MI LESZEK, HA NAGY LESZEK?

Erre a kérdésre 11.osztályos Gergő fiam, aki autizmussal él, azonnal rávágja, hogy "játéktesztelő". Ilyenkor egyrészt örülök, mert van elképzelése arról, mit csinálna szívesen, másrészt rettenetesen aggódom, hogyan találunk valóban neki való helyet? Persze nem kell autista gyereket nevelni ahhoz, hogy a pályaválasztás kérdése sötét árnyként lebegjen a szülők feje felett.

Szüleink nyomdokain?
Valamivel könnyebb, de akár nehezebb  helyzetben is lehetnek azok a gyerekek, ahol családi örökség egy jó szakma vagy generációkon átívelő hivatás. Fiam osztálytársa Andris, amint leérettségizik, máris a családi autószerelő műhelyben fog dolgozni, öt éves kora óta lesi nagyapja minden mozdulatát, iskolaszünetekben is a műhelyben lóg. Legkedvesebb gyerekkori barátnőm erős, szülői nyomásra végezte el az orvosit, ő tanár szeretett volna lenni, de ma már hálás az apai szigorért. Szinte magától értetődő volt, hogy gyerekeit is erre a hivatásra tereli.

Több felmérés igazolja,hogy a munkaerő-piaci trendeket még ma sem ismerik sem a szülők, sem a fiatalok, változatlanul a divatszakmák érdeklik a tizenéveseket, és hogy meg lehessen belőle élni. Sokuk nincs tisztában tovább tanulási lehetőségeivel, és saját képességeivel sem. A szülők általában felfelé nyomják a gyerekeiket, hogy legalább eggyel magasabb képzettséget szerezzenek náluk.  Ezt jól mutatja, hogy az utóbbi évtizedben 43-ról 32 százalékra csökkent a szakmunkásképzőbe jelentkezők száma, miközben a szakközépiskolába, gimnáziumokba jelentkezőké 27-ről 35 százalékra emelkedett, a felsőoktatásba kerülők aránya pedig a rendszerváltás óta megnégyszereződött!

Fiús vagy lányos szakma?
Egyértelműen bejósolható, hogy a mai kamaszok jó része informatikához közeli munkakörben fog dolgozni, és egyre több számítógépes szakember vallja, hogy  a művészetek és sportok mellett az algoritmusok használata és a programozás egy szintje is az alapműveltséghez fog tartozni. Mégis nehéz megszabadulni attól a sztereotípiától, hogy az informatika fiús szakma, hiszen a lányok éppoly kreatívak lehetnek ezen a területen, mint ahogyan egy férfi képes kiteljesedni a gasztronómia világában. 

De mit akarnak a fiatalok?
Egy, a British Telecommunications felkérésére,  a Medián által végzett felmérés szerint a mai 14-25 évesek 64%-a szívesebben dolgozik majd munkahelyen, mint otthonról, de 53%-nak fontos, hogy legyen lehetősége rugalmas-vagy részmunkaidőre. A fiatalok 58%-a gondolja, hogy tíz év múlva alkalmazott lesz, 40%-uk inkább vállalkozóként képzeli el a jövőjét. 
420 ezer forint - ezt tartják ma jó fizetésnek a Z generációsok, amiből szerintük, meg lehet alapozni későbbi éveiket.
Emellett sokan, különösen a 20-25 évesek terveznek külföldi munkavállalást leginkább az USA, Anglia és Németország került szóba.
Szülői felelősségünk, hogy felkínáljunk több lehetőséget!
Száz, de még ötven évvel ezelőtt is a családi minta öröklődött a pályaválasztásban, kevésbé törődtek a pályaalkalmassági elméletekkel. Ma már azonban egyre ritkább, hogy valaki pályakezdés után még harminc évvel is ugyanazon a munkahelyen üljön, a legfrissebb kutatások szerint egy aktív munkavállalóra 5-7 pályakorrekció vár a nyugdíjkorhatár betöltéséig, és ebben komoly szerepet játszik a megélhetés.

Vágyak kontra valóság
Egy kedves ismerősöm lánya emelt szintű érettségit tett egy vidéki város jó nevű gimnáziumában, nem volt még konkrét elképzelése hogyan tovább? Szeretett volna gondolkodási időt kérni a szüleitől, de egyiküknek épp megszűnt az állása, így a lánynak munkába kellett állnia. Barátnője fodrásziskolába ment, neki is tetszett az ötlet,  és most a megyeszékhely egyik legnépszerűbb szalonjában dolgozik. Lakást bérel, autóra gyűjt, önállóan él.
A mai fiataloknak a megélhetés mellett legalább olyan fontos az életstílus, és hogy amire vágynak, az elérhető-e a választott hivatással, és ehhez ma már az érettséginek nem sok köze van, de a tehetségnek, rátermettségnek, vállalkozó kedvnek és  kreativitásnak annál inkább.

Pápai Ildikó
életvezetési tréner

forrás:
eduline.hu
csaladilap.hu
jobangel.hu

Az erő velünk van

A tegnap reggeli esőt bámulva jutott eszembe, milyen zseniálisan tudták megfogalmazni elődeink a hónapok jelentéstartalmát. November...enyészet hava, mondja a népi kalendárium, vagyis a természet szépségének, frissességének elengedése, az őszi, betekaritási munkák vége, a föld pihenőideje. Milyen jó is volna a természettel együtt visszahúzódni egy időre, befelé fordulni, és a szobai kislámpa meleg fényénél olvasni, gondolkozni, feltöltődni, semmit csinálni, ahogy Micimackó mondaná.

Ehhez képest enyhe lefolyású depressziót diagnosztizálok magamon,  elindítok egy mosást, és kizárólag  két dologra tudok koncentrálni: 1. melyik középiskolába fogják felvenni nyolcadikos, modellszépségű, angyali lelkű, autista fiamat, 

2. mikor kezdjem el a karácsonyi nagytakarítást? A két dolog fajsúlyossága meg sem közelíti egymást, mégis jelentős nyomást gyakorolnak az idegpályáimra. Az elsőre nehezebb a válasz, bár az biztos, nem versenyistállóba fogom vinni, de abból az iskolából, ami fel van készülve autista diákokra, négyet tudtam levadászni és meglátogatni az utóbbi napokban....szóval ezzel kelek, ezzel fekszem, a kettő között pedig ott az élet.

Egy kedves barátnőm hívott fel azzal, mintha a kiégés jeleit vélné felfedezni magán, pedig még csak most jön az év végi hajrá. Kicsit sajnáltuk magunkat, és abban egyeztünk meg, hogy jogunk van szarul érezni magunkat, nagyjából két napig.

Miért is? Mert a világ változik, a klasszikus női szerepek alig. "A nőnek a tűzhely mellett(is) a helye"- tartja az idézet, és ha a fiam az apjával akar csavarogni menni, akkor csak annyit mond: "Anya, Te maradj itthon főzni!" - ugye milyen érdekes? Akár azt is mondhatná, hogy maradjak itthon olvasni! Szóval ma már senki nem kényszerít minket semmire, de a nő, aki karriert akar, annak bűntudata van, a családanya, aki  otthon szeretne maradni, értéktelennek érzi magát, a középkorú pedig úgy hajt, mint egy öszvér, hogy hasznosnak, értékesnek tartsák. És mindennek ellenére tudjuk, hogy a nő a család szíve, lelke, aki megtölti színekkel a hétköznapokat, megtölti csillogással az ünnepeket. Anyák, nagymamák, dédmamák ősereje ez, ami még a legnehezebb napokban sem hagy el bennünket. Ez a női erő, ami velünk van.

Pápai Ildikó