A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életöröm. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életöröm. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 19., szerda

HOL TEREM AZ ÉLETKEDV?

Ha fáj valamink, bekapunk egy fájdalomcsillapítót, ha elviselhetetlenül fáj, elmegyünk a doktorhoz, hiszen az orvostudomány ma már képes arra, hogy hosszú évekre jó kondícióban tartsa a testet, és akár a szellemet is. Betegségek nélkül élni pedig azt is jelenti, hogy fizikailag bármire képesek vagyunk. De mi a helyzet akkor, ha elfogyott az életkedvünk?


Életkedvcsináló célok
Az életközépi válság jelenségével Carl Gustav Jung foglalkozott először, amikor azt írta, hogy az emberek, életük delén valamiféle "érthetetlen" válságba jutnak. Megkérdőjelezik mindazt, ami addig, és majd hátralévő életükben történni fog velük. Jung gondolatai óta több midlife crisis teória látott napvilágot, de mindegyik abban  látja a megoldást, ha bizonyos életperiódusainkban felteszünk magunknak néhány kérdést:
1. Miért élünk?
2. Milyen célokat látunk még magunk előtt?
Ha ezeket világosan meg tudjuk fogalmazni, akkor még időskorban is képesek leszünk törekedni arra, hogy megvalósítsuk azokat, ezzel a motivációval pedig még az öregedési folyamattal járó fizikai nehézségek is háttérbe szorulhatnak.


Motivációs források keresése
Fiatalon főként a karriert, az anyagi biztonságot tartjuk fontosnak, később a családalapítást, és amíg a céljainkért minden energiánkat és tudásunkat felhasználjuk, addig az életerőnk is képes a megújulásra. Az életerőnk birtokában tudunk  a magunk teljességében kibontakozni, kihozni minden lehetségest a körülményeinkből. Akkor kezdünk valamit az életünkkel, ha van motivációnk, és képesek vagyunk az önreflexióra, vagyis időről-időre feltesszük magunkban a kérdést, hogy mit akarok, és merre tartok?


Hol terem az életerő?
Az  életerő vagy életkedv, velünk született tulajdonság, amely az evolúciós  alkalmassági programunkból táplálkozik. A gyermek-és kamaszkor idején  alakul ki, majd az életben szerzett tapasztalatok tovább finomítják. Más, egyéb személyiségjegyeinkhez hasonlóan az életerőnket is nagyban befolyásolja a családi környezet, az otthonról hozott minták sokasága. Ha felnőve azt láttuk, hogy szüleink nem vagy csak külső segítséggel tudtak megbirkózni a rájuk mért terhekkel, akkor bizonyára kevés lesz az önbizalmunk. Az életerőben benne van a saját erő és a külső segítség közötti manőverezés képessége.



Gyógyító kapcsolatok
Napjainkban mindenki száz évig szeretne élni, és az orvostudomány is a várható élettartam kitolódásáról beszél, és a betegségek, testi korlátok megelőzésére fókuszál. Arról még kevés szó esik, hogy az emberek napi működéséhez szervesen hozzátartozik a lelki jólét, a mentális frissesség és rugalmasság. Ezek megőrzéséhez pedig  az kell, hogy képesek legyünk az életünket megtölteni tartalommal,  szánjunk időt családi, baráti kapcsolatainkra, vegyünk magunkhoz kisállatot, ne féljünk belevágni új célokba, megtanulni valamit, ami örömet okoz vagy akár új kapcsolatokat is építhetünk általa. 
Számomra  a legjobb példa az a hetvenes éveiben járó hölgy, akivel hetente kétszer, minden reggel találkozom a gerinctornán, és aki varázslatosan szép, textil mesekönyveket  készít, mert boldoggá teszi a tudat, hogy babáknak varr.


Pápai Ildikó
életvezetési tréner

forrás: 
Rudi Westendorp:
Öregség,öregedés nélkül

2018. május 3., csütörtök

NEKED MI A HAJTÓERŐD?

Megfigyelted már, hogy bizonyos tevékenységekhez szinte rendkívüli energiákat mozgósítasz, "pörögsz, akár a búgócsiga", mégsem fáradsz el,  máskor pedig napokig halogatod, hogy megírj egy levelet vagy kipakold a gardróbot? Utóbbi esetben azzal vigasztaljuk magunkat, hogy ehhez "hangulat kell", vagyis nincs hozzá késztetésünk. Annál szívesebben csinálnák valami egészen mást, ami ad némi adrenalin löketet, ami látványos, és sikerélménnyel ajándékoz meg bennünket.



Gergő fiam például "pavlovi reflex-szel" reagál a felszólításra, hogy: "Kezdj el tanulni!" Ilyenkor előveszi a rejtvényújságait és lázasan fejtegetni kezd, részben a feltüntetett nyeremények reményében, de főként azért, mert azokra a kérdésekre valahonnan mindig elő tudja húzni a válaszokat, és büszkén mutatja a végeredményt.
De honnan jön a késztetés?
Az emberiség fennállása óta kutatjuk, hogy egyes viselkedések milyen belső késztetésre születnek meg, egyáltalán mi hajt bennünket előre, egy cselekvés kivitelezésére vagy olykor halogatására? Coaching folyamatban gyakori kérdés az ügyfél felé, hogy "érez-e motivációt a problémás életterület megváltoztatásához, illetve mikor érezte magát a legmotiváltabbnak?"



De mit is jelent motiváltnak lenni?
A latin eredetű movere szó jelentése: mozogni, mozgatni.
Meghatározza viselkedésünk aktivitását, szervezettségét, hatékonyságát. Életünk során a legerősebb belső motivációk a biológiai szükségletek kielégítését szolgálják vagyis a "hiányállapot" megszüntetését, pl. éhség, szomjúság, életveszély. A létfenntartáson túl azonban létezik egy hajtóerő, ami az önmegvalósítást, a célok elérését és a sikerélmény iránti vágyat csiholja bennünk, ez pedig a drive! Jelentése: űzni, hajtani. A drive, viselkedésünk motorja, az ő feladata a szervezet energetizálása, nem pedig irányítása.



Gergő példáján szemléltetve, a történelem házi feladat iránti motiválatlanság eredője az a hiedelem, hogy nincs meg benne a képesség a feladat végrehajtására, illetve a cél eléréséhez szükséges erőfeszítés olyan mértékű, hogy arra ő nem képes vagy nem hajlandó. Ezért ösztönösen a kisebb erőfeszítést, de nagyobb örömélményt ígérő tevékenységbe fog, vagyis a rejtvényfejtéshez érez motiváltságot, hiszen az ő hajtóereje, drive-ja, a sikerélmény! 
Ausztráliában élő ismerősöm pedig arról mesélt a közelmúltban, hogy minden partszakaszon találni olyan, napról-napra élő szörfös-kolóniákat, akiknek csak az számít, hogy minél több flow-élményt gyűjtsenek be a deszkákon, és ha elfogy a pénzük, hát beállnak mosogatni. Elmondhatjuk  tehát, hogy egy tevékenység során megélt öröm, és megelégedettség valójában a legnagyobb hajtóerő, ami minden mást képes felülírni.


Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com

2018. március 28., szerda

TEST ÉS LÉLEK ÚJJÁSZÜLETÉSE: HÚSVÉT

Ahogy Krúdy Gyula mondja, a naptár a legnagyobb "hangulatcsináló", és az időjárás,  teszem hozzá  én! Lassan visszatér az élet a természetbe, megjelennek a színek, az illatok, és ez végre kizökkent bennünket is hosszú, téli álmunkból.  Húsvét közeledtével valami lezárul és kezdetét veszi egy új lendület!


Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. A Biblia szerint Jézus pénteki kereszthalála után - a harmadik napon, vasárnap feltámadt, győzelmet aratott a halál felett. A vallás mellett ez az ünnep az újjászületés hírnöke, egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenység rítusokkal is.
Tudtad?
A katolikus kereszténységben böjtnek nevezett, valójában "húshagyó" táplálkozási időszak után húsvét vasárnap szabad először húst enni. Erre utal a magyar nyelvben a "húsvét" szó, vagyis a hús "magunkhoz vételének első napja."


 Húsvét mozgó ünnepnek számít, azaz nem esik a Julián naptár szerinti év ugyanazon napjára minden évben, és idén megint korán jött. Dédanyáink ilyenkor már alaposan kitakarították a házat, megpucolták az ablakot, hogy beengedjék a lakásba a fényt, a tisztaságot. Az újkori háziasszonyok, -beleértve engem is - már nem ragaszkodunk mereven a tradíciókhoz, és lelkifurdalás nélkül engedjük ki a porcicákat egy nagyobb huzatot generálva, hiszen tudjuk, nem dől össze a világegyetem, ha két héttel később pucolunk ablakot.


Ünnepeink velünk változnak, és mi eldönthetjük, mennyire ragaszkodunk a hagyományokhoz. Mi az, ami valóban megkülönbözteti ezeket a napokat a hétköznapoktól úgy, hogy közben jól érezzük magunkat. A feltámadás és újjászületés, a tavaszvárás ünnepén érdemes végiggondolnunk, számunkra mi az új évszak üzenete? Kell-e a lakás mellett az életünk valamelyik területén rendet tenni, megválni azoktól a dolgoktól, amelyek már nem szolgálnak minket?
Mert a változásban mindig ott az esély valami szebbre, jobbra, értékesebbre. Ez a tavasz üzenete is. Ettől olyan különleges!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner


2018. január 30., kedd

TERVEZZ JÓKEDVET MÁRA!

Veled is előfordult már, hogy "bal lábbal" keltél fel? Vagy azért, mert nem aludtad ki magad vagy azért, mert az előtted tornyosuló napi teendők már ébredés után megalapozták a borús hangulatodat. Ilyenkor nem értjük, hogy lehet viháncolva nevetni korán reggel a metrón, és  miért ér fülig a szája a kolléganőnek az irodában, vajon minek örül ennyire?


Az örömre való képesség tanulható
"Az emberek általában azt hiszik, a boldogságnak oka van, vagyis boldog, derűs, optimista csak az lehet, akinek van erre alapja!" - mondja Szendi Gábor pszichológus.
Sajnos, mi magyarok híresen kedvetlenek tudunk lenni, és egy tavalyi kutatásban, a világ boldogságlistáján a 75. helyet foglaljuk el. A legboldogabbak már évek óta a dánok, egy ott élő magyar fiatal szerint azért, mert kisebbek a társadalmi különbségek, nagyon összetartó nemzet és mindenhová biciklivel járnak, így a testi egészségük is rendben van.
"Az igazság az, hogy mind a sötét, mind a derűs látásmód önbeteljesítő jóslatkén működik." - folytatja a pszichológus. Minden életből két történet rakható ki: egy pesszimista és egy optimista. A pesszimista történet arról szól, miként kezdődnek mindig a bajok és nehézségek. Az optimista változat pedig arról szól, hogyan oldódtak meg a problémák. Bárki megpróbálhatja így is, úgy is elmondani az életét. 

Nevetni kell, ennyi az egész!
Autista gyermeket nevelő anyaként bevallom, sokszor előfordult, hogy nem találtam okot az örömre. Egy érzelmi mélyrepülésem idején találkoztam a nevetőjógával, és tudtam, nekem erre szükségem van. Egy indiai orvos, Madan Kataria egyszer cikket írt a nevetés jótékony hatásairól, és egy nap, - 1995. március 13-án -,Mumbai-ban lement egy parkba, ahol hamarosan többen verődtek össze körülötte, vicceket meséltek, és egyre hangosabban kezdtek hahotázni.
 Dr. Kataria pedig kialakította a nevetőjóga gyakorlatsorát, ami egyesíti a feltétlen nevetést, a Pranayama jógalégzéssel.
A tanfolyam első óráin nehezen ment, hogy akkor, és azon kacagjak, amikor erre a gyakorlatvezető instruál, de gyorsan belejöttem. A nevetőjóga csodája, hogy testünk nem tudja megkülönböztetni a tettetett hahotázást a természetesen felbuggyanó röhögéstől vagyis agyunkat mindenképp pozitív érzelmi skálára hangolja!!

Neked is van boldogság-portfóliód!
Annyi mindennek lehet örülni, ha nem veszed természetesnek, ami körülvesz. Hiszen mekkora szerencse, hogy jársz, hogy van fedél a fejed felett, hogy jó ételeket ehetsz, van feladatod, szeretnek! Mérő László pszichológus, egy interjúban elmondta, hogy mindenki egyénileg rakja össze saját "boldogság-portfólióját" egy kis flow-ból (olyan tevékenység, amit szeretsz), egy kis tartalmas életből, és egy kis pozitív érzelemből.-
És ha már úgyis meg kell terveznünk minden előttünk álló napot, érdemes jókedvet is iktatni a napirendbe, ami arról szól, hogy be-fel vagy épp újrahangolod magad. Egyszerűen nem engedsz teret a borús gondolatoknak. Egy jó napindító zene, 20 perc "kikapcsolás" napközben vagy munkából hazafelé, uram bocsá' kirakat nézegetés, közös játék a gyerekkel még vacsora után, a lényeg az, hogy derűsen kezdd és fejezd be a napot. Örülj annak, hogy élsz!!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com



www.nevetojoga.hu

2017. október 11., szerda

ENGEDD EL A FANTÁZIÁD!

Mondogatjuk gyakran, ha arra akarunk rávenni valakit, hogy rugaszkodjon el a napi rutinoktól, a berögzült szokásoktól és legyen egy kicsit "szabálytalan".
Csinálj mindent másképp!
J.P.Guilford, amerikai pszichológus úgy fogalmazta meg a kreativitást, mint divergens, széttartó, több irányba elágazó gondolkodást. Egyszerűbben fogalmazva, amikor a férjemnek igyekszem elmagyarázni valamit, amire épp nem találom a megoldást, ő miközben hallgat, gombfocit játszik az okostelóján, és megnyugtat, azért rám is figyel! Még bepöccint két gólt, - mondja, de néhány percen belül előrukkol valami megoldással. Ugyanakkor, ha arról faggatom, mi legyen a vasárnapi ebéd, akkor csak hümmög és azt feleli, neki teljesen mindegy.


"A kreativitás nem tehetség kérdése, szoktatni kell az agyat a szokatlanhoz!" - mondja Kiss Péter a Restart vezetője. Úgy véli, hogy amikor ötletgyártásról beszélünk, akkor messziről el kell kerülnünk a korábban gyártott sémákat, használnunk kell a képzelőerőnket, a gyermeki, játékos agyunkat."

A tökéletes rendezettségre szocializált felnőtt énünket tehát épp erre, a "rendetlen" attitűdre a legnehezebb rávenni. Pedig Gergő fiamat elnézve,  szobája egyetlen zsebkendőnyi szabad felületén, egy Lego kupacból séma nélküli, amolyan "Gergős" négykerekűek kerülnek ki.
A kreativitás tehát egyfajta gondolkodásmód, amikor a fantáziánk meglódul, és a folyamat végén megszületik valami, ami addig nem volt.
És ebben a folyamatban mindenkinek másfajta közegre van szüksége. Albert Einstein például híresen rendetlen volt, gyakran elfelejtett az évszaknak megfelelően öltözni, és társaságban ontotta a poénokat.


Persze nem lehet mindenki géniusz, és van akinek egy kiadós séta, aerobik edzés, fűnyírás vagy főzés közben ugranak be a legjobb ötletei, és nagyon hatásos, ha mindkét kezünkkel egyszerre alkotunk, mert ez beindítja mindkét agyféltekét. 
Nekem például bevált, hogy noteszt és ceruzát tartok az ágyam mellett, mert elalvás előtt még felbukkan egy-egy jó gondolat, de kreativitást "gerjesztő" ásványokat is tartok az íróasztalomon, nevezetesen karneolt és  hegyikristályt, amelyek segítik az intuíciót, és hogy feladatainkat lelkesen végezzük.

Sőt barátaink sokfélesége és a velük való inspiráló beszélgetések is sokat segíthetnek, ha elakadunk egy folyamatban. Hívjuk meg őket egy közös főzésre, ebédre, ez az egyik legjobb módja, hogy szabadjára engedjük kollektív fantáziánkat!


Pápai Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com

2017. szeptember 27., szerda

GYÓGYÍTÓ MŰVÉSZETTERÁPIA

A századforduló derekán kezdték felismerni, hogy a bezártság, a monotonitás, a semmittevés rontja a pszichés betegek állapotát, ezért igyekeztek foglalkoztatni őket rajzolással, festéssel, agyagozással. Egy-egy "alkotásra" felfigyeltek az orvosok, és rádöbbentek, hogy több, addig rejtve maradt információt tudtak így meg,  készítőik kórképéről.

Honnan ered?
Az ókori görög filozófustól, Arisztotelésztől származik a 
katarzis fogalma, mely a színjáték során a nézőben keltett, majd  a történet által levezetett feszültség oldását, megtisztulást jelent. Katarzist azonban nemcsak színdarab, de bármilyen más művészeti alkotás során átélhető, ezt ismerte fel a pszichológia, és a művészetterápia kifejezést az 1940-es évektől kezdte használni terapeuta, és kliense kapcsolatában. 


A művészetterápia olyan kiegészítő terápiás módszerré nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben, amely a zene, tánc, képzőművészet, dráma stb. kreatív folyamatait a gondolatok és érzések,  nem verbális kifejezésére használja. A folyamatban nincs szükség művészi tehetségre, hiszen a hangsúly a szabad önkifejezésen, a bizalmas és biztonságos környezeten és az egyén fantáziáján nyugszik.
Terápiás ágai sokfélék, amelyeket ma már a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek fejlesztésében is alkalmazzák.
- a képzőművészet terápia során a vizuális művészetek eszközeit használják fel.
- a zeneterápia  NEM összetévesztendő a zenehallgatással, a módszerben a zenét és a zene elemeit célirányos terápia keretein belül eszközként használják.
-táncterápiában a nonverbális kifejezésmód eszközei a mozdulatok, gesztusok, nincs szigorú koreográfia.
-drámaterápia során egy csoport akár megírt darab eljátszásán keresztül fejezi ki magát, de lehet teljesen improvizatív is az alkotó folyamat.

Csoportban, de akár egyedül, otthon is
élvezhetjük az alkotás "terápiás" hatását például, a mostanában annyira népszerű,
- felnőtt színezőkkel, mert ezek a bonyolult mintákkal tervezett albumok azzal a céllal készültek, hogy segítsenek összepontosítani, megszabadulni a stressztől.
Én kaptam egyet Karácsonyra, tudom mit beszélek.

- a mandalakészítés folyamata a keleti vallásokban meditatív szertartásnak számít, és ezt a lelkiállapotot tapasztalhatjuk meg mi is, amikor egy ilyen képet készítünk. Az általam alapított női közösségben tavalyi program volt a mandalafestés, és a máskor folyamatosan csacsogó lányok, szinte néma csendben alkottak négy  órán át. Íme a végeredmény:

Színek nélkül nem lehet élni, hiszen hatással vannak a hangulatunkra és még az egészségi állapotunkra is. Ezt ismerte fel a színterápia, amelyben az ellentétek vonzzák egymást. Ha például otthonunkat a nyugalom szigetévé szeretnénk varázsolni, akkor egy meleg színt egy hideggel kombináljunk, mert a színek ellentétessége megfelel annak, amit a természetben látunk, pl. az ég kék, és a hozzátartozó meleg tartomány a napsárga vagy narancsszín. Holisztikus szempontból jótékony hatású atmoszféra a színpólusok összehangolásával alakul ki, a citromsárga például ibolyakékkel társítható, a tengerzöld tűzpirossal.

Miért jó a színekkel játszani?
Mert az állandó kifelé koncentrálást felváltja a befelé figyelés, az alkotás közben pedig átéljük a szabadság és életöröm érzését, és akár hozzásegítenek bennünket egy aktuális probléma megoldásához is!

Pápa Ildikó
életvezetési tréner
idobenvagy.com

Források:
muveszetterapia.hu
mozgasterapia.net
szinterapia.lap.hu

2017. szeptember 12., kedd

AZ EMLÉKEZÉS BOLDOGGÁ TESZ

A tükörsima vízen zavartalanul szikrázott az aranyhíd, ember már alig volt a tóban. A partról figyeltük a nesztelenül sikló kacsacsaládot, és élveztük az utolsó, augusztusi napsugarakat. A látvány festői volt.., és akkor felvillant bennem a KFT zenekar húsz évvel ezelőtti bomba slágerének refrénje: "a nyaralás messze száll, sok emlék visszajár, hányszor elmúlt már, de újra vár, a balatoni nyár...."
És hányszor elmúlt már, te jó ég! 
Elmúltak a fenyvesi, vállalati üdülések anyuval, amikor fülig szerelmes voltam a gondnok fiába, elszálltak a boglári nyarak, amikor a töltésen cipeltük át a gumicsónakot és abban sütkéreztünk talpig kakaóvajban, mit sem sejtve az UVB sugárzásról. És ha azokra a pillanatokra gondolok vissza, amikor tipegő kisfiammal vitorlásokat fürkésztünk a magas partról, cseppnyi szomorúság keveredik a színes képek közé, mert tudom, ez már soha többé nem jön vissza.
Valami után fáj a szív..
A notórius elvágyódás az után,  ami már elmúlt, akár testi tüneteket is okozhat, állapította meg Johannes Hofer, svájci orvostanhallgató, aki a nosztalgia kifejezést behozta a köztudatba, a görög nosztosz (hazatérés) és algosz (fájdalom) szavakból. A XVII. század végétől rendszeresen diagnosztizáltak az európai orvosok "nosztalgiát" nevezetesen anorexiát és szabálytalan szívverést, többnyire frontra elvitt katonáknál, ami természetesen elmúlt, amint hazaküldték őket.
 Az 1850-es évektől a nosztalgia "betegség" státusza megváltozott, kórosnak nem tekinthető lelkiállapottá vált és a térbeli elvágyódás helyett egyre gyakrabban időbelit értettek nosztalgián.
Régen minden jobb volt!
Emlegetik gyakran nagyszüleink, és ha visszakérdezünk, általában azt a választ kapjuk, hogy akkor még fiatalok voltak, és ez a tény már önmagában is megszépítette, az amúgy teljesen hétköznapi történeteket.
"Emlékszel, amikor ott...és akkor....." kapunk bele hirtelen egy emlékfoszlányba, amikor épp elsimítanánk egy konfliktust, és ha összejön a közös múltidézés, attól máris sokkal jobban érezzük magunkat. Erre utal a chicagói egyetem egyik munkatársa, Fred Bryant, aki szerint ha napi húsz percig idézünk fel régi szép emlékeket, egy héten belül jobb kedvre derülünk. "Az ember ráébred, hogy vannak gyökerei. Azt érzi, van értelme és célja a létezésének, hogy nemcsak sodródik a mindennapi életében." - mondja Bryant.
Tény, hogy bizonyos életperiódusokban kötelezően be kéne iktatni napi húsz perc múltidézést, például akkor, amikor serdülő gyerekünk hátat fordít nekünk, de ha ilyenkor visszagondolunk, milyen édes, jóravaló, baba volt még néhány éve, kisimulhatnak a homlokráncaink.

"Az emlékezet nem  úgy rögzít, mint egy digitális kamera. Az előhívás maga is módosíthatja az emléket, mert az előhíváskori énünk és céljaink gyakran kiegészítik az emlék hiányzó részleteit."
- fogalmaz Racsmány Mihály emlékezetkutató pszichológus.
Ilyenkor pedig hajlamosak vagyunk emléknek megélni olyasmit is, ami esetleg nem úgy történt, mint valójában.
Ismerős?
Családi, baráti társaságban szoktunk egymás szavába vágni, hogy az nem úgy volt, nem jól emlékszel, majd én elmondom!!!
A lényeg pedig valóban nem a történeti hűségen van, sokkal inkább azon, hogy már akkor is együtt voltunk azokkal, akiket szeretünk, és a közös élményből, életreszóló emlék lett, ami már mindörökre kitörölhetetlen.
Csak napi húsz perc nosztalgia, fiatalabbak is elkezdhetik!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner


2017. június 27., kedd

SORSOD AJÁNDÉK...KEZDJ EL ÉLNI!

"Bármit tervezel, ez most a legjobb időpont arra, hogy belevágj!" - olvasom egy poszt elején, hőgutától gyötörve, egy klíma nélküli lakásban, és azon tűnődöm, miért is nem ülök valami vízparton, egy jeges koktélt szürcsölve?  Miért kell egy nehézkesnek tűnő, nagyobb odafigyelést igénylő feladattal birkóznom, mi lenne, ha picit odébb sorolnám a napirendemben?
Ezen a gondolatmeneten rágódva, hol a tudatosságba kapaszkodtam, hogy de igen, a feladatoknak jelentőségük van, azok "leföldelnek" bennünket, az élet nem lázas  fiesta. Hol pedig a csendes, függésmentes létezésen lamentáltam, és a két erő lökdösött, cibált ide-oda, amíg jókora bűntudattal, csak a nap végén fogtam hozzá fontos teendőimhez. Apró gyerekként általában úgy neveltek minket, hogy dolgainkat végezzük el rendesen, így felnőve már attól lelkifurdalásunk van, ha néhány percre lazítani szeretnénk.
Egy barátnőm panaszkodott kávézás közben, hogy kamasz fia már a suliban sem, de most a vakáció alatt végképp semmit nem csinál, csak eszik és alszik. A serdülőkor biológiájáról valamit kapisgáló szülőkként abban egyetértettünk, hogy a gyerek most érik! A felnőtté érés folyamata pedig kimerítő, hosszan lehetne sorolni ennek számtalan anatómiai és pszichés jelét. A kamasznak tehát éppen elég a létezés maga, és milyen nagyszerű a végtelen intelligencia, amivel ők képesek "félreállni" saját folytonosságuk útjából. Lázadnak, de nem küzdenek. Jó az ami van, csak hagyják már őket békén! És ebben a látszólag semmittevésben születik meg egy másfajta intellektus, egy új kreativitás, egy új ember.

"Most minden úgy jó ahogy van!"-mondja egy fiatal lány a környezetemben, majd zavartan hozzáteszi: "De ugye ez nem baj? Mármint, hogy most nem hiányzik semmi, nincsenek magasztos céljaim.., egyszerűen jól érzem magam.."

Persze hogy nem baj, sőt irigylésre méltó az a kegyelmi állapot, amikor az ember érzelmei és vágyai nem állnak a sorsa beteljesítése útjába. Csakhogy ez nem tart sokáig. Miért? Mert teljesítményorientált világunkban a kihívások, a magunk és mások iránti elvárások, a tökéletességre törekvés nem hagy sok pihenőt nekünk. Ja, hogy a sors néha mostohán bánik velünk? Igen, de mindenki története átírható. 

Talán ha mersz leállni, várni, nem küzdeni, nem beavatkozni, csak figyelni befelé. Mert akivel és amivel dolgod van, az úgyis megtalálja a hozzád vezető utat. "Ajándék az egész élet." -mondja Márai Sándor író. Én egy ideje úgy érzem, hogy sorsunk erőlködés nélküli elfogadása olyan ajándék, amit mi adhatunk magunknak!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner

2017. április 5., szerda

AKI KORÁN KEL...ANNAK AZ EGÉSZ NAPJA LENDÜLETES!

"Elérted a buszt?" - hívom reggel fél nyolckor a gyereket, miközben a metrón, lihegve  próbálok  magamhoz térni.  Hiába a jó idő, a madárcsivitelés, fél hatkor kelni nem életszerű. Legalább is nekem. Pedig szokás kérdése az egész, mondják az életmód guruk, és számtalan rituálé segíthet a reggelek beindításában. Itt van például a  "Miracle Morning"- Csodás reggel -  program, amelynek már több százezer követője van világszerte.

Hat lépés a csodás reggelekért!
Hal Elrod, a módszer atyja egy autóbaleset következtében hat percig volt a klinikai halál állapotában, majd hat napig kómában, így aztán ez a szám annyira rögzült benne, hogy hat pontban foglalta össze azt a programot, amely a baleset után Amerika egyik legsikeresebb fiatalemberévé tette.
Kórházi lábadozása üres óráiban összegyűjtötte, és rendszerezte azokat a módszereket, amelyeket az interneten talált. Ezek alapján dolgozta ki azt a hat, életmentő szokást, ami őt visszahozta az "életbe".
Kihangsúlyozza, hogy ezeket az életmentő szokásokat mindig a nap elején kell alkalmazni, és ezek a mechanizmusok átprogramozzák az egész napunkat.

Lássuk a 6 lépést:
1. Csend - legalább 10 perces meditációval érdemes kezdeni a napot.
2. Pozitív megerősítések - néhány precíz, konkrét mondat arról, amit szeretnénk elérni. Minél többször hall az agyunk a céljainkról, annál valószínűbb, hogy meg is történik.
3. Vizualizáció - a siker örömét el is kell képzelni!
4. Testmozgás - amit érdemes a szűkre szabott reggelekbe már felkelés után beiktatni. Akár a hétperces tréning (interneten ingyenesen elérhető) vagy egy rövid futás a villamosmegállóig is elegendő ahhoz, hogy felturbózza a hangulatot és a koncentrációt.
5. Olvasás - érdemes naponta legalább tíz oldal! inspiráló, életvezetési olvasmányt beiktatnunk, a regényeket hagyjuk estére, reggel szánjunk 5 percet motivációs olvasmányokra!
6. Írás - azt a célt szolgálja, hogy dokumentáljuk a céljainkat, és a célok érdekében tett lépéseket, illetve mindazt, amiért már most hálásak lehetünk az életünkben!!
A hat lépés sokaknak minőségi változást hozott az életébe. A reggeli rutinok alkalmazása még a megrögzött baglyok szerint is hasznos, érdemes mindezért fél-egy órával korábban felkelni!

És a +1 lépés, ami akár lehetne a legelső is, hiszen a reggel általában a fürdőszoba tükörnél kezdődik.
 Louise L. Hay szerint - és szerintem - indítsuk a napot a tükörképünk dicséretével, mert néhány jó szó csodákat tesz, íme: -Csodásan nézel ki ma reggel! -Szuper napunk lesz!
-Szeretlek!

Nekem bevált, érdemes kipróbálni, és mi lehetünk a reggelek királynői vagy királyai!!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner

2017. február 1., szerda

NE MARADJ LE AZ ÉLETEDRŐL - ÍRJ BAKANCSLISTÁT!

A "bakancslista" kifejezést nem hallottam azelőtt, hogy láttam 2007-ben a vígjátékot, melyben két színészóriás, Jack Nicholson és Morgan Freeman, életük végéhez közeledő öreg urakként,  úgy döntenek, belemennek még néhány olyan őrültségbe, ami a melós évekből kimaradt. És mikor, ha nem most?

NE LEGYEN "FELADATSZAGÚ"
Az esztendő elején járunk, és gondolatban már tervezgetjük, mit szeretnénk elvégezni, megismerni, megélni idén, legyen az bármi, amitől szabadabbnak, boldogabbnak érezhetjük magunkat. Az asztrológiai elemzések szerint a kakas éve támogatni fogja a megszokottól eltérő, akár meghökkentő gondolatok, ötletek valóra válását. Nem kell tehát megvárnunk egy kerek születésnapunkat, hogy hozzáfogjunk a lista megírásához, egyszerűen kezdjük leírni, ami eszünkbe jut. 

Fontos, hogy ne legyenek benne "kötelező" feladatok, és bármikor felül lehessen írni! Felejtsd el azt a téves hiedelmet,hogy "amit igazán szeretnél, azt úgysem tudod valóra váltani, mert mindenhez pénz kell"! Igen, az életben majdnem mindenhez pénz kell, de a valódi örömérzést nyújtó dolgokhoz, mint a baráti, családi együttlétek vagy egy kis magányos "énidő", nem kell mélyen a pénztárcádba nyúlni.

KÍVÁNSÁGLISTA KÜLÖNBÖZŐ ÉLETTERÜLETEKRE
Amikor azon tűnődtem,  hogy kezdeném a saját listámat, hosszú percekig ültem mozdulatlanul, szinte semmi nem jutott eszembe, ettől kissé megijedtem. Hová tűntek a vágyaim? - kérdeztem magamtól, hiszen minden nap felbukkan egy régi-új vágy a gondolatok palettáján. Akkor hívtam segítségül, amit a coaching módszertanában tanultam, hogy egyes életterületekre is lehet "megvalósíthatósági listát" készíteni, sőt tovább megyek, írhatunk szezonális célokat is! Mennyivel kellemesebb úgy készülni a komor-hideg télre, hogy eltervezzük, megtanulunk síelni, elmegyünk szánkózni, korizni, forralt borozni vagy egész hétvégén filmeket nézünk, neadjisten, olvasunk pizsamában. (ezt ajánlatos előre egyeztetni családtagjainkkal is, ne érje őket váratlanul) A nyári listákkal könnyebb dolgunk van, mert az évszak ontja magából a programokat.

Láttam a neten nagyon aranyos anya-lánya listákat, amelyekben a közös fodrászkodástól a manikűrig, a vásárláson túl a közös sütésig és függönyvarráson át, megannyi csajos ötlet megjelent.
Természetesen apa-fiú listáknak is van létjogosultságuk, például közös meccsnézéssel, random autózással egy meglepetés állomásig, sátorozás, és EGY TELJES NAP ELEKTRONIKUS KÜTYÜK NÉLKÜL!!!

És a kívánságlistáknak se vége, se hossza, csak a fantáziánkon múlik, mivel töltjük meg. Ha nálad is épp rövidzárlat lépett fel, és megállt a toll a kezedben, akkor íme még néhány ötlet:
1.Kultúra lista - milyen színdarabot, koncertet, kiállítást szeretnék látni a közeljövőben?
2.Egészséglista - milyen szűrővizsgálatokra megyek el, és hogyan változtatok az életmódomon, táplálkozás-mozgás-pihenés triászban?
3.Kikkel szeretnék találkozni? -osztálytársak, barátok, kollégák, rokonok,  akiket évek óta nem láttam..
4. Új dolgokat elsajátítani: megtanulni gitározni, jógázni, rendesen angolul esetleg olaszul, örömmel főzni..
4. Élmények, amelyeket mindenképp át szeretnék élni: otthon lenni 48 órát egyedül, ejtőernyőzés, tandemugrás,  vadvízi evezés, mandalafestés, eljutni egy eddig ismeretlen vidékre...

Létezik a mondás: "Amit ki tudok gondolni, azt meg is tudom valósítani! Csavarjunk egyet rajta:
"Amit leírok a bakancslistámra, azt előbb-utóbb ki fogom pipálni!"
És ha most engem kérdezel, mi az az öt dolog, amit mindenképp szeretnék még látni, átélni, érezni, íme:
1.Visszamenni Rómába
2.Visszamenni Párizsba
3.Visszamenni Londonba
4.Visszamenni Szentbékkállára
5. Delfinekkel úszni
A TE listád hogy kezdődik?

Pápai Ildikó
életvezetési tréner


2017. január 1., vasárnap

MAGASZTOS CÉLOK HELYETT....CSAK ÉLNI? - IGEN!

Furcsa ötletnek tűnt, hogy az év utolsó napján kirándulni menjünk, nem volt hozzá sok kedvem. Gubbasztani akartam a tévé előtt, és újra nézni a jól ismert filmek unásig ismételt képkockáit, kiélvezni még az ünnep "szabadságát". A barátok szerencsére nem tágítottak, így a lehető legmelegebb kabátunkban, kései indulással, de megcéloztuk
Nagy Hideg-hegy lankáit.
Kezdetben kicsit lustán, erőlködve kaptattam felfelé, és ahogy megcsúsztam a lehullott levelek alatt bujkáló fagyos köveken, még sóhajtoztam is. Hallgattam az elmúlt napok eseményeit, amit a többiek, négyzetre emelve, jókedvűen adtak elő, és kezdtem határozottan jól érezni magam.
Nem tudom, melyik volt az a pillanat, amikor megtörtént, de egy rövidke villanásra elcsendesedtünk, még a gyerekek is. A szűkre szabott ösvényen, egymás mögött bukdácsolva, a mozdulatlan, zúzmarás fák sűrűjében, saját lihegésemre figyelve azt éreztem: MINDEN, AMIRE CSAK SZÜKSÉGEM LEHET, ITT VAN KÖRÜLÖTTEM!"

Egy új esztendő küszöbén él bennünk a kíváncsiság, vajon mit hoz a következő 365 nap? 

Él bennünk a vágy, hogy legalább olyan legyen, mint az előző, vagy inkább nem, de ha kérhetnénk, akkor szebb és jobb!
Sokunk talán konkrét terveket dédelget, és reméli, lesz annyi erő, tehetség, kitartás benne, hogy azokat meglépje. Egy számomra nagyon kedves emberrel Karácsonyt követően arról beszélgettünk, mi van akkor, ha semmi kézzelfogható, kitapintható, reálisan elérhető cél nem férkőzött még a tudatunkba? Akárhogy is erőlködünk, nem jut eszünkbe semmi "magasztos" küldetés?
Arra, - a tapasztalati úton szerzett - következtetésre jutottunk, hogy tervezgetés, célkitűzés ide vagy oda, annak lesz jelentősége az életünkben, amelynek valódi jelentőséget fogunk tulajdonítani. 
Akit, és amit körülveszel a figyelmeddel, az időddel, a szereteteddel, a jelenléteddel, az fog gyarapodni általad. Ha elfogadod, amit az élet felkínál, megteszed, ami tőled telik, és erőlködés nélkül létezel, akkor is része leszel a teljességnek.
Minden monumentális alkotás is apró mozaikokból áll.
Hamvas Béla így ír erről:
"Mindenki az élet-célját kutatja, de talán az élet egyetlen és valódi célja: maga a létezés.
Nem kellenek magasztos célok, élj-szeress-ölelj-nevess-utazz- és ha lehet, ültess egy fát! 
Most eredj, és élj, mert a világ a Tiéd!"
(H.B. A láthatatlan történet)


BOLDOG-SZÉP ESZTENDŐT KÍVÁNOK!!
Pápai Ildikó
életvezetési tréner

2016. november 10., csütörtök

ÉRINTÉSTERÁPIA HALADÓKNAK

Aki átélte már a várandósság csodáját jól emlékszik, hogy kezét öntudatlanul is a pocakjára tette, simogatta még meg nem született gyermekét. Ez a kéz még hosszú évekig ölel, enni ad és vigasztal. Az a gyermek, akit szülei sokat érintettek, gyakran öleltek, ezt az érzést fogja keresni felnőtt életében is.

A bőr mint idegrendszer
Kutatások bizonyítják, hogy az érintés fizikai és lelki fejlődésünk egyik fontos tényezője, megtapasztalása már az anyaméhben elkezdődik, hiszen a magzat a hasfalon és magzatvízen keresztül is érzékeli a simogatást. A születéssel anya és gyermek szimbiózisa megszűnik, de a kisgyermek ösztönösen tudja, hogy az anyába "csimpaszkodással" minden baj megoldódik. "Az emberi bőr kihelyezett idegrendszer, ami megvéd bennünket a distressz ártalmaitól. Egy londoni szülészeten megfigyelték, hogy azok a koraszülött babák, akiket az inkubátorban puha, bolyhos gyapjúlepedőre fektettek, naponta 100-200 grammal többet gyarapodtak társaiknál.

Az ölelés igazi életelixír, felnőtt korunkra mégis egyre kevésbé merjük használni, és éveink múlásával ez a "kommunikációs csatorna" beszűkül. Az érintés szóra a google masszázs, mozgás-és párterápiák sokaságát hozza fel, amelyek segítségével "újratanulhatjuk" ősi, velünk született képességünket. 

Egy harmincas, rendkívül csinos, érzékeny lány párkapcsolati zűrökkel keresett meg a közelmúltban. Elmondta, hogy párja  - az első néhány hónapot leszámítva - kerüli a testi kontaktust. Együtt élnek, számtalan közös programjuk van, de amint kettesben maradnak, a fiú nem viszonozza a közeledését. Az intimitástól való félelemnek több oka is lehet, de legmélyebb gyökerei, a családi mintákban, az érzelmi intelligenciában és az egyéni "szeretetnyelvben" keresendők. 
Gary Chapman, Öt szeretetnyelv című könyvében írja, hogy mindenkinek megvan az elsődleges szeretetnyelve, amit neveltetése során leginkább tapasztalt. Ezek az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek vagy a testi érintés, az ölelés.

Ne csodálkozzunk tehát, ha párunk erőltetett mosollyal nézi a bajnokok ligájára szóló, születésnapi VIP jegyeket, talán a szíve mélyén inkább egy összebújós hétvégére számított. Az sem meglepő, ha kiskamaszunk naponta megkérdezi: -Anya, birkózunk? -hiszen számára ez a szeretetkifejezés egy formája.
Virginia Satir, amerikai pszichológus szerint napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz, és tizenkettő a gyarapodáshoz. Gondoljuk csak végig, hogy aktuális "érintésmérlegünk" szerint épp csak vegetálunk-e vagy néhány öleléssel mi is teszünk-e saját, és szeretteink testi-lelki gyarapodásáért?
Mert ölelni ér!!!!

Forrás: Dr. Bagdy Emőke: Utak önmagunkhoz, Gary Chapman: Öt szeretetnyelv

Pápai Ildikó
életvezetési tréner

2016. június 20., hétfő

EURÓPAI KALANDPARKOK - ÉLMÉNYPROMENÁD AZ EGÉSZ CSALÁDNAK

A budapesti  vidámpark újra nyitására még sajnos várni kell, de ha igazi kalandparki hangulatra vágyunk, akkor sem kell nagyon messzire utaznunk, csak ide a szomszédba. A Fertő tó és Rust városától néhány kilométerre található Family Park 145 000 négyzetméteren kínál izgalmas, sokszínű kikapcsolódást a legapróbb gyerekektől a felnőttekig egyaránt. 
A burgerlandi vidámparkban négy tematikus rész található: Élményvár, Meseerdő, Falusi gazdaság élő állatokkal, igazi traktorvezetéssel, és a Kalandsziget. A területen vízi csúszdák, éttermek, pihenőhelyek találhatók, és a virágágyások, formára vágott sövények és patakocskák teszik még elragadóbbá a helyet. Hosszú hétvégére a környék biciklivel is bejárható, akár még itthoni szállással is.

www.familypark.at

Ha Olaszországot tervezzük nyaralásunk helyszínéül, semmiképp ne hagyjuk ki a mesés Garda-tó mellett található Gardaland és Aqua Paradise élménykomplexumot, itt minden együtt van a családok szórakoztatására. 

Ülhetünk szárnyas hullámvasúton, felfedezhetünk elveszett kontinenseket, átélhetünk kalóztámadást,  itt van Európa legnagyobb 5D-s mozija, de van akvárium, delfinshow, fókaiskola, medúzamedence, és az év legújabb attrakciója: Panda mester kungfuiskolája.

www.gardaland.it

A párizsi Disneyland látogatottságával vetekszik a németországi Európa Park. Legfőbb látványossága a Monorail EP-Express, amely végighalad a teljes a parkon, bemutatva szinte egész Európát kicsiben. Olaszországtól kezdve Izlandon át megcsodálhatjuk az országokra jellemző egyedi vonásokat. 

Kicsiknek a Meseerdő, tiniknek a Kalandvilág állomáson való kiszállást ajánlják, de Poszeidón vízi hullámvasútja, és az Eurosat világűrhatást keltő gömbje is felejthetetlen élményt ígér!
www.europapark.de
www.utazom.com