LÚZER-E AZ, AKI NEM SIKERES?

Egy harmincas évei közepén járó, kellemes megjelenésű, éles eszű férfi sittes zsákokat cipel építkezéseken, de szabadidejében frappáns weboldalakat szerkeszt, remekül programoz, olyan rendszerhibákat hárít el, amelyekre a szervizben csak ingatják a fejüket. Mindezt baráti szívességből, szinte ingyen, ha van elég türelmed kivárni a számtalan ígéretet követő, néhány hónapos "határidőt". Hogy miért nem vállal jól fizető, programozói állást azt feleli, nem bírja a kötöttségeket.

Erre a típusra hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy lusta, örök vesztes, vagyis lúzer, mert életkilátásait megjósolva, vélhetően még tíz év múlva is itt fog tartani.
De mit is jelent "lúzernek" lenni és egyáltalán vesztes-e az, aki mai mércével mérve nem sikeres?
Meglepő tény, hogy a lúzer kifejezés épp egy olyan időszakban és kultúrában született, ahol egy vadonatúj, ma már a világ legfejlettebb iparága indult útjára. Számítógépes környezetben, úgy 1975 körül Amerikában jelent meg a kifejezés, amikor vidám hacker-ek úgy gondolták, hogy a "user" vagyis felhasználó szót átírják "loser"-re, és a kezdeti felháborodás után a szóból,  egy segítő opció is született.

Tükörfordítása  azonban "vesztes", és ha a fenti példát vesszük alapul, és maradunk a számítógépes nyelvezetnél, akkor felnőtté válásunk során azok a "driverek" működtetnek minket, amelyeket otthonról hozunk, és amelyek általában úgy szólnak, hogy "erőltesd meg magad", "tégy meg mindent azért, hogy valamiben eredményes legyél", "tanulj-fejlődj"! Ellenkező esetben a világ reménytelen, tehetségtelen baleknak fog címkézni minket.

Pedig a hosszútávú elégedettség, a külső környezet ismeretében csak kis részben, pusztán 10%-ban bejósolható, mondja Shawn Achor, bestseller író és boldogságkutató. A maradék 90%-ot csak az adott élethelyzetet vagy pillanatot a saját bőrén tapasztaló személy tudná megmondani. Ez a nagyobb rész az a sajátos mód, ahogyan az egyén látja a világot maga körül, függetlenül attól, hogy az ténylegesen milyen.

Vagyis, ha saját megelégedettségünket folyton egy jó teljesítményhez fogjuk igazítani, ritkán leszünk boldogok, mert mindig feljebb kerül a "léc"! Ha azonban olyan tevékenységekkel vesszük körbe magunkat, melyek a hétköznapokban is örömforrásként szolgálnak, pl. séta, edzés, meditáció, főzés vagy egyéb jó cselekedetek, amelyekben el tudunk mélyülni, akkor az örömérzet hatására agyunk ráhangolódik egy új mintára, és sokkal pozitívabbnak fogjuk észlelni a külvilágot.
Épp úgy, ahogyan a szóban forgó fiatalember, aki hetek óta válasz nélkül hagyott esemesek után végre felbukkan, hogy ránézzen a számítógépünkre, és arra a kérdésre, hogy mi  történt vele mostanáig, azt feleli: "hú, sok minden, de volt benne jó is!" - majd kér egy kávét, ránk mosolyog majd belemélyed a monitorba.

Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com

TE HOVÁ TARTOZOL?

Az új év első napjaiban még marad elég érzelmi muníciónk a Karácsonyból, épp annyi, hogy szépnek lássuk az előttünk álló  ismeretlen, titokzatos, de reményteli  esztendőt. Szilveszter után tíz nappal már árnyaltabb a helyzet. Döbbenten látom, hogy a közösségi oldalon egyre-másra követik egymást az enyhén fogalmazva is lehangoló, kárörvendő vélemények, még olyan témában is, mint egy magyar film sikere egy rangos, nemzetközi filmes díjátadó gálán! Elképedve és értetlenül álltam, ültem az olvasottak előtt.

Hogy miként látjuk magunk körül a világot, az természetesen nagyban függ saját, egyéni belvilágunktól. Környezeti, szociális, egészségügyi, vagyoni helyzetünk is szerepet játszhat abban, hogy képesek vagyunk-e a derűlátásra, az empátiára vagy inkább borúsan szemlélődünk.
"A történésekbe mi magunk látunk bele ezt vagy azt. Az optimizmus és a pesszimizmus két önbeteljesítő jóslat. Az optimista általában azt várja, hogy a dolgok jól alakuljanak, a pesszimista ennek az ellenkezőjét gondolja." - írja Szendi Gábor -Értelmes szenvedés: A boldogság című könyvében.
 Az optimista még a kudarcban is csak tapasztalatot lát, amely megtanítja őt arra, máskor hogyan csinálja! 
Nézzük csak meg a sikeres embereket: pont abban különböznek másoktól, hogy szívósabban, állhatatosabban tudnak dolgozni a kitűzött célért. Akik egy ponton feladják, azok általában úgy ítélik meg, hogy célkitűzésük irreális volt, és ha más hibát nem tudnak felróni maguknak, akkor a nekik kijáró sorsot hibáztatják. - teszi hozzá a népszerű pszichológus.

Az "ide nekem az oroszlánt is" típusú emberek lelkesedése irigylésre méltó, de nem árt, ha reális célokkal párosul! A túlspilázott optimizmus felesleges energiákat emészt fel, és nagyobb a csalódás esélye is.  Ha ismerjük a képességeinket, a munkabírásunkat, és olyan emberekkel vesszük körbe magunkat, akik kompetensek, motiváltak, és inspirálnak bennünket a célunk elérésében, akkor  jó úton járunk.
A derűlátó emberek még egy sajátossága, hogy jövőorientáltak, vagyis  "átmeneti nehézségeik" ellenére hisznek egy szebb jövőben, és tesznek is érte!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner

Mindent a maga idejében

Ildicoaching

"Január a hónapok hétfője" - szokták mondani, és mint első hónap az évben, kiválóan alkalmas, hogy az elseje után megtett fogadalmak tükrében, újra áttekintsük a ránk váró feladatokat. Mindennapi életünk megtervezéséhez jó esetben kézbe vesszük a naptárat és bevéssük a teendőinket abban a reményben, hogy ezeket minél rövidebb idő alatt sikeresen meg tudunk majd oldani. Sosem lesz azonban ELÉG időnk arra, hogy mindent elvégezzünk, így érdemes olyan rendszert kialakítani, ami azokat a dolgokat helyezi előtérbe, amelyeknek legnagyobb pozitív hatása lesz az életünkben! 
Az átlagember azonban épp az ellenkezőjét teszi, gyorsan elvégzi rutinfeladatait, és a fontos, akár sorsfordító döntéseket addig halogatja, amíg észrevétlenül kicsúszik az időből!