A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párkapcsolat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párkapcsolat. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 12., szerda

DOBOZOK ÉS SZÍNES DRÓTGOMBOLYAG

Minden házasságban vannak jó dolgok és vannak problémák. Szeretjük a jót, de ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzeltük, a másik nem úgy érez, ahogyan mi,  az nem tetszik nekünk. Pedig a kölcsönhatás törvénye a párkapcsolatokra is igaz, a jó és a rossz sem létezhetne egymás nélkül.


Randevú egy életen át
"A házasság egyáltalán nem olyan nehéz dolog, mint amilyennek sokan tartják, csak tudni kell kezelni." - mondja egy népszerű párterapeuta, Mark Gungor, és erre a képességünkre igyekszik felhívni a figyelmet a húsz éve Angliából indult, de ma már 21 országban, köztük itthon is évről-évre megrendezett 
Házasság Hete programsorozat.
Az események között találunk neves házaspárokat és párkapcsolati szakembereket, akik saját példájukon és tapasztalataikon keresztül mutatják be, hogy miért jó együtt élni. 


Férfi agy kontra női agy
Semmi sem különbözik annyira egymástól mint ez a két rendszer, ahol az érzelmekkel túlfűtött drótgombolyag áll szemben a dobozok rendszerével. A férfi agya ugyanis kis dobozokból áll, ahol mindennek külön rekesze van: autónak, pénznek, munkának, gyereknek, feleségnek. Lényeg az, hogy ezek a dobozok ne keveredjenek egymással. Ha egy férfi valamilyen témáról beszél, kinyitja az odaillő dobozt és előszedi a belsejét, majd becsukja és visszateszi a helyére.
De a legkedvesebb doboz teljesen üres! Mark Gungor ezt a "semmi dobozának" hívja, és azt állítja, hogy a férfi, amikor csak tudja előveszi. 
Hosszú évek tapasztalatával mondom, hogy épp akkor, amikor azt közöljük velük, hogy  "beszélnünk kell"!



Mi nők, azonban erre nem vagyunk képesek, mert egyszerűen nem tudunk kikapcsolni! 
A mi agyunk olyan, akár egy drótgombolyag, minden mindennel összefügg: a pénz az autóval, az autó a munkával, a munka a gyerekekkel - és ezeken a drótokon át állandóan az érzelmeknek nevezett energia áramlik.


Lássuk csak a vacsora utáni tipikus beszélgetést, amikor mi, nők szeretnénk mindazt elmondani, amit a színes drótgombolyaggal egész nap feltekercseltünk, miközben a férfi már réges-régen visszavonult a "semmi dobozába".
Ez a helyzet azután feszültséget generál, hiszen az egyik fél  kapcsolatot akar teremteni, a másik fél pedig már oldaná a napi stresszt, "pihenni" szeretne.


Ne harcoljunk a különbségek ellen
Ebből is látszik, hogy  a problémamegoldást mindketten másképp képzeljük el, még akkor is, ha egyébként szeretjük és megértjük egymást.  "A jól működő párkapcsolat nem a véletlen műve." - mondja Mihalecz Gábor pár-és családterapeuta, számtalan sikerkönyv szerzője. A szakember szerint minden házasságnak két változata van, az egyik az, amit jelenleg látunk belőle, a másik pedig a rejtett verzió, az amivé a kapcsolat  egy kis odafigyeléssel válhatna. 
Rengeteg eszköz van a kezünkben, hogy szeretetkapcsolatainkat  jobbá tehessük mondja, és neki mindenképpen elhihetjük!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner

további programok a házasság hetén:
hazassaghete.hu/kozponti-programok




2019. február 6., szerda

DRÁGÁM, ADD AZ ÉLETED!

Ez a címe az egyik kereskedelmi csatorna kihívásokkal teli házaspár show-jának, és valljuk be őszintén, semmi túlzás nincs ebben a címben, ha a saját házasságunkra is gondolunk. Boldogító igen-t rebegve ugyanis sejtelmünk sincs arról, mivel fog járni az 5-10-20 vagy akárhány év, amit együtt brusztolunk végig.


Randevú egy életen át..
olvasom egy programajánlóban, ami a Házasság hetére hívja fel a figyelmet, amit idén 12. alkalommal rendeznek meg egyházak és civil szervezetek, és amiről én most hallok először, elnézést kérek. Pedig házas vagyok, és nem tegnap kezdtem. Az országos rendezvénysorozat arra igyekszik fókuszálni, hogy a házasság igenis érték, a család pedig megtartó erő, ebben az értékvesztett világban. Ez a hét az elköteleződés ünnepe...,olvasom tovább, és közismert, emblematikus házaspárok fognak előadást tartani arról, hogyan lehet megalapozni, fejleszteni, ápolni és megvédeni a párkapcsolatunkat éveken át, vagyis együtt maradni valakivel, aki szinte mindenben különbözik tőlünk!


"A boldog házasság egyetlen titka a megfelelő személy kiválasztása."   (Michelle Pfeiffer)

Szerelem kontra evolúció
Kedvenc pszichológusom, Szendi Gábor szerint a szerelmi házasság tele van önbecsapással. A kölcsönös rokonszenv, a barátság, sőt még az érdek által vezérelt kapcsolatokban is több a reális emberismeret. Nincs "igazi", egyszerűen nem létezik. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből gyúrhatna egy "igazit". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül becsiszolódott, vagyis "igazivá" vált!


Na, igen, egy kapcsolat sokféleképpen lehet jó vagy rossz, hiszen a benne élők is sokfélék, és idővel változnak az igényeik, ami általában nem szimultán történik.
 Most Te is felsóhajtasz!
Mert a türelemmel, a megértéssel, az alkalmazkodással nem lenne semmi probléma, ha mindkét fél beletenné a magáét. Mert a hétköznapok mókuskerekében épp az illúzió foszlik szerteszét,  hogy valamikor mégiscsak ő volt nekünk a nagy Ő, akiért az egész cirkuszt bevállaltuk. Kell tehát lennie valaminek, amit úgy hívunk: együtt rezgés, egymásra találás vagy az egész, szerelemnek nevezett valami csak mézesmadzag, és az evolúció, meg a szaporodási ösztön a magyarázat mindenre?
Nem hiszem.
Valamikor őt választottuk. Mi tetszett benne? Talán a szeme, a mosolya, a kedvessége, a figyelme? Naponta, amikor látjuk esendőségét, influenzajárvány idején a bedagadt orrát, a jól sikerült nyaralás során újra beleszeretünk, megint nevetünk a viccein, majd hazaérve fejére olvassuk a hibáit, hiszen még mindig mellettünk van. Ilyenkor gondoljunk arra a fiúra és lányra, akinek egykor meg akartuk ismerni lelkének minden apró titkát. Véletlen volna, hogy még mindig együtt vagyunk?


Figyeljünk az arányokra!
Abban talán egyetértünk, hogy mindegy, férfiról vagy nőről van-e szó, egyszerre vágyunk a biztonságra és az izgalomra, ezzel a paradoxonnal éljük le az életünket! Ismerek egy olyan párt, ahol tányércsapkodás után is szerelmesen bújnak össze, és olyat is, ahol a férj csak legyint, ha a felesége hetek óta próbál vele beszélni, miközben imádja az asszonyt, csak konfliktushelyzetben leblokkol. Közismert színésznővel készítettem interjút, amikor kapcsolatairól kérdeztem azt felelte, hogy citromból nem lehet narancsot facsarni. Azt a férfit, aki nem olyan tökéletes, mint a nő, ellenben szeret, és szerethető, az igenis meg kell simogatni. A kölcsönös törődés, a valódi érdeklődés, az élmények megosztása és  a humor, a legjobb házasságmentő!

"Néha megkérdezik, mi a titka a hosszú házasságunknak. Minden héten kétszer időt szakítunk arra, hogy elmenjünk egy étterembe. Finom, gyertyafényes vacsora, lágy zene, tánc. A feleségem kedden megy, én pénteken."
(Henry Youngman)

Mit mond a szakértő?
Egy sikeres párkapcsolat nem a véletlen műve! - mondja
 dr. Mihalec Gábor, pár-és családterapeuta, számos sikerkönyv szerzője, aki szerint a kapcsolat minőségén folyamatosan dolgozni kell, hiszen közös életüknek mindig a benne élők a legjobb ismerői, és egymás erőforrásai is egyben. Akik úgy érzik, külső segítségre van szükségük, azok se "csak" a terapeutától várják a csodát, nagyon fontos, hogy érezzék az elkötelezettséget egymás iránt!

Az emberi érzelmek kiszámíthatatlanok, még évek múltán is, és egyetértek  Woody Allen-nel, aki a házasságról úgy fogalmaz: "...húsz-harminc-negyven évig együtt ébredni valakivel, sokkal nagyobb csoda, mint szétválasztani a
Vörös-tengert."


Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com


Házasság hete programjait itt találod:
programturizmus.hu/ajanlat-hazassag-hete.html