonalon futhatnak, akik beneveznek erre napra.
2016. január 17. 10.30-tól
Helyszín: Hungexpo Budapest, G'Aréna
Budapest, 1101 Albertirsai út 10.
Kellemes, pihentető hétvégét!!!

Címkék:
ÉLETMÓD,
futófesztivál,
Gateway to Space,
gyermek-és családi programok,
hétvégi programok,
Millenáris Park,
palacsinta hétvége,
Sütit akarok cukrászda,
űrkiállítás,
Zúzmara Félmaraton
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)