A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hétvégi program. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hétvégi program. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 12., csütörtök

ÖT OK, HOGY MIÉRT SZERESSÜK AZ ŐSZT!

Szeptember küszöbét abban a reményben lépjük át, hogy lesz még indián nyár, amikor naptej nélkül is süttethetjük a hasunkat, nagy sétákat tehetünk az aranyló fák között, indul a színházi- kiállítás szezon, és kimehetünk néhány ínycsiklandó bor-és gasztrofesztiválra. 
Egyikből sem lesz hiány a hétvégén, sőt olyan sporteseményt is láthatunk, ami a világon egyedülálló módon kerül megrendezésre Budapesten.
A Magyar Kosárlabdázás Napja szeptember 14. és ebből az alkalomból látványos, akrobatikus kosárlabdakupát láthatunk a műfaj legjobbjaitól.
A "BuDUNKpest" programja ingyenes!
2019. szeptember 14. 13 órától a Hősök terén


"Hisz egymás nélkül sötétben vagyunk..", ez a mottója, egy autizmussal élő, fiatal festőművész, Blaskó Bence  kiállításának, amit a Kolta Galériában tekinthetünk meg hétfőtől-péntekig 14-20 óráig, 2019. szeptember 20-ig.
Háló Kulturális és Közösségi Központ 1052 Bp. Semmelweis u. 4.)


Hol lehet fogyatékkal élő emberek által készített, magas színvonalú termékeket népszerűsíteni? A Piacok Napja rendezvény ezt vállalja fel, idén már második alkalommal. A termékek megtekinthetők, megvásárolhatók:
2019. szeptember 15-én, 11 órától az V.,kerületben, az Erzsébet téren.


Aki a virágot szereti, az a kaktusz virágát is, sőt a legkülönlegesebb példányokat haza is viheti az idei Kaktuszkiállítás és Vásáron, 2019. szeptember 13-15. között.
Cím: ELTE Füvészkert  Bp. VIII., Illés u. 25.


A hónap legédesebb hétvégéje vár minket a Bazilika előtti téren, ahol a 3 napos programon kicsik, és nagyok is megtalálják csokoládé- és süti kedvenceiket, esténként koncertek várják a látogatókat.
2019. szeptember 13-15. Budapest, Szent István tér, a rendezvény ingyenes!


Egy igazi Hungarikum, a libamáj is megérdemli, hogy ünnepeljük, ezért a hétvégén sokszínű családi programot szerveznek köré a Városligetben. A Libamáj Fesztivál a Vajdahunyadvár előtti téren lesz látható és hallható,
2019. szeptember 14-15-én, a rendezvény ingyenes!




További programok:
gyermekprogramajanlo.hu
programturizmus.hu

2019. január 31., csütörtök

MEDVEJÓSLÁS, VASÚTMODELLEZÉS, FARSANGRA HANGOLÓDÁS

A népi hagyomány szerint február 2-án bújik elő téli álmából a medve, és ha meglátja az árnyékát visszamegy, és hosszú lesz még a tél! A Fővárosi Állatkert medvejóslással és mindenféle programmal várja a családokat, lesz mackóetetés, mézkóstolás, kézműveskedés, sőt azok a 14 év alatti gyerekek, akik macijelmezben, vagy egy plüssmackóval érkeznek, 200.-Ft-os jeggyel mehetnek be ezen a hétvégén!


A modellvasutak és terepasztalok rajongóinak ismét érdemes  ellátogatni a XII. Vasútmodell kiállításra! A kicsiket 1500 darabos, favonatos játszóház várja, szombaton az N-es analóg asztalon magyar napot tartanak, melynek keretében csak magyar szerelvények fognak közlekedni.


Mackós hétvégét tartanak a Marczibányi Téri Művelődési Központban, ahol a kézműves délelőttön mozgatható mackóbábokat készíthetnek a családok közösen, a Motolla játszóházban!
A foglalkozás 10.30-kor kezdődik, belépés 600,-Ft


A Csepeli Munkásotthonban már tradíció a Farsangi Összerázó és jelmezes batyubál. A közkedvelt programot táncházzal zárják, február 3-án.
Budapest, 1215 Árpád út 1.



További családi és gyermekprogramok:
gyermekprogramajanlo.hu


2018. május 11., péntek

BELVÁROSI PIKNIK, MÚZEUMOK MAJÁLISA ÉS UTCAFESZTIVÁL

A budapestieknek ki sem kell tenniük a lábukat a városból ezen a hétvégén, ha piknikezni, fesztiválozni támad kedvük. 
Az Olimpia Park születésnapján idén is lesz zene, bábszínház körhinta, és a Vigyél haza! Alapítvány szervezésében, a park melletti sétányon kutyafesztivál is, ahol az árván maradt négylábúakat örökbe is lehet fogadni!
A program ingyenes! A park megközelíthető a Jászai Mari és a Kossuth tértől is, mindössze 1 perc sétával.
2018. május 12-13.


A tavasz pedig még a legforgalmasabbnak tartott, budai boulevardon is tombol, hiszen a  Bartók Béla út üzletei, kávézói idén is összefogtak, hogy egy fesztiválhangulatú hétvégét ajándékozzanak az itt lakóknak. 


Az "Eleven tavasz" keretében utcazene, street art, virágültetés, sport-és ügyességi programok szerepelnek, és érdemes a helyi kávézókat, cukrászdákat is felkeresni, mert meglepetésekkel készülnek!
2018. május 12.   A program ingyenes!!



Ilyen még nem volt! 70 múzeum állít ki egy épületben!
A Múzeumok Majálisa programban a Nemzeti Múzeum belső tereiben ízelítőt kaphatunk az ország legnépszerűbb tárlataiból, interaktív és játékos formában is, a gyerekeket se hagyjuk otthon!!


Fővárosunk legszebb szigete, a Margitsziget "zónákra" tagolódik a hétvégén. A kétnapos, családi majálison minden korosztályra gondoltak, lesz nagyszinpad neves előadókkal, többek között:
Art zóna pl. lufihajtogatással,
Interaktív zóna Lego építéssel,
Extrém zóna extrém sportokkal,
Fesztivál zóna pl. hajfonatok készítésével,
Családi zóna pl. óriás társasjátékkal, és
Minifalva a legapróbbaknak!
A rendezvény ingyenes!!!



további részletes programokért látogasd meg:
gyermekprogramajanlo.hu
programturizmus.hu


Tartalmas hétvégét!

2017. november 10., péntek

VIGYÁZZ, KÉSZ, KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS INDUL!

Másfél hónappal Karácsony előtt megnyitott Európa egyik legszebb adventi vására a Vörösmarty téren!
Már most?? -kérdezed felhúzott szemöldökkel, és bevallom magam is elcsodálkoztam, de ha turisztikai szempontból nézzük, akkor az ünnepek előtt még hazánkba látogató turisták egyik kedvelt célpontja, és valljuk be, mi is gyermeki kíváncsisággal nézzük végig a standokat újra-és újra, és én magam ki nem hagynám a szemtelenül felsrófolt árú, áfonyás forralt bort sem, elvégre egyszer van Karácsony az évben!


Ez a hétvége azonban Márton napról is híres, a legenda szerint a Római Birodalom Pannónia tartományának, Savaria (Szombathely) nevű városában látta meg a napvilágot egy fiatalember, aki a császár katonájából a koldusok megmentője lett, és amikor megjelent előtte Jézus, a páncélt papi ruhára cserélte. Még életében püspökké akarták szentelni , de ő mély alázatosságában a ludak óljába bújt a kinevezés elől, de halála után, 371-ben, szentté avatták.


Márton nap a 40 napos karácsonyi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a falatozás és a vigasság megengedett. Ilyenkor lehet finom libasültet enni és leöblíteni az újborral!
Erre a tradícióra építkezve a Vajdahunyad várában a hétvégén a hagyományok felidézése mellett zenével, tánccal, tollfosztással, játszóházzal és ludas-falatokkal várják a családokat!!
2017. november 12. 10-19 óráig a Vajdahunyad várban!


Márton Napi Libafesztivál várja az újbudaiakat is, a kerület napján, 2017. november 11-én!
A szervezők  "torkos szombat" keretében 50 féle, Márton napi ételt, italt kínálnak a látogatóknak féláron!!! A gyerekeknek játékos foglalkozások és libasimogató is lesz!




Nem éri meg otthon maradni!
Kellemes hétvégét mindenkinek!

2016. december 15., csütörtök

"RONDA PULCSI" FUTÁS ÉS FORRALT BOROZÁS HÉTVÉGÉRE

Aki látta Colin Firth rénszarvasos pulcsiját a Bridget Jones trilógia első részében, az sosem felejti el. A közelmúltban bemutatott harmadik részben Colin is rátalál egy fiók mélyén, és nosztalgiával gondol vissza a régi, vidám időkre. Hogy mennyire vicces tud lenni egy ilyen "rondapulcsi", azt most bebizonyíthatja bárki, akinél szintén lapul egy hóemberes, szarvasos, télapós, és futkározhat benne a Margitszigeten.
Nevezési díj nincs, de a pulcsi "kötelező".
Ronda pulcsi futás a Margitszigeten 2016. december 17-én, 15-16 óráig!

Hideg időben nemcsak a pulcsi hasznos, de a forralt borozás is, és ha nem szeretnénk forralt cukrot inni, akkor érdemes elsétálni a város olyan pontjaira, ahol a megszokottól eltérő ízekkel, és minőségi borokkal találkozhatunk. Íme néhány:

Castro Bistro - náluk az aszalt szilvás a nyerő..
1075 Bp. Madách tér 3.  250.-Ft/dl


A Várkert Bazár előtt egy kék-narancs Barkasból nyáron fröccsöt, most almás pités, levendulás fehér, narancsos rozét és csokis vöröset is mérnek.  750.-Ft/3dl 3 150.-Ft az ízesítés

A "Móriczon" a felújított Gombánál egy "Hordóból" mérik a teát, puncsot és többféle forralt bort, szól a zene és érdemes ide találkozót megbeszélni. 500.-Ft/3dl


Már csak néhány nap és elkezdődik a téli szünet,  remek családi program a korcsolyázás, szerencsére egyre több kerületben van már ingyenesen használható jégpálya, ahol csak a korcsolyabérlésért kérnek el alig pár száz forintot.
Terézvárosban lakcímkártyával rendelkezők használhatják a pályát. 1067 Hunyadi tér
Óbudán a Fő téren délelőtt az ovisok, kisiskolásoké a pálya, este nyolcig mindenki számára nyitva.
A "Bálna" 450nm-es pályájának panorámája lenyűgöző, ez a város legnagyobb, ingyenes, nyitott jege.
1093 Fővár tér 11-12. 

Zuglóban a Bosnyák téren még a korcsolyabérlés is ingyenes, a pálya melletti kedves kis házikókban karácsonyi portékákat vásárolhatunk.
Csepelen, a Szent Imre téren is egész nap várják a korizni vágyókat!
Kellemes hétvégét!





2016. október 20., csütörtök

HÚSEVŐK PROMENÁDJA HÉTVÉGÉN

A Magyar Vasúttörténeti Parkot nem kell bemutatni senkinek, hiszen minden szezonban jobbnál-jobb programot kínál a családoknak. A 10 hektáros területen a nosztalgiavonatok látványa mellett ezen a hétvégén szalonnák, kolbászok, disznótoros finomságok kínálják magukat kóstolásra és vásárlásra egyaránt.  Lesz kolbászgyúrás, old timer  bemutató, folklór műsor napközben, este nosztalgia zenekarok és ismert előadók szórakoztatják a betérő felnőtteket.
Október 21-23. Jegyárak: 1500-2000.- Ft-os áron kaphatók
Cím: 1142 Budapest, Tatai út 95.


A fővárosban ma már számtalan extrém helyet találni, de hogy egy kávézóban hüllők, négylábúak, papagájok, színes akváriumok társaságában ihatjuk meg kedvenc kávénkat, az még a fanatikus állatbarátoknak is újdonság, hát még nekem. 
A Zoo Café egy valóban "állati jó hely", és ne lepődjünk meg, ha egy cica bújik az ölünkbe.
Cím: Budapest, 1056 Fejér György u. 3. Ny: 10-22.00 óráig


Egy falatka "édes élet", a Sweet Fabric vár minket a belváros szívében, ahol egy cukorkakészítő látványműhely és  parányi boltja varázsolja el a betérőket. 

A választékban metszett, párna, pille, gumi, selyemcukorka és számtalan, különleges ízű nyalóka közül lehet választani a piros-fehér birodalomban.
Cím: Budapest, 1053 Múzeum krt. 7. 
Ny: H-P 10-18.00 Szombat 10-15.00 óráig





2016. szeptember 29., csütörtök

BUDAI BARANGOLÁSOK - PESTI SÉTÁK NEMCSAK HÉTVÉGÉRE!

Mióta a gyerek a Normafához jár iskolába, nemcsak a korán kelés -egész napon átívelő - jótékony hatását érezzük, de nap mint nap rácsodálkozunk a Budai-hegyek festő szépségére.
Amikor a pesti ember kirándulni vágyik, de nem szeretne órákat utazni, szinte magától értetődik, hogy felmegy a Normafához. Busszal, gyermekvasúttal, biciklivel, autóval egyaránt meg lehet közelíteni, és az "egészségügyi" sétán túl, sportolásra is kínál lehetőséget.

Amit már kevésbé tudunk a helyről, hogy a legenda szerint 1443-ban, Mátyás király születésének évében sarjadt az a sokat megélt bükkfa, amelyről a nevét kapta. A fát eredetileg Viharbükknek hívták, és átnevezése akkor történt, amikor 1840-ben Schódelné Klein Rozália énekesnő a lombjai alatt énekelte el Bellini, Norma című operájának nagyáriáját.
A fa, ültetése után majdnem ötszáz évig tartotta magát, amikor 1927. június 19-én kidőlt. A régi fa helyén ma emléktábla áll, Devecseri Gábor költő néhány sorával.
A Normafa Budapest egyik "zöld védőbástyája", amelyet panorámája és különleges formájú és méretű bükkfái, tölgyei tesznek egyedülálló kirándulóhellyé. A Normafa tengerszint feletti magassága 477 méter.
www.wwf.hu
Szinte már közhelynek számít, hogy "menjünk fel a Gellért-hegyre", pedig nem sok  európai főváros büszkélkedhet ilyen domborzati viszonyokkal. A Duna jobb partján álló, 235 méterrel a tengerszint fölé magasodó  hegy, a folyóra néző meredek sziklafal, és a tetejéről nyíló pesti panoráma páratlan látvány. Az UNESCO a Gellért-hegyet a tetején fekvő Citadella erőddel, a budai Várheggyel a Világörökség részévé nyilvánította 1987-ben. 

A legenda szerint 1046-ban a hegy sziklás, dunai oldaláról lökték a mélybe a Vata-féle pogánylázadás résztvevői a hittérítő Gellért püspököt. Bár a legenda valóságtartalma megkérdőjelezhető, a 15. századtól a hegyet Szent-Gellért-hegynek is szokták nevezni.

Földrajzi névként kötőjellel: Gellért-hegy, a városrész neveként egybe: Gellérthegy - is írhatjuk.
És hogy miért szeretünk újra és újra felmenni a hegynek nevezett dombra, hát azért, mert rusztikus és patinás villáival, "történelemszagú" , kanyargós kis utcácskáival, panorámájával mindig rabul ejt bennünket.
hu.wikipedia.org
Budapest pedig  még számtalan titokzatos, izgalmas helyet tartogat, és ami mellett mindennap elmegyünk, azt egy szórakoztató, tematikus, városi sétával, szakavatott vezetők segítségével,  2-3 óra alatt  megismerhetjük. Kiváló program családi-baráti, iskolai közösségek számára, de ajándékba is adható!!!
 A "Budai barangolások-Pesti séták" témáit, időpontjait a következő oldalon lehet megtekinteni:
https://www.facebook.com/Budai-Barangol%C3%A1sok-Pesti-S%C3%A9t%C3%A1k-1082602828488243/?fref=ts

2016. augusztus 18., csütörtök

MIT IS ÜNNEPELÜNK AUGUSZTUS 20-ÁN?

A tűzijátékhoz kapcsolódó állami ünnepet vagyis az állami ünnepet lezáró tűzijáték eredetét próbálom elmagyarázni a fiamnak, amikor elakadok. Mert sokszor emlegetjük ugyan, hogy augusztus 20-a államalapító Szent István királyunk napja, mégsem tudjuk igazán, mit is takar ez a magyarázat, de mint történelmünk számtalan jeles napja, ez is izgalmas múltra tekint vissza.

A források szerint I. István uralkodása idején ekkor tartották az ún. törvénylátó napokat Fehérvárott, ami akkor királyi székhely volt. A hagyomány szerint István - aki Mária oltalmába ajánlotta országát - augusztus 15-én halt meg 1038-ban. István napja, a király szentté avatásával 1083-ban került augusztus huszadikára. Jelentőségét mutatja, hogy már II. András is kötelezte magát 1222-ben az Aranybullában, hogy mindig megtartsa ezt a napot. 1686-ban, Buda - törököktől való - visszafoglalása után a  győzelem napját tették meg Szent István ünnepének, és ez így maradt 1771-ig, amikor XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát,  kihúzta belőle Szent István napját is.
Mária Terézia később rendelettel tette újra ünnepé, és hozatta vissza a Szent Jobbot Raguzából, (Dubrovnik) Budára.

Az 1867-es kiegyezés idején merült fel, hogy nemzeti ünnep és munkaszüneti nap is legyen egyben, de erre még sokat kellett várni, hiszen a király halálának 900. évfordulóján 1938-ban hozott törvény ismerte el, és ebben az évben hordozták körbe az egész országban a királyi ereklyét.
Ebben az időszakban kezdett összekapcsolódni az aratók ünnepével is, és kapott az új kenyér szimbolikus jelentőséget.
A II. világháború utáni pártok igyekeztek saját képükre 
formálni az ünnepet, a Szent Jobb körmenetet 1948-ban be is tiltották, helyére bekerült a légi-és víziparádé, és a tűzijáték.

A rendszerváltás után 1989-ben, több mint negyven év szünet után újra elindulhatott a körmenet, az új országgyűlés pedig három nemzeti ünnepet emelt ki: március 15. augusztus 20. és október 23., ekkor lett belőlük munkaszüneti nap is egyben.
Forrás: www.vs.hu
Augusztus huszadika tehát,  első királyunk emlékén keresztül a magyar államiság kezdetét és a keresztény nyugathoz való csatlakozásunkat jelenti. 
Napjainkban körmenettel, tisztavatással, új kenyérrel, az ország tortájával, mesterségek ünnepével, és az ország számos városában kulturális eseményekkel, tűzijátékkal ünnepeljük hazánk 1100 éves történelmét.

Válasszunk a számtalan, színes program közül, ünnepeljünk együtt!!
A programokat, és a legjobb tűzijáték néző helyeket itt találjuk: www.welovebudapest.com


2016. május 12., csütörtök

MIÉNK A VÁR! - PÜNKÖSDI VIGASSÁGOK HÉTVÉGÉN

Aki nem valamelyik hazai wellness szálloda kényelmét választja a hétvégére, annak sem kell otthon ülnie, mert számtalan pünkösdi program várja lelkes közönségét. 
Miénk a vár! - címmel a Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az eddigi évekhez hasonlóan ismét a régi hagyományok, a történelem, a kalandok kerülnek középpontba. Lesz viselet-és fegyverbemutató, íjászverseny, lovagi játékok, zene, tánc, bábszíház, a múzeumban pedig történelmi kiállítások, játék-és babakiállítással várják a látogatókat 2016. május 14-16. között
www.mienkavar.hu


Pünkösdi királyság! - és királyválasztás is lesz a Tabán családi napján május 16-án! Egész napos, ingyenes programokat kínálnak a Tabán Parkban, a Mesemúzeumban, és a Meseműhelyben!
Cím: Tabán park, Mesemúzeum: I., Döbrentei u. 15. Meseműhely: I., Döbrentei u. 9.
www.budapest.utisugo.hu


Halat-vadat, s mi jó falat! -mondhatnánk az idei  Gourmet Fesztiválon, mert az éttermek kínálatában most a hal-és vadételek lesznek terítéken a Millenárison, május 12-15. között, de borászatok és desszertműhelyek termékeivel is találkozhatnak a látogatók!


Az Artmozik éjszakája is hagyománnyá vált Budapesten, így május 13-án egy karszalaggal lehet az esti vetítéseket megtekinteni a Puskin, Művész, Toldi, Tabán és Kino Café mozikban!!

Ne feledkezzünk meg  a magyar tengerről sem, ahol ezen a hétvégén több település is "szezonnyitó" fesztivállal készül, közöttük Siófok is. Május 13-16. között a belvárosban vásárok, koncertek, gyerekprogramok várják a "Balatonimádókat" még rossz idő esetén is!!




2016. május 5., csütörtök

PROGRAMOK HÉTVÉGÉRE PESTEN ÉS BUDÁN

Nyarat idéző fesztiválhangulat költözik Budapestre a hét  végén! "Üvegtigris" rajongóknak kihagyhatatlan program a 
Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show!
Egy helyen lesz látható több kibérelhető, minőségi, nagyon trendi és önálló mozgásra képes vendéglátó jármű, amelyekből megkóstolható lesz a hazai "utcakaják" színe-java. Természetesen a lovak sem maradnak ki a programból, május 6-8 között őket is látni lehet a Kincsem Parkban.
Budapest,  1101 Albertirsai út 2-4.

Napfényes borozgatásra hív az idei Rosalia Fesztivál, ahol több mint 50 borász kínálja borait, pezsgőit a látogatóknak a Városligetben. A Jazzy színpadon minden este koncertek, vasárnap egész napos gyerekprogram várja a családokat!
Budapest, 1146 Városliget


Madarak és Fák Napja lesz a Kazinczy utcában május 7-én, ahol  a romkocsmáiról híres utca minden vendéglátóhelye készül valami meglepetéssel!! 
Budapest, 1075 Kazinczy utca

Pénteken Péterfy Bori, vasárnap Halász Judit koncert várja a látogatókat az Óbuda Napja 2016 rendezvénysorozaton! Nemcsak a Szentlélek téren, de a Kobuci Kertben, Békásmegyeren és Csillaghegyen is  sok, színes program várja a családokat, köztük az Alma együttes, Anna and The Barbies, Demjén Ferenc, és rendőrségi bemutató, bohócműsor, gasztronómia és sok más is látható lesz május 6-7-én!

Aki tavaly lemaradt róla, idén ne hagyja ki a május 8-i Fagyinapot! Ez a dátum a magyar kézműves fagylalt napja, és azt hiszem minden korosztály számára piros betűs ünneppé növi ki magát! Ezen a napon országszerte, szinte minden fagyizó és cukrászda féláron kínálja választékát!!


2016. január 21., csütörtök

MESEMÚZEUM, SÜTITÚRA ÉS MÓKUSOK

Kiváló családi program lehet egy kézműves foglalkozás, a
MESEMÚZEUMBAN, ahol Farkas Réka iparművész segítségével együtt alkothatnak kicsik és nagyok. A múzeum programjai között állandó-és időszaki kiállításokat, bábelőadásokat, vetítéseket is találunk, érdemes böngészni az oldalukat. 
A hétvégi programra 2016.január 23-án, 11 órától várják a családokat!
Cím: Budapest, 1013 Döbrentei u. 15.
mesemuzeum.hu


A januári hidegben naponta vágyunk valami hangulatjavító finom falatra, és most itt az alkalom, hogy megkóstoljuk Budapest néhány újhullámos cukrászdájának kínálatát. Nem kell mást tennünk, mint a Budapest Cake Túra egyik cukijában bérletet szereznünk, majd végigjárni a túrában szereplő helyeket,és hat pecsét összegyűjtése, és a különleges desszertek megkóstolása után visszatérni oda, ahonnan elindultunk, és ahol a pecsétek bemutatása után vendégül látnak bennünket. A túrában résztvevő cukrászdák:
Chez Dodo, Dynamobake,Édesem,Zazzi,Édes Sári,Édességlabor



Hová menjünk moziba?- a kérdés most valóban aktuális, mert a hét mozikínálata igazán sokszínű. A Bem mozi "westernfesztiválján" bemutatásának 50. évfordulójára
 Sergio Leone klasszikusát a Jó, a Rossz és a Csúf című filmet nézhetik meg a műfaj rajongói.
Kern András legújabb rendezése a Gondolj rám! c. film is a héten került a mozikba,
és a szintén "klasszikusnak" számító családi vígjáték egy újabb gyöngyszeme, amiben a három, már jól ismert éneklő mókus keveredik újabb kalamajkába: Alvin és a mókusok - A mókás menet, csak mókus rajongóknak!
Port.hu


2015. október 8., csütörtök

HA ESIK, HA FÚJ, MENJÜNK MOZIBA!!

Multiplex vagy művészmozi? Te melyiket szereted?
Úgy gondolom, vagyunk néhányan a "középkorú" generációból, akik végig nézték a  kultikus, budapesti mozik halálát, a plázák betörésével. De jó hír azoknak, akik már unják a multiplexek sablonosságát, hogy megújulóban van a város art-mozi hálózata.
Aki már kóstolta a Vígszínház melletti Kino Café süteményeit és sajttortáit, az sosem feledi. A némileg átalakított moziban a legjobb művészfilmek mellett továbbra is lesz "sulimozi", és pedagógus filmklub is, no meg áfonyás sajttorta is!
Kino Café: XIII., Szent István krt. 16.


Fogyatékkal élőket foglalkoztató kulturális központ lesz, - az első a városban - diákkorom egyik emblematikus találkahelye, az egykori Vörösmarty mozi.  A felújítás után koncertterem, bár, kávézó és pékség kap helyet az épületben. 
Címe változatlan: VIII., Üllői út 4. Újranyitás: december 5.!!


Augusztusban bezárt az Örökmozgó, de október hónapban újra nyit, Art+Cinema néven. A moziban két nagy terem várja a nézőket a legjobb művészfilmekkel, filmklubokkal, kisgyerekes családosoknak gyerekműsorokat, diavetítéseket szerveznek, és itt szülőként is alkalom nyílik a nosztalgiázásra. Az angol nyelv szerelmeseinek pedig a Globe Színház és a Royal Shakespeare Company előadásaival kedveskednek.
VII., Erzsébet krt. 39.

És még egy jó hír, amire méltán büszkék lehetünk: a világ legszebb mozijai közé sorolták az Uránia és Puskin filmszínházakat. Már  a nevükben is benne van, hogy nem egyszerű mozikról van szó. Az Uránia Filmszínház 1894-ben épült, neo-mór stílusban, és eredetileg mulatónak szánták. Ma, Európa egyik legszebb vetítőterme, és ebben az épületben működik a Filmművészeti Egyetem is.

Méltó társa a ranglistán a Puskin, ami 1926 óta működik, és építésekor Európa legnagyobb filmszínházának számított. Felújítása során ügyeltek az építészeti remekek megóvására, külső-és belső eleganciáját Krisztián Sándor szobrászművésznek köszönheti, aki az Astoria és a Bristol Hotel díszítését is végezte.

Ha egy kis nosztalgiára vágyunk, akkor érdemes ellátogatni mindkét moziba, kizárni az esőt, bekuckózni a nézőtérre, mert a színes műsorkínálatnak köszönhetően a kasszasikerektől a művészfilmekig, mindenki talál magának valót.
Kellemes hétvégét!!