A MÁSOK ÉLETE

Bele tudod képzelni magad a helyzetembe? -kérdezte csüggedt hanglejtéssel a metrón, velem szemben ülő, mézszőke hajú lány, kékre festett körmű barátnőjétől. Sajnos lemaradtam a történet elejéről, sőt végéről is, mert a lányok, egy közös megálló után kilibbentek  a nyitott ajtón.

Sajnálat és szimpátia között félúton
Ha a buszon mellettünk ülő kedves, idős hölgy megszólít bennünket, és beszélgetni kezdünk, az még nem empátiás készségünk ékes bizonyítéka, és az sem, ha a kitetovált pincérfiú kedvességén zavartan meghatódunk. Az a jelenség, hogy "képesek vagyunk a másik cipőjében járni" , megérteni őt, akár szavak nélkül is, és ennek tudatában szervezni a viselkedésünket, ezt nevezik empátiának!

Roman Krznaric, A magas empátiás készségű emberek hat tulajdonsága című könyvében elsőként a
kíváncsiságot nevezi meg! Azt javasolja, hogy őrizzük meg gyermekkori érdeklődésünket, amelyet a virtuális kor olyan ügyesen próbál kiirtani belőlünk. Egy váratlan beszélgetés során olyan sorsokkal találkozhatunk, amiből mi is meríthetünk. Ilyenkor derül ki például, hogy a járdán imbolygó, középkorú nő nem részeg, de súlyos, idegrendszeri sérüléssel küzd vagy a parkolóban, bevásárlókocsinkat dokkoltatni akaró hajléktalan egykor tanár volt.

2. Az előítéletek helyett figyeljünk a hasonlóságokra
Mindenkinek vannak előítéletei, de a magas empátiás készségű emberek azt keresik, amiben hasonlók másokhoz. Az Izraeli-Palesztin Szülői Kör rendszeresen hozza össze a két oldal gyászoló családjait, hogy meghallgassák egymást. A beszélgetések során rádöbbenek, hogy - bár politikailag a kerítés ellentétes oldalán élnek - ugyanazt a fájdalmat élik át.
Az empátia képes felülírni az előítéleteket, a gyűlöletet és megváltoztatni berögzült gondolatmintákat!

3. Tapasztalatszerzés
Könnyű mások sikerét a jó csillagállásnak titulálni vagy nyomorát felsőbbrendűen elintézni egy "ő tehet róla" legyintéssel anélkül, hogy egy időre beköltöznénk az életébe. Egy ragyogó, fiatal nő, rákbetegségéből frissen gyógyulva meséli, barátai gyakran mondogatják neki, hogy "hurrá, vége az egy éves rémálomnak, most már ideje lenne örülni!!"
Természetes, hogy környezetünk ilyenkor nagyon igyekszik pozitív energiákkal körbebombázni bennünket, mert nem tudják, nem is tudhatják, hol tartunk a trauma feldolgozásában. Nem tehetjük ki a nyakunkba, hogy "FELÚJÍTÁS ALATT!"
A tapasztalatokon nyugvó empátianövelés a legnagyobb kihívást jelentő, leghitelesebb módja empátiaszintünk  emelésére, mondja a könyv szerzője.

4. Figyelem és nyitottság
Észrevetted már, hogy amikor másokat hallgatsz, már fogalmazod saját válaszod, hogy "te pont így és így jártál..." Pedig a magas empátia azt is jelenti, hogy képesek vagyunk valóban meghallgatni a másikat, megérteni, mi zajlik benne, és mire lehet épp szüksége?
5. Inspirálni másokat
Az empátia lehet például tömeges "jelenség" is, akár közösségi oldalakon keresztül felhívni az emberek figyelmét, hogy álljanak ki azok mellett, akik nem képesek hangot adni a problémáiknak, ezzel is növelve a társadalmi toleranciát.
6. Nagyravágyó álmok
"Azzal az undok alakkal nem állok szóba!" - mondjuk, ha nem vagyunk egy platformon valakivel, de a magasan empatikus emberek azokkal is képesek, akikkel nem egyezik a véleményük, és ellenfelükkel folytatott beszélgetéseikből profitálják a legtöbbet.

A mások élete
Hogy holnaptól kedvesebbek, nyitottabbak leszünk az emberekhez, azt nem tudjuk minden reggel eldönteni, hiszen nekünk is vannak rossz korszakaink. De a folyton jelenlévő  rivalizálás, felsőbbrendűség, és kritizálás helyett az együttérzésre, együttműködésre helyezhetnénk inkább a hangsúlyt. Mert nemcsak mások kerülhetnek bajba, lehetnek betegek, kiszolgáltatottak, velünk is bármi megtörténhet, és akkor mi leszünk "AMÁSOK"!

A szerző szerint a 20. századot az önelemzés korának szokták nevezni, mert az embernek még sosem volt ennyi "terápiás" lehetősége megismerni önmagát. A 21. század lehetne az 
EMPÁTIA KORA, amelyben nem új törvényekre, pénzt fialó intézményekre kellene építeni, hanem az egymást támogató, ítélkezés mentes, emberei kapcsolatokra.

Most láttam fészen, hogy egy amerikai város utcáján ingyenes meghallgatást "Free listening-et" tartanak önkéntesek. Csak néhány szék, és néhány kedves-lelkes ember kell hozzá!
Te oda ülnél?

Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com

HANGOLÓDJUNK EGYMÁSRA....

Egy "bentalvós" fogászati kezelés alkalmával, kamasz fiam mellett egy alig kétéves kislány feküdt. Erőtlen kis testének látványa olyan szívfacsaró együttérzést váltott ki belőlem, hogy szinte azokat a tüneteket produkáltam, amitől a gyermek épp szenvedett. Lehet, Te talán egy beteg kiskutyától, egy síró gyerektől hatódsz meg jobban, egy biztos, ilyenkor ráhangolódunk a másik jelzéseire.

Gondold magad az én helyembe!
Mondogatjuk gyakran barátainknak, ha épp válságban vagyunk, de tudjuk-e mit is jelent a másik helyében lenni?
"Az empátia a személyiség olyan képessége, amelynek segítségével, a másik emberrel való közvetlen kapcsolat során, bele tudja élni magát a másik lelkiállapotába...meg tud érezni és érteni a másikban olyan emóciókat, indítékokat, amelyeket az szavakban, direkt módon nem fejez ki." - írja Buda Béla pszichiáter, A nem verbális kommunikáció című könyvében.
Férfi-nő? Ki az empatikusabb?
Több kutatás kimutatta már, hogy a mások érzéseivel való azonosuláskor ugyanazok az idegi struktúrák aktiválódnak, amelyek saját érzelmeink átélésekor, és valljuk be, ez inkább nőkre jellemző. Statisztikailag pedig a segítő szakmák nemi összetétele a bizonyíték. Ha egy kisfiút arra nevelünk, hogy legyen bátor, ne hagyja magát, és még kevésbé sírjon mások előtt, akkor azonnal megértjük, hogy az idők során miért nem volt előny a túlzott férfi empátia, és a hagyományos férfiszerepekből (pl. harc, vadászat) miként örökítődött át ennek a képességnek  a hiánya.

Az empátia nemcsak emberi tulajdonság!
Egyes állatok meglepő érzékenységet mutatnak mások helyzete iránt, pl. a kutya, az elefánt, a delfin, és az emberszabású majmok. Csimpánzokkal folyatott kísérletek során megfigyelték, hogy ha az állat úgy juthatott táplálékhoz, hogy egy láncot meghúzott, de ezzel egyidejűleg társára áramütést mért, akkor inkább a napokig tartó éhezést választotta!
Frans de Waal, főemlőskutató a jelenséget magatartás-szabályozásnak hívja, ami bizonyítást nyert majmok esetében, és olyan viselkedésmintákat alakít ki, melyekből az emberi erkölcs is kifejlődött.

Nem vagyunk egyformák
Az átlagosnál magasabb, teljes körű és mély empátiás készségre az embereknek csak kisebb része képes, ez azonban sok lelki frusztrációt okozhat számukra, sőt kiégéshez is vezethet bizonyos hivatásokban, (pl. orvos, tanár).
A pszichológusok az empátiára való képtelenség okaként  megemlítik többek között a rideg gyerekkort,  pszichopátiát, a nárcizmust, a borderline személyiségzavart az Asperger-szindrómát,  és az autizmust. Utóbbival vitatkoznék!!
17 éves autista fiam, már apró gyerekként is lelkesen vigasztalta síró kortársait, és még ma is tűpontosan érzékeli, ha valaki szomorú a környezetében, és  akkor több "öleléshullámmal" igyekszik az illetőt jobb kedvre deríteni.

Jönnek az ünnepek. A Karácsonyvárás misztériuma mindannyiunkban megpendíti az együttérzés húrjait, és ilyenkor lázasan adakozni kezdünk.  Azoknak, akiknek valóban szükségük van a segítségünkre - nem csak az év legszebb ünnepén -, de a hét minden napján, azoknak ítélkezésmentes, valódi támogatás kell. Figyeljünk egymásra.

Mert egy kicsivel mindig lehet többet adni!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner

MAGASZTOS CÉLOK HELYETT....CSAK ÉLNI? - IGEN!

Furcsa ötletnek tűnt, hogy az év utolsó napján kirándulni menjünk, nem volt hozzá sok kedvem. Gubbasztani akartam a tévé előtt, és újra nézni a jól ismert filmek unásig ismételt képkockáit, kiélvezni még az ünnep "szabadságát". A barátok szerencsére nem tágítottak, így a lehető legmelegebb kabátunkban, kései indulással, de megcéloztuk
Nagy Hideg-hegy lankáit.
Kezdetben kicsit lustán, erőlködve kaptattam felfelé, és ahogy megcsúsztam a lehullott levelek alatt bujkáló fagyos köveken, még sóhajtoztam is. Hallgattam az elmúlt napok eseményeit, amit a többiek, négyzetre emelve, jókedvűen adtak elő, és kezdtem határozottan jól érezni magam.
Nem tudom, melyik volt az a pillanat, amikor megtörtént, de egy rövidke villanásra elcsendesedtünk, még a gyerekek is. A szűkre szabott ösvényen, egymás mögött bukdácsolva, a mozdulatlan, zúzmarás fák sűrűjében, saját lihegésemre figyelve azt éreztem: MINDEN, AMIRE CSAK SZÜKSÉGEM LEHET, ITT VAN KÖRÜLÖTTEM!"

Egy új esztendő küszöbén él bennünk a kíváncsiság, vajon mit hoz a következő 365 nap? 

Él bennünk a vágy, hogy legalább olyan legyen, mint az előző, vagy inkább nem, de ha kérhetnénk, akkor szebb és jobb!
Sokunk talán konkrét terveket dédelget, és reméli, lesz annyi erő, tehetség, kitartás benne, hogy azokat meglépje. Egy számomra nagyon kedves emberrel Karácsonyt követően arról beszélgettünk, mi van akkor, ha semmi kézzelfogható, kitapintható, reálisan elérhető cél nem férkőzött még a tudatunkba? Akárhogy is erőlködünk, nem jut eszünkbe semmi "magasztos" küldetés?
Arra, - a tapasztalati úton szerzett - következtetésre jutottunk, hogy tervezgetés, célkitűzés ide vagy oda, annak lesz jelentősége az életünkben, amelynek valódi jelentőséget fogunk tulajdonítani. 
Akit, és amit körülveszel a figyelmeddel, az időddel, a szereteteddel, a jelenléteddel, az fog gyarapodni általad. Ha elfogadod, amit az élet felkínál, megteszed, ami tőled telik, és erőlködés nélkül létezel, akkor is része leszel a teljességnek.
Minden monumentális alkotás is apró mozaikokból áll.
Hamvas Béla így ír erről:
"Mindenki az élet-célját kutatja, de talán az élet egyetlen és valódi célja: maga a létezés.
Nem kellenek magasztos célok, élj-szeress-ölelj-nevess-utazz- és ha lehet, ültess egy fát! 
Most eredj, és élj, mert a világ a Tiéd!"
(H.B. A láthatatlan történet)

BOLDOG-SZÉP ESZTENDŐT KÍVÁNOK!!
Pápai Ildikó
életvezetési tréner

ÁLLATI ELMÉK...ÉS EMBERI DOLGAINK

Futok a szakadó esőben, kapkodom a lábam a fénylő úttesten, hogy félreérthetetlenül jelezzem, a közösségi közlekedést szeretném igénybe venni. A piros trolibusz egy darabig mögöttem jön, majd megelőz. Talán három-négy másodperces részidővel korábban ér a megállóba, de amint felteszem a lábam a járdaszigetre, és ráfordulok az ajtóra, az bezárul előttem, és a jármű elindul. Nélkülem. Maroknyi levegővel, ami még a rekeszizmomban maradt, olyan szavakat kiabálok dühömben, mint vakegér, büdös disznó, fogatlan víziló, és esernyőmmel vadul integetek a távolodó trolibusz felé, egyedül vagyok a megállóban.

Az "elefánt nem felejt", villan át az agyamon a szlogen, amit apámtól hallottam gyakran, és eltökélt szándékom, hogy az elszenvedett  sérelmet megosztom a közösségi oldalamon, amint hazaérek. Késő délután ülök fel újra egy piroskára, talán épp arra, ami faképnél hagyott néhány órával ezelőtt, és egy frissen vásárolt újságot lapozgatok. Egy, az  állatkerti gondozók mindennapjairól szóló cikkből megtudom,  az aprócska koalák súlyát minden héten mérni kell, mert nagyon "stresszérzékenyek", és ha bánatuk van, akkor fogynak. Érdekes, eddig is mély szimpátiát éreztem a bájos szőrmókok iránt, de most már biztos vagyok benne, hogy a reinkarnáció egy fázisában, valaha én is bájos koalalány lehettem, ami a stresszt és a fogyást illeti.

Hogy ember és állat között sokkal több hasonlóság van mint gondolnánk, arra jó példa, amikor Gergő fiam teste vizet ér, az úszás egészen egyéni technikáját felvonultatva, úgy szeli  a habokat, akár egy pajkos delfin.
Az elefántok gondozója azt is elmesélte, hogy a közel 4 tonnás állatok ijedősek, ezért nagyon finoman kell bánni velük, a bizalom kapcsolatuk alapja. Ha valaki fizikailag bántalmazza őket, esetleg bármilyen sérelmet okoz nekik, azt őrzik magukban, és képesek akár évtizedeket is várni, hogy "bosszút" álljanak. Kivárják a legoptimálisabb pillanatot, és ormányukkal sarokba szorítják az embert. Nekem ez tetszik.
Mármint az elv, hogy nem hirtelen felindulásból, aljas indokkal vesznek "revansot", hanem okosan, türelmesen kifundálva, amikor a másik már nem számít rá. 
Az ember, aki a természet része, és mára jócskán eltávolodott tőle, és azt hiszi magáról, hogy ő az evolúció csúcsa, olykor-olykor visszamehetne oda, csak szemlélődni. Az ember, aki - már rég nem a táplálékért -, de pénzért, hatalomért, áligazságokért, téveszmékért, elpusztítja fajtársait, élőhelyét, kiszolgáltatottá teszi a gyengébbet, aki éhezteti, magára hagyja kicsinyeit, az nem ember,- mondják.
De nem is állat, hiszen az nem tesz ilyet. Talán csak egy állat.
Az, amelyik az emberben lakik.
Pápai Ildikó 

GYEREKKEL BELÉPNI TILOS!

A téma néhány héttel ezelőtti, de nem hagy nyugodni. Egy kereskedelmi rádió reggeli műsorában arról beszélgettek a műsorvezetők, mit tehet a szülő, ha gyermeke nyilvános helyen hisztizni kezd?
Példát is hoztak fel, a közelmúltban egy amerikai család étteremben vacsorázott, mikor óvodáskorú csemetéjük vélhetően elunta a várakozást - ami óvodásoknál nem jellemhiba -, és bömbölni kezdett. A szülőknek nem sikerült a földön vergődő gyermeket megnyugtatni, így az étterem tulajdonosa megregulázta a kiskorút, mire az elhallgatott. A szülők feltették az esetet közösségi oldalukra, mire a kommentelők többsége felháborodottan úgy reagált,hogy  a szülők helyett senki ne próbálja "nevelni" a gyereket.

A jelenség - akinek gyereke van jól tudja - önmagában is megosztó, de most jön a rádióbeszélgetés sava-borsa: az egyik, még gyermektelen műsorvezető szerint, ha egyes nyilvános helyekre nem lehet bemenni kutyával, sőt már a dohányosok is ki vannak rekesztve, akkor miért ne lehetne kitiltani a kisgyerekeseket is bizonyos közösségi terekről? Egyenes adásban még azt is elárulta nekünk, hogy őt nagyon idegesítik  a szupermarketekben szaladgáló zabolátlan kisördögök.
A műsor hallgatóinak véleményét nem áll módomban közölni, de a saját véleményemet igen. Ha az egoizmusra - értelmező szótár szerinti jelentésében - úgy tekintünk, mint olyan életvitelre, ahol saját, önös érdekeinket a másik ember, és a közösség elé helyezzük, akkor a műsorvezető gondolatfüzérében érzek némi önzést! Az egocentrikusság azonban gyermekkorunk óta elkísér bennünket, akkor jelenik meg legtisztább formájában, amikor miénk az egész világ, és nem osztozunk senkivel a kisautóinkon és a babáinkon sem.

De szülőként önző vagyok-e, ha bébicsősz híján szeretnék elmenni a párommal vacsorázni? Egoista vagyok-e, ha ingerült leszek a sok, viháncoló kamasztól a metrón, és a lassan cammogó idős emberektől a boltban, és ha irritálnak a szülői szerepről vajmi keveset tudó, diszkriminatív megjegyzéseket puffogtató műsorvezetők, akkor egoista vagyok-e, vagy csak több empátiára vágyom?
A coaching módszertana szerint az egészséges, magát ismerő, egyensúlyra törekvő felnőtt ember "egoizmusa" az önös érdekektől eltávolodva, a közösség felé is működik. Az érett felnőtt igényli az egyenrangú kapcsolatokat, osztozik mások örömeiben, de meglátja a másikban az esendőt és segít,  nem ítélkezik. Ha erre nem vagyunk képesek, a világ valóban megérett egy radikális változásra.
Pápai Ildikó
életvezetési tréner