FÜGGŐSÉG ÉS FÜGGETLENSÉG A CSALÁDBAN

Már csak a metróig viszem a kamaszt reggelente,  hogy megkíméljem a hajnali megállóban várakozástól, de a hosszú kocsisorokat látva visszafelé, a kicsiket az ovi és a suli  kapujáig gurítják a szülők. A jelenség természetes hiszen Budapesten óriási a forgalom, nagy a tömeg, és a közbiztonságot ne is említsük. A Japán fővárosban azonban teljesen elfogadott, hogy 5-6 éves gyerekek egyedül indulnak iskolába.

Önállóság mint elvárás
A japán társadalomban magától értetődő, hogy az iskoláskorba lépő gyerekek önállóan képesek közlekedni, illetve az élet egyéb területein is elvárják tőlük a feladatvégzést, különösen a házimunkában.
"Ezerszer megkérem őket, mégsem képesek beágyazni, de már nem könyörgök!" - mondja tinédzser fiairól egy barátnőm, és hozzáteszi, hogy talán túlságosan ki voltak szolgálva eddig. A japán gyerekek  már az óvodában megtanulják összehajtogatni a ruháikat,  csoportszobáikban maguk tartanak rendet, még ki is porszívóznak, mert nem a takarítónő dolga. Az iskolában a tananyag része, hogy a konyhás nénik helyett, egyszerűbb ételeket maguk készítenek el, hovatovább azokból a zöldségekből, amelyeket az iskola udvarán maguk neveltek.

Hagyjuk őket pihenni?
Mi sem számítunk éppen követendő példának, hiszen autizmussal élő fiamat 16 évesen küldtem először, egyedül vásárolni a közeli boltba, ezzel egy időben tanítottam meg teregetni, és az idén nyáron ismerkedett meg a mosogatás szépségeivel. Mert hiába remek nevelési eszköz a házi munka, ha a különórákra, edzésekre, leckeírásra hivatkozva felmentjük őket a feladatok alól, és ebből a szempontból a hétvégi "saját szoba" takarítás tűnik csak gyenge próbálkozásnak.

Csináljuk együtt!
Anyaként  saját magunk ellen dolgozunk, ha - általában a gyorsaságra hivatkozva - inkább mindent megcsinálunk helyettük, de az is lehet, hogy ez a "függőség" a saját fontosságunkat erősíti. Pedig minden családban szükség van munkamegosztásra, és - a japánok szerint - már óvodás korban delegálni kell a gyerekek felé.
Így fogják már kis korban megtapasztalni, hogy  nincsenek alantas munkák, csak feladatok, amiket mindenkinek el kell végezni, - legyen szó wc-pucolásról vagy virág öntözésről,  - hiszen a közös munka eredménye, hogy mindenki jól érzi magát a családban. 
A csapatmunkában pedig megtanulják, hogyan  lehet vezetőként irányítani, és hogyan kell örömmel elvégezni egy feladatot, még akkor is, ha azt mások osztják ki nekünk.
Persze az önállósodási folyamatban is fontos  a fokozatosság, de a japán gyakorlatot tekintve, van még hová fejlődnünk!


Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com



forrás:
Gyereklélek

ÁLLATI ELMÉK...ÉS EMBERI DOLGAINK

Futok a szakadó esőben, kapkodom a lábam a fénylő úttesten, hogy félreérthetetlenül jelezzem, a közösségi közlekedést szeretném igénybe venni. A piros trolibusz egy darabig mögöttem jön, majd megelőz. Talán három-négy másodperces részidővel korábban ér a megállóba, de amint felteszem a lábam a járdaszigetre, és ráfordulok az ajtóra, az bezárul előttem, és a jármű elindul. Nélkülem. Maroknyi levegővel, ami még a rekeszizmomban maradt, olyan szavakat kiabálok dühömben, mint vakegér, büdös disznó, fogatlan víziló, és esernyőmmel vadul integetek a távolodó trolibusz felé, egyedül vagyok a megállóban.

Az "elefánt nem felejt", villan át az agyamon a szlogen, amit apámtól hallottam gyakran, és eltökélt szándékom, hogy az elszenvedett  sérelmet megosztom a közösségi oldalamon, amint hazaérek. Késő délután ülök fel újra egy piroskára, talán épp arra, ami faképnél hagyott néhány órával ezelőtt, és egy frissen vásárolt újságot lapozgatok. Egy, az  állatkerti gondozók mindennapjairól szóló cikkből megtudom,  az aprócska koalák súlyát minden héten mérni kell, mert nagyon "stresszérzékenyek", és ha bánatuk van, akkor fogynak. Érdekes, eddig is mély szimpátiát éreztem a bájos szőrmókok iránt, de most már biztos vagyok benne, hogy a reinkarnáció egy fázisában, valaha én is bájos koalalány lehettem, ami a stresszt és a fogyást illeti.

Hogy ember és állat között sokkal több hasonlóság van mint gondolnánk, arra jó példa, amikor Gergő fiam teste vizet ér, az úszás egészen egyéni technikáját felvonultatva, úgy szeli  a habokat, akár egy pajkos delfin.
Az elefántok gondozója azt is elmesélte, hogy a közel 4 tonnás állatok ijedősek, ezért nagyon finoman kell bánni velük, a bizalom kapcsolatuk alapja. Ha valaki fizikailag bántalmazza őket, esetleg bármilyen sérelmet okoz nekik, azt őrzik magukban, és képesek akár évtizedeket is várni, hogy "bosszút" álljanak. Kivárják a legoptimálisabb pillanatot, és ormányukkal sarokba szorítják az embert. Nekem ez tetszik.
Mármint az elv, hogy nem hirtelen felindulásból, aljas indokkal vesznek "revansot", hanem okosan, türelmesen kifundálva, amikor a másik már nem számít rá. 
Az ember, aki a természet része, és mára jócskán eltávolodott tőle, és azt hiszi magáról, hogy ő az evolúció csúcsa, olykor-olykor visszamehetne oda, csak szemlélődni. Az ember, aki - már rég nem a táplálékért -, de pénzért, hatalomért, áligazságokért, téveszmékért, elpusztítja fajtársait, élőhelyét, kiszolgáltatottá teszi a gyengébbet, aki éhezteti, magára hagyja kicsinyeit, az nem ember,- mondják.
De nem is állat, hiszen az nem tesz ilyet. Talán csak egy állat.
Az, amelyik az emberben lakik.
Pápai Ildikó 

MITŐL KELL FÉLNÜNK EURÓPÁBAN?

Reggel, iskolába menet, belehallgattam a rádióba. Épp arról beszéltek, hogy a Los Angelesből - Párizsba tartó gépnek bombariadó miatt kellett kényszer landolnia Salt Lake City-ben, és a fedélzeten volt a Tankcsapda zenekar is, akinek egyik tagját sikerült telefonon is elérni. Mivel megérkeztünk az iskolához, kikapcsoltam a rádiót, nem ismerem a folytatást. Hazafelé azon tűnődtem, hogyan fogja a 2015-ös párizsi merénylet átírni a politikát, és az emberek gondolkodását, vagy hogyan nem? Meddig lesz még címoldalakon és híradókban vezető motívum, és meddig tartanak az együtt érző facebook post-ok, a közös imádkozás, a politikai összefogás?
Anya vagyok, és féltem a fiamat. Féltem a világ összes gyerekét attól, hogy egy olyan világban nőjenek föl, ahol a félelem irányít.

Olvasom a híreket, és ma az Indexen találtam egy figyelemre méltó cikket, Stubnya Bence tollából, aki azt írja, hogy a terrorizmusnál is nagyobb veszélyt jelent a klímaváltozás.
A cikk idézi az amerikai Demokrata Párt egyik politikusának, Bernie Sanders-nek egy kijelentését, nevezetesen: "A klímaváltozás és a terrorizmus között direkt kapcsolat van. Ha nem működünk együtt, és nem fogadjuk el, amit a tudósok már egy ideje mondanak, akkor a világon egyre több ország küzd majd vízhiánnyal, a megművelhető földterületek fogyásával, és ez nemzetközi konfliktusokhoz vezet majd."
Sokunkban felmerülhet a kérdés: nem túlzás ez?
Fiam 9. osztályos történelem könyvében olvastuk, hogy az ókori keletnek azt a részét, ahol ma Szíria és Irak található, "Termékeny Félholdnak" nevezték, mert innen indult el a gabonatermesztés. Mindig is voltak aszályos időszakok ezen a területen, de 2007 óta a szárazság drámai méreteket öltött. A földművesek 75%-nak teljesen terméketlenné vált a földje, ezért a városokba vándoroltak, ahová sok iraki és palesztin menekült is érkezett a környező katonai konfliktusok elől. A városok megteltek, munka nincs, az életkörülmények egyre rosszabbak, a helyi kormányok tehetetlenek. Vagy "telhetetlenek".
Politikai elemzők szerint ezért sem véletlen, hogy az Iszlám Állam mind Irakban, mind Szíriában elfoglalt olyan kulcsfontosságú területeket, amelyekkel az olajkitermelést és a vízellátást is uralmuk alá vonhatják. (Index)

Tudományos megközelítésben a "pazarló társadalom" jelenségének tudható be a növekvő vízfelhasználás, ami messze meghaladja azt a mennyiséget, amit a természet pótolni tud. Az édesvízállomány 75%-át a mezőgazdaság, 20%-át az ipar használja fel, és csak mintegy 5% marad tényleges emberi fogyasztásra. Súlyos vízhiány veszélyezteti többek között a Közel-Kelet, Közép-Ázsia, Afrika és a Balkán térségeit. (Biztonságpolitikai Szemle)
2015. november 30-án, két héttel a terrortámadás után lesz az ENSZ 21. Klímakonferenciája, amelynek célja egy olyan globális megállapodás aláírása, amelynek betartásával sikerülhet visszaszorítani az éghajlatváltozást, és két fok alatt tartani a Föld átlaghőmérséklet-növekedését.
"A jövő olaja a víz, és a vízhiány következtében a  21.századi  népvándorlás is folytatódni fog." -olvasom még a cikkben.

Nem tudom, hogy a terrorizmus vagy a klímaváltozás ellen lehet-e jobban védekezni? Az minden esetre bizonyos, hogy veszélyben vagyunk, és gyermekeink jövőjét ezen a bolygón   csak valódi paradigmaváltással, közös felelősségvállalással tudjuk biztosítani. És amit közvetlen környezetünkben, mikroszinten, akár az otthonunkban képesek vagyunk megváltoztatni, az kihat a társadalom egészére is. 
Itt az ideje elkezdenünk!
Pápai Ildikó
életvezetési tréner