Az esztendő legjobban várt, ámde legveszélyesebb időszaka
(a Karácsony után) a nyár, a nyaralás.
A gyerekek felszabadultan vetik bele magukat a vakációba, a felnőttek pedig lázasan készülődnek az általában megtervezett, egy-kéthetes "szabadságra". Fesztelen kikapcsolódásra, pihenésre, élményszerzésre vágyunk, hiszen megérdemeljük. Ilyenkor még a tavalyi emlékek is még szebben ragyognak, sőt szeretnénk überelni azokat, de még a balul elsült pillanatokon is tudunk már nevetni.
Mégis miért fordulhat elő, hogy a legtöbb családban már a becsomagolásnál mindenki feszült?
Egy magyarázat a sok közül, amikor a férj -az elmúlt évekhez hasonlóan- közli, hogy az egyhetes turnusra ő mindössze hét inget, 5 rövidnadrágot, no és papucsot pakol, és mi - a család kisebb és más nemű tagjai -, pedig legyünk olyan kedvesek példát venni róla. Ilyenkor már minden családanya idegein cimbalmozni lehet, hiszen az ő gondja, hogy helyet szorítson a gyógyszereknek, hajszárítónak, szendvicseknek, vízforralónak, és a gyerekek kedvenc párnájának, plüssnyulának, felfújható gumikutyájának, nyolc pár cipőnek, és ki tudja még minek.
Indok lehet még a feszültségre, hogy a hétköznapi mókuskerékben alig találkozunk, ilyenkor azonban valóban össze vagyunk zárva. Ebben a villanásnyi időben több generációnak kell alkalmazkodnia egymáshoz.
Ahány család annyi nyaralási szokás, de jó taktika, ha előre megbeszéljük, ki hogyan szeretné tölteni a közös időt?
Legyen igazi láblógatás, vagy fedezzük fel a környéket, esetleg minden napra legyen valami konkrét program? Számtalan egymásnak feszülést lehetne így elkerülni, és ami mindig működik, az a humorérzékünk, szóval azt se hagyjuk otthon!
Különösen ajánlott néhány humorbonbon elfogyasztása a Toszkán éttermi számlák átvizsgálása előtt, amit azon a vidéken általában kézzel, és elég vastagon írnak.
Amiről felnőttként gyakran megfeledkezünk, hogy a gyerekeknek is pihenésre van szükségük. Vekerdy Tamás frappáns megfogalmazása szerint: "semmittevésre!"
Egyszóval engedjük el magunkat és ne ragaszkodjunk mereven az előre gyártott tervhez, és az együtt töltött idő valóban az önfeledt, oldott pillanatokról, a kölcsönös élményszerzésről szóljon.
Ahogy a Pa-dö-dö egykor megénekelte:
Úszkálunk, nem ülünk ma lóra,
Villám gyorsan bemegyünk a tóba,
Úszkálunk, ütött az óra
Hurrá nyaralunk, és nincsen záróra!
Pápai Ildikó
életvezetési tréner
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyári örömök. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 11., kedd
2017. június 27., kedd
SORSOD AJÁNDÉK...KEZDJ EL ÉLNI!
"Bármit tervezel, ez most a legjobb időpont arra, hogy belevágj!" - olvasom egy poszt elején, hőgutától gyötörve, egy klíma nélküli lakásban, és azon tűnődöm, miért is nem ülök valami vízparton, egy jeges koktélt szürcsölve? Miért kell egy nehézkesnek tűnő, nagyobb odafigyelést igénylő feladattal birkóznom, mi lenne, ha picit odébb sorolnám a napirendemben?
Ezen a gondolatmeneten rágódva, hol a tudatosságba kapaszkodtam, hogy de igen, a feladatoknak jelentőségük van, azok "leföldelnek" bennünket, az élet nem lázas fiesta. Hol pedig a csendes, függésmentes létezésen lamentáltam, és a két erő lökdösött, cibált ide-oda, amíg jókora bűntudattal, csak a nap végén fogtam hozzá fontos teendőimhez. Apró gyerekként általában úgy neveltek minket, hogy dolgainkat végezzük el rendesen, így felnőve már attól lelkifurdalásunk van, ha néhány percre lazítani szeretnénk.
Egy barátnőm panaszkodott kávézás közben, hogy kamasz fia már a suliban sem, de most a vakáció alatt végképp semmit nem csinál, csak eszik és alszik. A serdülőkor biológiájáról valamit kapisgáló szülőkként abban egyetértettünk, hogy a gyerek most érik! A felnőtté érés folyamata pedig kimerítő, hosszan lehetne sorolni ennek számtalan anatómiai és pszichés jelét. A kamasznak tehát éppen elég a létezés maga, és milyen nagyszerű a végtelen intelligencia, amivel ők képesek "félreállni" saját folytonosságuk útjából. Lázadnak, de nem küzdenek. Jó az ami van, csak hagyják már őket békén! És ebben a látszólag semmittevésben születik meg egy másfajta intellektus, egy új kreativitás, egy új ember.
"Most minden úgy jó ahogy van!"-mondja egy fiatal lány a környezetemben, majd zavartan hozzáteszi: "De ugye ez nem baj? Mármint, hogy most nem hiányzik semmi, nincsenek magasztos céljaim.., egyszerűen jól érzem magam.."
Persze hogy nem baj, sőt irigylésre méltó az a kegyelmi állapot, amikor az ember érzelmei és vágyai nem állnak a sorsa beteljesítése útjába. Csakhogy ez nem tart sokáig. Miért? Mert teljesítményorientált világunkban a kihívások, a magunk és mások iránti elvárások, a tökéletességre törekvés nem hagy sok pihenőt nekünk. Ja, hogy a sors néha mostohán bánik velünk? Igen, de mindenki története átírható.
Talán ha mersz leállni, várni, nem küzdeni, nem beavatkozni, csak figyelni befelé. Mert akivel és amivel dolgod van, az úgyis megtalálja a hozzád vezető utat. "Ajándék az egész élet." -mondja Márai Sándor író. Én egy ideje úgy érzem, hogy sorsunk erőlködés nélküli elfogadása olyan ajándék, amit mi adhatunk magunknak!

Címkék:
ÉLETMÓD,
életmód váltás,
életöröm,
elfogadás,
hála,
nyári örömök,
önelfogadás,
sors,
sorsalakítás
2017. június 20., kedd
TE MIT OLVASOL IDÉN NYÁRON?
Év közben több könyv is hever az ágyam mellett jelezve, hogy vagy nem olvastam még el, vagy nem olvastam még el. Itt és most bevallom, úgy próbálom behozni a lemaradásom, hogy akár kettőt is elkezdek egyszerre. A nyár azonban más! Ilyenkor a naptej, a sebtapasz, és a gyógyszerek mellé mindig kerül egy-két izgalmasabb könyv is, abban a reményben, hogy az árnyékban majd előkerülnek. Azt hiszem ezzel a reménnyel nem vagyok egyedül még akkor is, ha már csomagolás közben sejtjük a végkimenetelét.
Hol olvasnak többet?
Egy nemzetközi felmérés alapján Indiában töltik a legtöbb időt olvasással az emberek, fejenként hetente átlagosan 10 óra 42 percet. A harminc megkérdezett ország közül Magyarország a 10. helyet foglalja el, a maga 6 óra 48 perces idejével fő/hét. A közép európai régióból a csehek vannak az élen, az egy főre jutó 7 óra 24 percnyi olvasással. A sereghajtók között szerepel Japán ( 4 óra 6 perc), Brazília, Korea, sőt még az Egyesült Királyság is, mindössze heti átlag 5 óra 18 perccel.
Magyarok kedvencei
Nyolc ország magyarsága körében, néhány éve végzett felmérés szerint olyan művek, mint az Egri Csillagok, a Kőszívű ember fiai, Az aranyember, a Pál utcai fiúk vagy akár a Tüskevár, minden felnőtt magyar olvasó számára a legemlékezetesebb olvasmányok közé tartoznak, és egy családon belül több generáció is olvasta már.
Az e-book még nem vette át a hatalmat
Jó hír, hogy az elektronikus könyvet olvasók nem akarnak lemondani a nyomtatott példányokról sem, mondja egy amerikai kérdőíves kutatás. A megkérdezettek azt mondják, hogy általában akkor választják az e-book alternatívát, amikor pl.utazás során gyorsan, egyszerűen szeretnének hozzájutni az olvasnivalóhoz. A gyermekeiknek azonban még mindig a nyomtatott példányokból szeretnek olvasni!
A nők többet olvasnak mint a férfiak
Nem újdonság, hogy évről-évre hasonló számok mutatkoznak ezen a téren. A nők 53%-a vesz kezébe rendszeresen könyvet, míg a férfiak esetében ez a szám csak 40%! Egy nagy, olasz könyv forgalmazó szerint erre az a magyarázat, hogy a nők járnak többet könyvesboltba, mivel általában a gyerekek könyveit is ők vásárolják meg, és a nők azok, akik még a legvaskosabb köteten is átrágják magukat, míg a férfiak nem szégyellnek egész oldalakat átugrani.
A fiatalokat már nem köti le
A 18-25 év közötti magyar fiatalok között végzett Ipsos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek egynegyede soha nem olvas könyvet, további 35%-uk csupán néha-néha. Leginkább a szakmunkás végzettségűek vannak távol a könyvektől, 82 %-uk lényegében nem vagy alig olvas, az érettségizetteknél 52, a diplomásoknál 18 százalék azok aránya, akik ritkán forgatnak könyvet. A megkérdezettek közül sokan azzal érveltek, hogy a hétköznapi teendők sorába nem fér bele az olvasás.
Sajnos napjainkban a virtuális világ gyorsasága valóban nem kedvez az elmélyülésnek, és az okos telefonok, közösségi oldalak naponta többszöri "átfutása" nagyjából kielégíti az emberek információ éhségét.
Pedig ahogy Szerb Antal író, irodalomtörténész mondta egykor, és ma is nagyon aktuális:
"A világnak égető szüksége van egy kis jóságra, és aki a könyveket szereti, rossz ember nem lehet."
Én minden esetre kettővel tervezek, hosszú még a nyár!
Pápai Ildikó
életvezetési tréner
források: www.nyest.hu
www.pszichoforyou.hu

2015. június 23., kedd
VIGYÁZAT, A BŐRÖDRE MEGY!
A júniusi "őszben" alig várjuk, hogy végre újra süssön ránk a nap, és melegünk legyen. A napsütéstől nemcsak hangulatunk lesz derültebb, de jótékony hatással van a testünkre, hiszen javítva a D-vitamin termelődést a szervezetben, ami - a legutóbbi kutatások szerint - ma már immunrendszerünk egyik védőbástyája.
A nap éltető sugarai azonban - a környezetszennyezés következtében - jóval agresszívabbá váltak, mint pl. húsz-harminc évvel ezelőtt. Amíg a 80-as években még a "faktormentes" kakaóvaj vagy 6-os faktorszám is elegendő volt, ma már 30-50 faktor lett ajánlatos felnőttek és gyerekek számára is, ha hosszabb időt akarunk eltölteni napfény és víz társaságában.
Ha szeretnénk megőrizni saját, és gyermekeink bőrének egészségét és szépségét, akkor olyan napvédő terméket ajánlatos választanunk, amely széles spektrumú szűrővel rendelkezik az UVA- és UVB sugarak ellen. Előbbiek hosszú távú károsodásokat okozhatnak, az utóbbiaktól pedig leég a bőrünk.
A gyártóknak minden napvédő terméken fel kell tüntetni a termék fényvédő faktorszámát. Ha megtaláltuk a pénztárcáknak megfelelő krémet, - már az olcsóbb árfekvésűek is megbízhatóak - akkor érdemes betartani néhány szabályt:
1. a tavalyról megmaradt krémek használata nem ajánlott, de olvassuk el gyártó tájékoztatóját,
2. fényvédőből NEM kevesebbet, DE TÖBBET ajánlatos használni. Az átlagos mennyiség egy felnőtt esetében hat teáskanálnyi,
3. a flakonon feltüntetett védelmi idő csak irányadó, nem szükséges kivárni, nyugodtan kenjünk magunkat újra, ha vízben voltunk, átöltöztünk, vagy sportoltunk, mert az izzadtsággal is lekerül rólunk a termék,
4. árnyékban kevesebb sugárzás éri a bőrt, de akkor sem maradhat teljes védelem nélkül,
5. a homok és a víz visszaveri a napfényt, kisgyermekek fejét kalappal is óvjuk!!!
6. ne felejtsünk el elegendő folyadékot fogyasztani,
7. és még egy tipp: a napsugárzás a hajunkat is igénybe veszi, fakóvá, szárazzá teheti. Gyakoribb hajmosás esetén érdemes nagyobb hatásfokú balzsamot és ápoló pakolást használni, strandolás előtt pedig kissé olajozzuk be, és csavarjuk fel a tincseinket, kevésbé sérül, károsodik.
Ha az időjárás összeszedi magát, akkor napimádók előre!!!!
Kellemes, biztonságos napozást, fürdőzést, és felejthetetlen nyári élményeket kívánok!!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)