"Kéz a kézen" - avagy bizalom a vízben és a parton
Ha értelmi vagy mozgássérült gyermeked van, jól ismered a terápiák, fejlesztő foglalkozások labirintusát, és a hosszú utat, amíg megtalálod azt a helyet, ahol a szakmai hozzáértésen túl megkapod azt is, amit úgy hívnak: bizalom. Bizalomra, empátiára pedig a gyereknél jobban talán csak mi, szülők vágyunk, amikor gyermekünket másokra bízzuk.
És hogy létezik ilyen hely, ahol az empátia mellett még a mosolyunkról is gondoskodnak, arról Panka édesanyja, Klára mesél:
Pankával 5 éves kora óta járunk a Mikuszi Suliba, először Petrához, és most Mikához. Szakemberként és szülőként is volt alkalmam számos fejlesztő helyen járni korábban. Bátran mondhatom, hogy Mikáék minden szempontból magasra teszik a mércét, legyen szó az oktatás színvonaláról vagy a kollégák gyermekekkel szembeni hangvételéről.
Magam részéről mindig ellenszenvvel viseltettem az úszómesterek iránt, mert a szokványos kép élt bennem: mester a partról dirigál, gyerek küszködik a vízben, mester ordít, gyerek szenved, szülő feszül, izzad a parton, a végeredmény pedig nulla.
A Mikuszinál először is vízben dolgoznak a gyerekekkel együtt, amíg csak szükség van rá. Kezdetben "kéz a kézen" módszerrel, ami különösen az autista gyerekek esetében fontos, mivel náluk nagyon gyakori az érzékelési probléma.
Fantasztikusan jó hangulatúak az óráik, akárcsak nyári táboraik, ahol megoldják a különleges gyermekek egyénre szabott megsegítését is, nincs számukra lehetetlen helyzet!!
Csak ajánlani tudom azoknak a szülőknek, akik gyermekeiknek egyénre szabott úszásoktatást, fejlesztést szeretnének, nem mellékesen, nagyon jó hangulatban. Remélem elég bizonyíték, hogy immár 15 éve isszuk és szeljük a Dagály vizét, egy éve pedig már partról kapja az instrukciókat Pankám is, de Mika még mindig nem ordít.....
És hogyan látja az órákat Panka?
Mikához egészen kicsi korom óta járok. Mindig nagyon jó vele dolgozni. Nehéz időket is végig csinált velem.
Nagy szeretettel, és óriási elfogadással áll mellettem.
Kedves Olvasóink! A szülők és gyerekek véleményével a jövőben rendszeresen jelentkezünk! Facebook oldalukon szívesen várjuk kérdéseiket, véleményüket, észrevételeiket!!
Pápai Ildikó
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: testmozgás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: testmozgás. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. január 28., csütörtök
2015. május 19., kedd
TÁBORI KISOKOS - SZÜLŐKNEK
Ha még nem találtál nyári tábort a gyereknek, akkor ne késlekedj, mert a legjobb ár-értéket nyújtó táborok férőhelyei gyorsan fogynak!
DE: mire figyeljünk táborválasztásnál?
1. NE a saját igényeinket akarjuk kielégíteni, de vegyük figyelembe a gyermekünk életkorát, habitusát, játéktevékenységét.
2. A tábor ne csak gyerekfelügyeletről szóljon, de sok-sok játékról, testmozgásról, élményszerzésről.
3. Napi egy meleg étkezést tartalmazzon a szolgáltatás.
4. Rossz idő esetén legyen megjelölve több alternatíva.
5. Ha nem egyértelmű a tábor leírása, és bizonytalanok vagyunk, bátran keressük meg a táborszervezőt és kérjünk információt!
És ha már megtaláltuk a legjobb helyet a gyereknek, gyerekeknek, akkor dőljünk hátra, igyunk meg egy jeges kávét, olvassuk el az újságokat, menjünk el bicajozni, mert élvezni fogjuk, hogy nem kell megállnunk minden kavicsnál vagy csak rendezzük a heti nagybevásárlást felesleges körök, cukros üdítők, chips-ek,
és haszontalan kacatok nélkül.
Jó választást kívánok
Pápai Ildikó
anya
életvezetési tréner
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

