A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önkéntesség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önkéntesség. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. január 16., csütörtök

AKIKNEK NEM FONTOS A PÉNZ

Úgy néztem a gyerekem osztályába érkező önkéntes, brazil egyetemistára, amikor  a tanító néni közölte, hogy két hónapig ez a fiú fogja az angol órákat tartani, mint egy csodabogárra. Ez tíz éve volt, azóta megszámlálhatatlan felhívással találkozom, hogy épp kórházi meseolvasókat, állami gondozott babákat ölelni vágyókat, idősek otthonába, a lakókkal társasjátékozó fiatalokat keresnek. Az önkéntességre hívás ma már az élet minden területét lefedi, mert az emberi találékonyságnak, segíteni akarásnak nincs határa!


Miért csináljuk?
Komoly tévhit, hogy az önkéntesség az unatkozó háziasszonyok hobbija. Az altruizmus vagyis amikor másokon segítünk a jutalmazás igénye nélkül, nemcsak a középkorúakban merül fel. Az iskolás gyerekek szocializációja során például fontos cél, hogy a mindenkori közösségük aktív tajgaivá váljanak. Egy új típusú önkéntesség is megjelent a fiatal felnőttek részéről, akik számára inkább gyakorlat és a kapcsolati tőke megszerzése, mégis sokat jelent. De az önkéntesség segíthet a nyugdíjas korosztálynak is, az elszigetelődés, a betegségekbe menekülés helyett lehet alternatíva.


Egy a sok közül?
Zöldebb, boldogabb város, egészségesebb városlakók? Erre a kérdésre keresi a választ a Messzelátó Egyesület önkéntes közössége. Csapszerelés, ökológiai programok tartása rendezvényeken, sokszínű és a közösség igényeit szem előtt tartó csapat a fenntartható életmódra, a környezetvédelemre és az egymástól tanulásra helyezi a figyelmet. Szeretik a várost, nem akarnak kiköltözni, itt akarják megtalálni  mindazt, ami örömteli, egészséges, és a természettel összhangban van, és  segít visszaállítani a megbomlott harmóniát.


Tevékenységük során arra igyekeznek felhívni a figyelmet, hogy ha 2050-ig több ezer ember legalább 1 szokását megváltoztatná a környezet állapotának javításáért pl.  zöldít, tudatosan fogyaszt, nem termel hulladékot vagy egy dolgot ad a helyi közösségének pl. támogat, megoszt, akkor egy egészségesebb jövőt hozhatnánk létre együtt!


Európában kb. 92-94 ezer ember önkénteskedik, leginkább Ausztria, Németország, Hollandia, és a skandináv államok járnak az élen. Hazánk az unió 28 országa közül a 20. helyen áll az önkéntességben való részvételben.


Ő miért csinálja?
Zádori Henriettát évek óta ismerem, tagja az érdi rászorulók csoportjának, rendszeresen adományokat gyűjt, szortíroz, eljuttat családokhoz, kézműves termékeivel fogyatékkal élő gyerekeknek gyűjt, legutóbb a Szikra Tehetséggondozó Egyesületet hozta létre, ahol atipikus tehetségeket, autizmussal élő gyerekek és szüleik érdekképviseletét, támogatását látja el.
"Minden ember, ha egy picit adna magából, már jobbá tehetnénk a környezetünket. Segíteni, adni fantasztikus érzés, jó ügyért kiállni motiváló. Mi is voltunk mások segítségére rászorulva és nagyon jól esett a támogatás. Kisfiamnak is azt tanítom, hogy nem kell feltétlenül anyagi dolgokat adományozni, hanem egy szó, egy mosoly, egy tett is fontos! Nem érzem magam sem egyedinek, sem különlegesnek, egy vagyok a sok közül, de egy életünk van, és egy van  a gyermekeinek is. Kötelességünk jónak lenni, hogy az ő jövőjük is jó lehessen!"

Pápai Ildikó 
életvezetési tréner

Néhány önkéntes lehetőség:
humusz.hu
tegyeljot.hu
unicef.hu
maltai.hu
önkéntes.hu

2019. január 16., szerda

ELÉGEDETT VAGY BOLDOG AKARSZ LENNI?

Január közepe felé lassan már érezzük, hogy nem a nagy fogadkozások, és grandiózus tervek jelentik majd számunkra az elégedettséget, sokkal  inkább a hétköznapok rohanás nélküli, teljesebb megélése. "A boldogságot nem a génjeinkben vagy a pénztárcánkban hordozzuk, nem függ a karrierünktől, de még a szépségünktől sem (ezzel azért vitatkoznék, a szerk.)!"- mondja Catharine Reichel pszichológus.


Minden napra egy Flow!
Ki kellene takarítani a gyerekszobát, fel kellene fúrni végre a polcot a konyhában! Ezeket a hétköznapi tevékenységeket sem kellene felesleges nyűgnek tekintenünk, hiszen ha teljes odafigyeléssel végezzük, akkor ezek a feladatok is kicsi, ám értékes boldogságfaktorokká válnak!
Erre jutottak a Harvard Egyetem kutatói, amikor váratlanul felhívtak telefonon embereket, és azután érdeklődtek, hogy éppen mivel foglalatoskodnak? A beszélgetésekből kiderült, hogy messze azok voltak a legelégedettebbek, akik teljes mértékben arra a dologra koncentráltak, amit éppen csináltak, mindegy, hogy épp kádat súroltak, vagy könyvet olvastak. 

Aki a pillanat mágiájából hosszú távon is profitálni szeretne, az koncentráljon az "itt és most-ra"! Ennek a stratégiának egyik vezéralakja Eckhart Tolle, filozófus, és könyve, a 
"Most!" arról szól, hogy a jelen ereje milyen izgalmas felismeréseket tartogat és konkrét útmutatásokat ad azzal kapcsolatban, hogy az odafigyelés és a tudatunk kikapcsolása által hogyan vetkőzhetünk le berögzült viselkedési mintákat, és hogyan találhatjuk meg az utat az elégedettebb élethez.
Ezt - a tevékenységünkbe merülő mély, felszabadító érzést Csíkszentmihályi Mihály, Széchenyi-díjas pszichológus, "flow-élménynek" nevezte el, ami az összpontosított elmeállapot pszichológiai megfelelője.


Hinni és bízni magadban
Nem véletlenül mondják,  hogy a hit hegyeket képes elmozdítani. A gondolat és a meggyőződés, hogy képesek vagyunk valamire, az képezi realitásunk alapját.  A hit, mint boldogságfaktor azonban nem feltétlenül isten ajándékáról vagy a mély spiritualitásról szól, hanem inkább arról, hogy  képesek vagyunk kikapcsolni az egónkat, annak minden szükségletével és félelmével együtt, és rábízzuk magunkat a felsőbb hatalomra, a gondviselésre." - mondja a pszichológus.


Néhány egyszerű tipp, hogy levezessük a szorongást, az aggódást, és a jelenben tudjunk maradni:
- álljunk meg néha, és lélegezzünk tudatosan
- zuhanyozás közben koncentráljunk arra,hogy a víz megérinti a testünket, figyeljünk a szappan illatára, merüljünk el a csobogás hangjában
- végezzünk rendszeres testmozgást, mert kikapcsol, segít csak arra az egy dologra koncentrálni
-evés közben figyeljünk az étel ízére, illatára és a rágásra
-jolly-joker pedig, ha megtanulunk akár néhány percig is meditálni.
Mert mindegy, hogy kellemes vagy éppen kellemetlen dolgot csinálunk - az idő felében gondolatban máshol járunk - teszi hozzá a pszichológus, azért azok, akik élvezik a pillanatot, kevesebbet aggodalmaskodnak a jövő miatt, és elégedettebbek az életükkel!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com

2015. december 21., hétfő

FÉL ÓRA A MIKULÁSGYÁRBAN

Nem emlékszem már, hogy mikor látogattunk ki először az 56-osok terén felállított Mikulásbirodalomba, de gondos szülőként minden alkalommal igyekeztem elmagyarázni a küldetés lényeget, és azt,hogy mennyire fontos segíteni másokon. 
Az elmúlt években némi szülői presszióval, együtt szedtük össze azokat a játékokat, mesekönyveket, amelyeket Gergő mostohán meg sem érintett, vagy éppen kinőtt, de két héttel ezelőtt a 15 éves -még gyerekkategóriás- kamasz azt mondta: "Anya, ne segíts, majd én egyedül összerakom a csomagot!"
Amíg gondolkodtam a válaszon, már jött is kifelé a szobájából, hóna alatt két társasjátékkal, három mesekönyvvel és két plüss koalával, zsebében néhány kisautóval. Gondosan letette őket az asztalra, majd a koaláknak annyit mondott: hiányozni fogtok!
Na, itt az igazság pillanata, gondoltam, és neki szegeztem a kérdést: "Gerikém, ezekkel a koalákkal sosem játszottál, miért fognak hiányozni?" -"Mert velem laktak!" -válaszolja hátat fordítva, és robog vissza tévét nézni. 
Aranyvasárnap ködös, bágyadt délelőttjén  meglepően csendes a Hősök tere, amikor belépünk a kapun. Alig néhány család figyeli a még mindig szorgosan válogató, csomagoló önkénteseket, a sátor előtt készül néhány fotó is.

A legfrissebb adatok szerint átlagosan napi 4000 kilogram adomány érkezett idén, a céges adományozók kevesebben voltak, a lakossági összefogás ezzel szemben rekordot döntött!!
Az önkéntesek között voltak ausztrál, német, spanyol fiatalok, néhány jól ismert közéleti személyiség, és egy japán turistacsoport is bejelentkezett,hogy megismerje a világ egyik leglátványosabb adománygyűjtő helyét! 
A munka oroszlánrésze azonban a szervezőké, a Vöröskereszt és a Magyar Posta dolgozóié, akik gondoskodnak arról,hogy az adományok valóban eljussanak a mélyszegénységben élő családokhoz tekintet nélkül arra, hogy ki, és miért éhezik!
Ezúton szeretném megköszönni nekik, hogy emberiességből példát mutatnak, és köszönet jár azoknak a szülőknek is, akik gyerekeikkel fogtak össze azért, hogy szebbé tegyék ismeretlen családok és gyerekek Karácsonyát!!
Ez az igazi ünnep.

Pápai Ildikó
életvezetési tréner 


2015. december 10., csütörtök

AZ ÚJ TÉLI VÍRUS: ADOMÁNYOZÁS!


Két hete, egy kereskedelmi csatorna esti műsorában, az éles nyelvű műsorvezető megkérdezte, -indokolatlanul-sokat foglalkoztatott celebvendégét, hogy szokott-e másokon segíteni? A fiatalember karakánul, már-már büszkén rávágta, hogy nem! - Miért is kellene? 
A Karácsony kiemelt időszak a jótevésre, és az angolszász, nyugat-európai jó példákat követve már nálunk is számtalan lehetőség van a támogatásra: adományozhatsz telefonon, interneten, rádión, telvízion és adoánybolton, de még cipősdobozon keresztül is. A kérdés az, hogy TE, szeretnél-e segíteni?
Ha igen, és biztos akarsz lenni abban,hogy adományod valóban eljut a rászorulókhoz, akkor válaszd a Magyar Vöröskereszt karácsonyi gyűjtési kampányát. A helyi vöröskereszt szervezetek tartós élelmiszereket, tisztító-és tisztálkodó szereket, jó minőségű játékokat, könyveket várnak a felajánlóktól. 2015. december 11-12-én pedig az ország 111 TESCO áruházában lehet tartós élelmiszert felajánlani a vöröskereszt gyűjtőpontjain.

A beérkezett adományokat a szervezet önkéntesei válogatják szét és csomagolják dobozokba, majd rászorultsági alapon osztják szét az ország minden pontján, Karácsony napjáig.

Európában egyedülálló módon, idén 11. alkalommal épült fel a MikulásGyár, az 56-osok terén.  Nemcsak jótékonysági tér, de remek programok is várják a családokat, koripályával, színpaddal, finom ételekkel és italokkal. Ide is hozhatsz: tartós élelmiszert, jó minőségű, tiszta állapotú játékokat, ruhákat, takarókat, amelyekkel szegény sorban élő gyermekek és családok ünnepét teheted boldogabbá.
Talán nem tudtad, de számos önkéntes érkezik hazánkba, kizárólag a mikulásgyári feladatokra pl. Ausztráliából, az USA-ból, és Európa több országából is.


Coca-Cola Karácsonyi Karaván gurul végig az országon 2015. december 20-ig, és 14 város főterén állomásozik egy napig. A vöröskereszt munkatársai, és a helyi polgármesterek 10 rászoruló családot ajándékoznak meg a karaván mellett minden városban, továbbá  önkéntesek várják a helyiek adományait, tartós élelmiszert, játékot, pénzadományt, ami szintén elosztásra kerül.

Természetesen segíthetsz más módon is. Néhány lehetőség a sok közül:
www.adhat.hu www.adomanyozz.hu www.sos.hu
 www.fedelnelkul.hu
A fent említett show-műsor vendége vélhetően még nem esett áldozatul a jótékonykodás vírusának, de bármikor kerülhet olyan helyzetbe, amikor neki lesz szüksége mások segítségére. Hogy önzetlenül, viszonzásra várva vagy csak lelkiismeretünk szavát követve segítünk, tárgyi adománnyal, pénzzel vagy az időnkkel, szinte mindegy.  
"Akinek van, annak erkölcsi kötelessége adni!"-felelte a műsorvezető celebvendége válaszára. 
Sokat emlegetett, elcsépelt mondat...? Lehet.
 Mi, emberek töltjük meg igazi tartalommal!!!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner