FIGYELEM: NEM KÁROSAK A VIDEÓ JÁTÉKOK!

Ha tizenhat éves fiamtól azt kérdezem, mi a kedvenc játéka, gondolkodás nélkül az Xbox-ra szavaz. Természetesen nem örülök, és ugyan nem vagyok rá büszke, de előfordul, hogy az idegösszeroppanás határáig elviszem az aggódást, hogy mégis mennyi ideig hagyjam hétvégén játszani?

KÁROS SZENVEDÉLY?
A legfrissebb kutatási adatok alapján, ma Magyarországon a megkérdezett serdülők 80%-a szabadidejében "gépezik". 
Amerikában a szemészeti és ortopéd szakorvosi gyakorlatban a gépezést kísérő  tünetekre már új kifejezések születtek, pl.
playstation hüvelykujj, iPadnyak, de a csuklóizületi, és látásproblémák mellett a fej-és nyakfájás is gyakori. Ugyanakkor érzelmi, szociális és pszichológiai problémákat is kiválthat a rendszeres videó játék, különösen, ha a gyerek személyiségéből, élethelyzetéből adódóan szorongóbb, hajlamos a depresszióra, aminek következményeként figyelemzavar és viselkedésproblémák is megjelenhetnek. 
Amikor gyermekünk már több órája, - egy számunkra teljesen értelmezhetetlennek tűnő, ugrabugráló figurákat ide-oda mozgató játékkal - "szórakozik", hajlamosak vagyunk kiborulni, és azonnal valami "értelmes" elfoglaltságot ajánlani a gyereknek, de ha alaposabban belegondolunk,  a játéktevékenységnek ez a fajtája is örömforrás, és a pszichés fejlődés egyik  eleme.

LEHET HASZNOS IS!
A kutatások zöme azt támasztja alá, hogy a kártékonyságukról szóló híresztelések mellett a pozitív hatások vannak túlsúlyban! Ahogy a gyerekek ösztönösen tudják, a videó játékok által fejlesztett mentális képességek éppen a mai világban egyre fontosabb készségek. A játékoktól való szülői félelmek, pl. hogy addiktívak (függőséget okozók) lennének vagy elszigetelődéshez, erőszakhoz, netán elhízáshoz vezetnének, nem bizonyíthatóak, még egy-két kivételes, a média által felkapott híreszteléssel ellentétben sem.

Az Amerikai Játékok Lapja 2014-es számában van egy A. Eischenbaum, D.Bavelier és C.Shawn Green kutatók által jegyzett cikk, amelyben összefoglalják a legutóbbi kutatások alapján a videó játékok hosszan tartó, pozitív hatásait különböző képességekre, úgy mint percepció, figyelem, emlékezet, és döntéshozatal.
A legtöbb kutatás akció játékokat vizsgált, azaz olyan programokat, amelyekben a játékosnak gyorsan kell mozognia, több információt kell egyszerre nyomon követnie, nagy adag információt kell észben tartania és a másodperc tört része alatt kell döntést hoznia. Az ilyen jellegű játékokhoz szükséges készségek éppen azok, amelyeket a pszichológia az intelligencia építőkockáinak ismer el!

Sőt, azokban a kísérletekben, ahol számítógépes játékokat oktatási célra, pl. nyelvtanulás támogatására használtak, a diákok tanulási potenciálja dominánsan javult azokéhoz képest, akik nem használták a virtuális feladatsorokat.
A játékfejlesztők pedig már az óvodás korosztályra is gondolnak, de mégis a serdülők azok, akik célközönségnek számítanak. 

Náluk azért is ennyire népszerű ez a tevékenység, mert játék közben kiléphetnek a megszokott kereteik közül, egy másik, ún. virtuális térbe, ahol beleélhetik  magukat a szereplők bőrébe és világába. Ez az elfoglaltság tehát nem feltétlenül ördögtől való, mert a kikapcsolódás, a feltöltődés és a tanulás eszköze is lehet.
Ennek szem előtt tartása, és időbeli szabályozása pedig a felnőttek feladata. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy gyerekeink jövőjének megkerülhetetlen "segéd"eszköze mégiscsak a számítógép!

forrás: www.szabadtanulas.hu www.csaladinet.hu

Pápai Ildikó
életvezetési tréner

NEKEM A GYEREK AZ ELSŐ! - AZ ÖNFELÁLDOZÓ SZÜLŐI ATTITŰD

Egy kedves barátnőmmel több mint fél éven át próbáltunk találkozót egyeztetni, de annyi átfedés volt a programjaink között, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Amikor nekem akadt üres járatom, akkor neki kellett vinni a gyereket valahová. Egyszer tapintatosan arra céloztam, hogy kivételesen a kamasz vihetné a kicsit tornázni, arról hallani sem akart.

Életünk értelme a gyerek!
Gondoljuk mi, szülők, néha teljes odaadással, olykor fáradtan, tanácstalanul, és erre minden okunk megvan. Mert gyermeket vállalni, nevelni, csoda, ajándék, élethosszig tartó tanulás, aggodalom, derű és lemondás. Ez utóbbiról kevesebb szó esik, pedig ma, amikor a kétszülős családokban is komoly anyagi és időbeli terheléssel lehet a gyerek fejlődését megtámogatni, nem beszélve az egyszülős és sérült gyermeket nevelő családok elszigetelődéséről. 
A szülői "alárendelődés" bizonyos fokig megkérdőjelezhetetlen mindaddig, amíg nem lépi át az egészségesnek mondható szintet.
Többek között erről is ír L. Stipkovics Erika, klinikai szakpszichológus, Szeretettel sebezve című könyvében, melyben az egyes szülőtípusokat mutatja be. Előző írásunkban a túlféltő-túlkötő "Borostyán" szülőre jellemző vonásokat villantottuk fel, most nézzük az önfeláldozó szülő viselkedési mintázatait:
"A gyermekéért hozott áldozatokat gyakran felemlegeti. A hozott áldozatokért cserébe ő is vágyik egy "kis" figyelemre, szeretetre. "

Egy párkapcsolati veszteség pl. válás-szakítás esetén a helyzet szülő-gyerek egymásrautaltságot generálhat. A gyerekek többnyire az édesanyjukkal maradnak, aki "több fronton" is egyedül igyekszik helyt állni. Túlterheltségéből adódóan nem motivált új párt találni, legfőbb támasza a gyerek, gyerekei maradnak.
"Fő motivációja, hogy megkapja gyermekétől azt a figyelmet, szeretetet, gondoskodást, közelséget, amit saját szüleitől, párkapcsolatától nem kapott meg. Az érzelmileg zsaroló szülő tulajdonképpen szeretetre vágyik, csak nem jó "eszközzel" kívánja elérni azt."

Mivel gyermeke leválási kísérleteit, fizikai eltávolodását hálátlanságnak érzi, akár gyermeke párjára is féltékeny.
Az ilyen szülő gyermeke felnőve gyakran küzd kisebbrendűségi érzéssel, szorongásos, pszichoszomatikus betegségekkel.

A szakember által megfigyelt és elkülönített tipológiák közt megtalálhatók még a Szülősítő, az Idomár, a Jó fej, a Szuperszülő, az Üveghegy, az Agresszor, és a Bátorító típus is, de a szerző kihangsúlyozza, hogy ezek az attitűdök keveredhetnek.
Ahány ember, annyi szülő!-mondhatnánk, és ha csak a magam 16 éves szülői pályafutását veszem nagyító alá, akkor voltam én már túlféltő-túlkötő Borostyán, pokoli nehéz időkben Agresszor és Idomár, a kamaszkor küszöbén Jó fej és Szuperszülő, újabban pedig a Bátorító-Elfogadó attitűdben igyekszem kiteljesedni.
Az önismereti munka szülőként is elengedhetetlen, érdemes néha megállni, végiggondolni, hol is tartunk most, és jó-e mindez a gyereknek?

Pápai Ildikó
életvezetési tréner

TÚLFÉLTETT GYERMEKEINK JÖVŐJE: ÖNBIZALOM VESZTETT FELNŐTTKOR?

Lihegve robogunk be a zsúfolt buszmegállóba, ahonnan néhány perc múlva indul a menetrend szerinti járat. Még megigazítom a haját, a kabát kapucniját, papírzsebkendőt adok neki, és megkérem hívjon ha beért a suliba, és ha majd indul, akkor is. -Anya, itt találkozunk?- kérdezi áradó, mély baritonján a fiam, aki 16 éves, autista. Ilyenkor persze minden szem ránk szegeződik, és a tekintetek elárulják, extrém párost alkotunk.

Féltem a gyerekem. Féltjük a gyerekeinket akkor is, ha teljesen egészségesek, és ez természetes. De a féltés nem azonos a túlféltéssel.- olvasom egy cikkben, ami egyenesen azt állítja, hogy a mai kor szülőjének állandó aggodalma lett a gyerek. Attól kezdve, hogy mit eszik, egészen odáig, hogyan érzi magát az iskolában? A szülői túlaggódást egy amerikai tudós, Joseph Epstein találékonyan kindergarchy-nak nevezte, arra utalva, hogy ma a gyerekek világa uralja a felnőttekét! Senki sem csodálkozik azon, ha a gyerek piros pontot kap, mert csendben hallgatta a mesét az óvodában, csillagokat azért, mert keményen próbálkozik a suliban, még akkor is, ha semmit nem ér el. A gyerekek közben folyamatosan megosztják érzelmeiket, mindent véleményeznek, kortól és tapasztalattól függően, egyszóval túl nagy jelentőséget tulajdonítanak maguknak.- teszi hozzá a nyugdíjas professzor.

Vattába csomagolt gyermekeink
Felnőtt az első olyan generáció, amely sokak szerint "minden realitásérzéket" nélkülöz, önző, gyenge és kapzsi". A fiatalokat ma jobban foglalkoztatják a jogaik, mint hogy valamilyen teljesítményt felmutassanak.- állítja az Association of Graduate Recruiters (egy diplomások elhelyezésével foglalkozó brit egyesület)
Frank Furedi, a Kenti Egyetem professzora szerint a szülők a hibásak, mivel csak magukat nyugtatják, hogy mennyivel érzékenyebb és jobb szülők, mint a korábbi nemzedék volt.-
Véleményem szerint ez még nem volna baj, hiszen amint szülővé válunk, szinte ösztönösen jön az igény, hogy néhány dolgot másképp, "jobban" szeretnénk csinálni, mint ahogy velünk tették annak idején. Lehetőségeinkhez mérten valóban a legjobbat akarjuk nyújtani, hiszen ezzel kívánjuk megalapozni gyerekeink jövőjét.

 És hogy mennyire használunk ezzel a gondoskodással, esetleg ártunk-e, arról 
L. Stipkovics Erika, Szeretettel sebezve című könyvében ír, többek között részletesen ismerteti azt a kilenc szülőtípust, amelyeket több évtizedes praxisa során, tapasztalatai alapján különített el. A szakember fejezetről fejezetre mutatja be a Borostyán, a Szülősítő, a Mártír, az Üveghegy, az Agresszor vagy a Bátorító szülőtípust. 
Fenti típusok közül a borostyán szülő testesíti meg a túlféltő-túlkötő attitűdöt, hiszen mindent meg akar oldani a gyereke helyett. Kivétel nélkül mindent.
Viselkedésével folyamatosan azt üzeni gyermekének, hogy önállóan nem képes megoldani dolgokat, és a világ veszélyes.
Az ilyen típusú szülő rendezi be a "Mama-hoteleket", adott esetben egy életen át kiszolgálva, akár 40 éves gyermeküket. Ez által fontossá, nélkülözhetetlenné teszik magukat, viselkedésüket elsősorban a magánytól való félelem motiválja. Ez a fajta "túlkötés" akadályozhatja majd a felnőtté váló gyermek önállósodási törekvéseit, és egészséges személyiségfejlődését, ezáltal emberi kapcsolatait. - olvasható a könyvben.

Akár magadra ismertél, akár  nem, érdemes elolvasni a fent említett típusokat is, melyek nem élesen elhatárolt kategóriák, hiszen  a viselkedési mintázatok keveredhetnek, összemosódhatnak.
Kedves Szülőtársam, mit gondolsz, TE melyik típusba tartozol?
forrás:hvg.hu
pszichoforyou.hu

Pápai Ildikó
életvezetési tréner

BECSENGETTEK - TIPPEK VIDÁM ÚJRAKEZDÉSHEZ

"Már csak 304 nap és kezdődik a nyári szünet!" - sugallja egy elszánt kiskölyök a közösségi oldalról, és kamasz fiam is azt kérdezte ma reggel, mikor kezdődik az őszi szünet? 
Minden kezdet nehéz, még az újrakezdés is, kell egy kis idő, amíg gyermekeink átállnak az iskolai időszámításra.

A jó hír azonban, hogy az idei tanév valójában 182 tanítási napból áll, és a közoktatási platform is belátta, a hazai rendszer komoly változásra érett. 
Ennek egyik eleme, hogy az első-és másodikos elemisták tanóráin 30 perc lesz a tananyagra fordított idő, a többit a pedagógus játékkal töltheti ki. Az esti híradóban megkérdezett tanárok elmondták, hogy ez nem számít "újdonságnak", hiszen eddig is figyelembe vették a kicsik terhelhetőségét, és ki-ki a maga módján iktatott be "pihenőket" a negyvenöt perces keretbe.
De hogyan oldhatjuk mi, szülők, az újrakezdéssel együtt járó feszültséget, a közösségbe kerülés által generált kisebb-nagyobb fertőzéseket? 

1. A lelki és szellemi fejlődés mellett az immunrendszer éréséhez is fontos , hogy a gyerekek minél több időt töltsenek a szabadban, mozgással, játékkal. Amíg kellemes az idő, használjuk ki, és az autóban ülés helyett sétáljunk, játszóterezzünk, bicajozzunk együtt.
2. A nyárutó több, ízletes vitaminforrást nyújt, pl. az áfonya, a szeder, a szőlő remek antioxidáns,  érdemes minden nap fogyasztani belőle, feltölti az energiaraktárakat és véd a meghűlésektől.

3. A kora őszi, légúti betegségeket megelőzhetjük probiotikumkúrával, erre bármelyik, gyógyszertárban kapható készítmény megfelel, de természetes probiotikumforrás a joghurt, kefír, savanyú káposzta, kovászos uborka is.
4. Nem lehet eleget hangsúlyozni az alvás fontosságát gyerekkorban. Sok pedagógus panaszkodik arra, hogy a gyerekek az éjszakába nyúló tévézés, virtuális csevegés miatt másnap elalszanak az iskolában. A kicsik alvásigénye 10-11, a nagyobbaké 9-10 óra körül ideális,  és a pihenés nemcsak a nagyobb koncentrációt segíti, de ellenállóbbá tesz a betegségekkel szemben.
Az iskolakezdéssel párhuzamosan pedig elkezdődnek a különórák, fejlesztő foglalkozások, amelyekkel még  nehezebb a család napi, heti rendjét összeállítani.
A következő héten a fejlesztő terápiák típusáról, kiválasztásáról szóló írással jelentkezünk!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner
egy autista kamasz anyukája

AZ ANYÁK TÖBBET KIABÁLNAK?

Mindenki érezte már, hogy sorban állás közben, a reggeli-esti dugóban araszolva vagy amikor a gyerek épp feszegeti a határokat, szép lassan felmegy benne a "pumpa". Apró napi bosszúságainkat nem lehet kiiktatni az életünkből, de az ezekre adott érzelmi reakcióink általában korlátozó beidegződéseink következménye.
De mitől leszünk idegesek?
A hirtelen dühöt és a hosszabb ideje fennálló stresszt is kiválthatja pl. kényszer, félelem, megoldatlan konfliktusok, bizonytalanság, túlterheltség, de még a helytelen táplálkozás is. Utóbbira ritkán gyanakszunk, de akut szorongást válthat ki a túlzott cukor, kávé és teafogyasztás vagy a krónikus fáradtság.
A düh és a stressz a szervezet külső-belső ingerekre adott válasza, de míg a dühöt kiváltó okokat általában rövid időn belül meg tudjuk szüntetni, addig a stressz egy hosszan tartó érzelmi feszültség, komoly testi tüneteket produkálva.
Hogy mitől "gurulunk be" leggyakrabban?
- arra Torontói Egyetem közelmúltban végzett kutatása kereste a választ, több mint ezer, 18 évesnél idősebb amerikai részvételével. Az adatokból kiderült, hogy a fiatalabbak esetében a párkapcsolati, munkahelyi nehézségek, a pénzügyi bizonytalanság miatt jelentkezett a harag, amit az idősebbeknél inkább az egészségügyi problémák vagy a gyerekeik iránti aggódás váltotta ki. Érdekes módon a "dühösség" - leginkább kiabálás formájában - jellemzőbb a nőkre, mint a férfiakra, vagyis az édesanyák érintettebbek ezen a téren. A düh kiváltó oka esetükben gyakran a túlterheltség, és hogy jóval több időt töltenek a gyermekeikkel, mint az apák. 

Szülőnek, anyának lenni nem mindig felhőtlen állapot, és nem élvezzük mindig maradéktalanul ezt a szerepet. A gyerekek viselkedése gyakran tud frusztráló lenni, különösen akkor, ha mi magunk is érzelmileg nehezebb időket élünk, vagy a kialakult, feszült helyzetre "elfogytak" a megoldási eszközeink. Ilyenkor érdemes végig gondolni, ténylegesen mi váltotta ki belőlünk a dühöt és a haragot? 
A coachingban használt "csodakérdéssel" pedig szinte azonnal változtatni tudunk a pillanatnyi állapoton. Tegyük fel magunknak a kérdést:
-Mi a legrosszabb, ami történhet ebben a helyzetben?
A düh motiválni is tud, felhívja a figyelmünket arra, hogy valamin markánsan változtatnunk kell. 
"Minden fejben dől el!"-ismerjük a mondást, és ha képesek vagyunk különbséget tenni valódi és álproblémáink között, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy egy "mentális nagytakarítás" után sokkal kiegyensúlyozottabb, hatékonyabb lesz a szülő-gyerek kommunikációnk is!
Pápai Ildikó
életvezetési tréner

GYEREKKEL BELÉPNI TILOS!

A téma néhány héttel ezelőtti, de nem hagy nyugodni. Egy kereskedelmi rádió reggeli műsorában arról beszélgettek a műsorvezetők, mit tehet a szülő, ha gyermeke nyilvános helyen hisztizni kezd?
Példát is hoztak fel, a közelmúltban egy amerikai család étteremben vacsorázott, mikor óvodáskorú csemetéjük vélhetően elunta a várakozást - ami óvodásoknál nem jellemhiba -, és bömbölni kezdett. A szülőknek nem sikerült a földön vergődő gyermeket megnyugtatni, így az étterem tulajdonosa megregulázta a kiskorút, mire az elhallgatott. A szülők feltették az esetet közösségi oldalukra, mire a kommentelők többsége felháborodottan úgy reagált,hogy  a szülők helyett senki ne próbálja "nevelni" a gyereket.

A jelenség - akinek gyereke van jól tudja - önmagában is megosztó, de most jön a rádióbeszélgetés sava-borsa: az egyik, még gyermektelen műsorvezető szerint, ha egyes nyilvános helyekre nem lehet bemenni kutyával, sőt már a dohányosok is ki vannak rekesztve, akkor miért ne lehetne kitiltani a kisgyerekeseket is bizonyos közösségi terekről? Egyenes adásban még azt is elárulta nekünk, hogy őt nagyon idegesítik  a szupermarketekben szaladgáló zabolátlan kisördögök.
A műsor hallgatóinak véleményét nem áll módomban közölni, de a saját véleményemet igen. Ha az egoizmusra - értelmező szótár szerinti jelentésében - úgy tekintünk, mint olyan életvitelre, ahol saját, önös érdekeinket a másik ember, és a közösség elé helyezzük, akkor a műsorvezető gondolatfüzérében érzek némi önzést! Az egocentrikusság azonban gyermekkorunk óta elkísér bennünket, akkor jelenik meg legtisztább formájában, amikor miénk az egész világ, és nem osztozunk senkivel a kisautóinkon és a babáinkon sem.

De szülőként önző vagyok-e, ha bébicsősz híján szeretnék elmenni a párommal vacsorázni? Egoista vagyok-e, ha ingerült leszek a sok, viháncoló kamasztól a metrón, és a lassan cammogó idős emberektől a boltban, és ha irritálnak a szülői szerepről vajmi keveset tudó, diszkriminatív megjegyzéseket puffogtató műsorvezetők, akkor egoista vagyok-e, vagy csak több empátiára vágyom?
A coaching módszertana szerint az egészséges, magát ismerő, egyensúlyra törekvő felnőtt ember "egoizmusa" az önös érdekektől eltávolodva, a közösség felé is működik. Az érett felnőtt igényli az egyenrangú kapcsolatokat, osztozik mások örömeiben, de meglátja a másikban az esendőt és segít,  nem ítélkezik. Ha erre nem vagyunk képesek, a világ valóban megérett egy radikális változásra.
Pápai Ildikó
életvezetési tréner