Nemcsak tabletet, de még mobil telefont sem lehet vinni az egyik nyári táborba, hallom az esti hírfolyamban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a gyerekek naponta legalább egyszer ne beszélhetnének a szüleikkel, amikor erre mindenki lehetőséget kap. "A gyerekek gyorsan megszokják a helyzetet, a változatos programok elragadják őket, inkább a szülőkkel kell harcolni, hogy ne csempésszenek "póttelefont" a hátizsákjukba!" - mondja az egyik táborszervező.
Emlékszem még, amikor a fiam először ment hosszabb időre az osztályával Soltvadkertre, és a megállapodás szerint, csak vacsora után hívhattuk őket, persze ha rajtam múlik, naponta többször rákérdeztem volna, hogy van? Ez érthető, hiszen a táborozás az első alkalom sok gyerek életében, amikor több napra kikerül a szülők védőszárnyai alól, ilyenkor mindkét oldalon nagy az izgalom. Különösen akkor, ha a gyerek hallani sem akar arról, hogy elmenjen, ebben az esetben érdemes együtt végig nézni a tábor kínálatot és befűzni egy osztálytársat, tesót vagy cimborát, hogy csatlakozzon.
Egy jó tábor több szempontból fejleszti a gyereket
Kilép a komfortzónájából, a mamahotel kényelméből, megtanul alkalmazkodni, döntéseket hozni, konfliktusokat kezelni, és attól, hogy erre képes volt anya és apa nélkül is, az csak növeli az önbizalmát! Ha olyan táborba megy, ahol a hobbiját gyakorolhatja, akkor a tudását még inkább el tudja mélyíteni, mint a családunk kilenc évese, aki ragaszkodott a programozó táborhoz, de megnyugtatta a szüleit, hogy utána két hétig nem nyúl a tabletjéhez! És az sem igaz, hogy a hegedülő gyerek utálni fogja a zenetábort, hiszen abban a helyzetben nem a több órás gyakorlásé lesz a főszerep, hanem az együtt muzsikálásé, de a fürdés és fagyizás is a program része, ahogy ezt egy zenetanártól hallottam.
Táborok túltolva
Létező jelenség, hogy a túlkínálattól megrészegülve sok szülő három-négy tábort is beszervez csemetéjének, a szabadidő hasznos eltöltse okán, és azért, mert nincs nagyszülői bázis.
"Ilyenkor mi is egy picit megpihenünk!"- mondja egy három gyerekes barátnőm, és hozzá teszi, hogy ennyi nekik is jár! Vitathatatlan, hogy a céltalan plázázás, és a négy fal közti tengődésnél mindenképp üdvösebb, ha közösségben van a gyerek.
Vekerdy Tamásnak gyakran felteszik a kérdést, hogy mit csináljanak a gyerekek a nyári szünetben? Ő szemrebbenés nélkül azt válaszolja, hogy leginkább semmit! Mert egy iskolás gyerek épp úgy be van fogva év közben, akár egy felnőtt. A nyár legyen a szabadság, a föltöltődés ideje, mert egy kirándulás, múzeumlátogatás, a társasjáték, a sport, de egy jó mozi közben is rengeteget tanul, semmi szükség ilyenkor "gyakorlásra".
Ahogy Rudolf Steiner is mondja: Nem kell az élményeket kutatni, azok mindenütt ott vannak!
Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalandtábor. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 5., szerda
2018. április 18., szerda
ALIG KÉT HÓNAP ÉS ITT A VAKÁCIÓÓ!!
A nyarat idéző áprilisi meleg sok szülőt ráébreszt arra, hogy itt az idő megtervezni a gyerek szünidei programját. Nem kis fejtörést okoz két és fél hónapot megtölteni pihentető, ugyanakkor élménydús tevékenységekkel úgy, hogy még a gyerek is jól érezze magát közben!
A táborszervezők már ősszel elkezdik tervezni a következő szezon programjait, amelyekből évről-évre színesebb, izgalmasabb a választék, mondhatni verseny alakult ki a táboroztatók között a gyerekek kegyeiért! Természetesen nem könnyű a választás, érdemes alaposan tájékozódni, megbeszélni a csemetékkel, nekik mihez lenne kedvük, ebben segítenek a tematikus oldalak, pl:
taborfigyelo.hu ahol 905 táborturnust találunk országszerte!
A közkedvelt, klasszikus táborok mellett sok újdonság jelenik meg a Mikuszi Suli kínálatában is:
-úszó-és görkoris tábor,
-úszó-és kosaras tábor,
-úszó-és focitábor,
-napközis-fejlesztő, ahová tanulási-, figyelemzavaros, és autizmussal élő gyerekeket várnak,
- lesz történelmi, és kockatábor, idén először ott alvós, kalandtábor is. A szokásos, félnomád Tiszatúra pedig felejthetetlen élményeket ígér, bátor vállalkozóknak!
A táborturnusok 2018. június 18-tól, augusztus 31-ig tartanak!
Május 31-ig történő foglalás esetén 10% kedvezmény!
A táborok részletes leírását itt találjátok:
mikuszitabor.hu
Ne felejtsetek el időben foglalni!!!

2017. május 24., szerda
MIÉRT JÓ A NYÁRI TÁBOR?
Hihetetlen, de ismét nyakunkon a vakáció, a gyerekek már vágják a centit. Mi szülők, pedig azon töprengünk, miként állítsuk össze a gyerek, és a család jól megérdemelt nyári vakációját idén is? Amikor már kilogisztikáztuk az összes lehetséges alternatívát, általában még mindig marad három hét a nyárból...jól tudják ezt a táborszervezők is, akik már ősszel elkezdik szervezni a következő szezon kínálatát.
Már tavaly extrém bőség uralkodott a táborkeresők oldalain, de a napokban közel négyszáz! napközis tábort találtam.
Nevezetesen:
130 öko tábort, 150 lovastábort, 128 kalandtábort, 395 sporttábort, 134 nyelvi tábort, 132 balatoni tábort, ami a tó északi és déli partját felölelő napközis táborokat jelenti.
Aki valami különlegesre vágyik, annak van már mesetábor, video-vágás-programozás, festő-és kerámia, színjátszó, állatterápiás, balett, hip-hop, királylányképző, és személyes kedvencem:
a top-modell tábor! A sort pedig még lehetne folytatni.
De mégis mire érdemes figyelnünk, ha gyermekünknek testhezálló programot szeretnénk találni?
1.Ne a saját kényelmünket tartsuk szem előtt, hanem a gyerek életkorát, temperamentumát, érdeklődési körét!
2.Beszéljük meg vele, mihez lenne kedve, akár válasszuk ki együtt a tábort, és ha lehet menjen vele tesó vagy egy barát is!
3.Fontos szempont, hogy az egy vagy két hét, ne a "gyerekmegőrzésről" szóljon, hanem változatos, közös tevékenységekről, mozgásról, élményszerzésről.
4. Tartalmazzon legalább egy meleg étkezést naponta.
5.Legyenek alternatívák rossz idő esetére.
6.Ha nem egyértelmű a tábor tartalma, leírása, akkor kérjünk referenciát, beszéljünk a táborszervezőkkel.
7."Ottalvós" táboroknál egyeztessük a "telefonálási időt", amikor beszélhetünk gyermekünkkel.
8. Vidéki táboroknál legyünk pontosan tisztában azzal, hová viszik a gyerekünket!
9. Ha már elengedtük a gyereket, bízzunk a táborszervezők tapasztalatában!
további gyerektáborok: www.gyerektabor-kereso.hu
www.mikuszitabor.hu
Izgalmas, élménydús táborozást minden gyereknek!
Pápai Ildikó
Mikuszisuli

2015. június 14., vasárnap
EGY, KETTŐ, HÁROM: VAKÁCIÓÓÓÓ!!!!!!!!!!
Az idei, 181 napból álló tanév hivatalosan június 15-ig tart, de a legtöbb iskolában már 12-én véget ért a tanítás. Egy-két helyen még tanévzáró lesz a napokban, de közel 1 millió 267 ezer diák számára elkezdődött, a két és fél hónapos nyári szünet.
És ezzel együtt a bonyolult, logisztikai munka a szülők, a család részéről, hogy hová is tegyük a gyereket, ahol jó kezekben, játékosan és élménydúsan, de főként biztonságban telik az idő?
Hogy milyen lesz a gyerek, a gyerekek vakációja, az nagy mértékben tőlünk, szülőktől is függ, és akkor járunk jó úton, ha nem a mi komfortzónánkon belül keresünk megoldást a gyerek számára, de figyelembe vesszük az életkorát, érdeklődését, habitusát, és természetesen a véleményét is. Ha még nem találtunk nyári tábort, akkor még most sem maradtunk le semmiről, érdemes az interneten és a baráti körben tájékozódni.
Persze van olyan gyerek, - az enyém is ilyen -, aki hallani sem akar ott alvós táborról, de annak is van módja a számtalan, izgalmas, napközis tábor közül válogatnia. Érdemes figyelni a budapesti gyerekprogramokat is, mert a múzeumok, játszóházak, mozik többféle kedvezménnyel csalogatják a gyerekeket.
És hogy meddig tart a vakáció más országokban?
-az USA-ban és Mexikóban júniustól-szeptemberig,
-Ázsiában változó, többnyire időjárásfüggő is, de leginkább márciustól-júniusig,
-Japánban mindössze 1 hónapot pihenhetnek a diákok,
-Ausztráliában december 20-tól január végéig tart a szünet
-Európai szomszédainknál a hazaihoz hasonlóan június végétől augusztus végéig vakációzhatnak a gyerekek.
És hogy mennyi az ideális nyári szünet?
Sokszor merül fel a kérdés,hogy talán nálunk túl hosszú a vakáció, de a szakemberek szerint a tökéletes regenerálódáshoz 2-3 hónap szükséges, arról nem is szólva, hogy hazánk klímája nem is alkalmas arra, hogy a kánikulában érdemi munka legyen az intézményekben. Erre jó példa a fiam iskolája, ahol már májusban ömlik be a meleg az ablakokon, redőnyre nincs pénz, a klíma pedig csak álom, hiszen a fénymásoló papír beszerzés és komoly kihívást jelentett ebben az évben!
Így a gyerekekhez hasonlóan én is a hosszú szünetre szavazok!! Kedves szülők töltsenek minél több időt a gyerekeikkel, szerezzenek minél több közös élményt, hogy legyen mire visszagondolni a borús, őszi napokban!
Hajrá, vakációra fel!!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)